Mesebeli kiskondás
hanyatt heverészett,
közelében kilenc szép
malac legelészett.
Mesebeli királylány,
egyedül magában,
arra sétált lobogó
szép selyemruhában;
meglátta a kiskondást,
odament hozzája,
aranycsengő szóra nyilt
pici piros szája.

- Hallod-e te kiskondás,
adj nekem azokból
az aranyoznivaló
szép kis malacokból...
- Adok biz én szívesen,
nem egyet, de hármat,
csak emeld fel énnekem
térdig a ruhádat...
Ruháját a királylány
felemeli térdig,
két kis térdin a két szép
hajnalcsillag fénylik...

Első nap a kiskondás
ennyivel beérte,
három szép kis malacot
odaadott érte...
Maradt elég malaca
még a kiskondásnak,
hanem a kis királylány
csak eljöve másnap.
- Hallod-e te kiskondás,
adjál még azokból
az aranyoznivaló
szép kis malacokból...

- Adok biz én örömest
nem egyet, de hármat,
csak emeld fel énnekem
övig a ruhádat...
Ruháját a királylány
övig felemelte,
kis köldökét az új hold
karéja ölelte. -
Másodnap a kiskondás
ennyivel beérte,
másik három malacot
odaadott érte.

Hanem a kis királylány
harmadnap is eljött
s egy aranyoznivaló
malacért könyörgött.
- Neked adom egy szálig
neked mindahármat,
csak emeld fel énnekem
nyakig a ruhádat...
- Neked szívem kiskondás
hogy is ne emelném...
Felkelő nap ragyogott
a királylány mellén!