A magyar közönyről, a tespesztő, eszméket fonnyasztó alföldi rónákról sokat írtak már, a modern magyar irodalom sokszáz verse, beszélye, regénye és drámai kísérlete sírja, átkozza az álmok, akarások porbahullását, az ígéretes lendületek gyászos elcsuklását, a patétikus fellobbanások lapos, lagymatag lekókadását.

Mindig a por a győztes, a végtelen hatalmú por a szellem minden törekvését elbágyasztja, beszitálja, lassan megfojtja és eltemeti. ha a jugoszláviai magyar irodalomról őszinte beszámolót kellene adnom, akkor mindenesetre egy újabb - talán nem is minden eredetiség nélküli - por-ének, vagy por-dráma témáját kellene felvázolnom. Mert a felpirosló akarások, a lendületes ígéretek szelíden, szürkén, egyre csituló lelkiismerettel belefeküdtek a langyos, vastag bácskai pordunnákba.

Két év előtt még nem ezt hittük, "Mocsaras rónán bércekre vágytunk", a tenniakarás, a feszülő hit nemcsak lenge, széplelkes terveket rajzolt a holnap horizontjára, hanem komoly, átfogó munkába kezdett, egy táborba hozta az írókat, koncentrálni akarta az erőket, melyek tétován tapogatództak, sokan elkallódtak az öntudatlanság, és tanácstalanság útvesztőjében, mások a zsurnalizmus görnyedt és kedvtelen szolgái lettek.

Az új területek új magyar irodalma nem merenghetett többé művészi elvek, nemes esztétikai szempontok előtt, az irodalom összefolyt az új élet problémáival, mint árva, tétova medrű csermelyek a messze hegyi úton. Szükségessé vált tehát az összefogás, a különböző egyéniségek, művészi elvek és világszemléletek közös nevezőre hozása, a reális irodalompolitika, amely irodalmunk életét és fejlődési lehetőségeit biztosítsa.

Így és ezért született meg a Vajdasági Írás, a jugoszláviai magyarság első irodalmi szemléje. Tiszta hittel, nemes építőkedvvel kezdtük meg a munkát. Először a belföldi értékeket kellett összegyüjtenünk, majd szorosabbá és állandóvá tenni a kapcsolatokat a szerb-horvát irodalommal, végül pedig kapcsolatokat teremteni a magyar kisebbségi irodalmakkal, hiszen vágyaink, törekvéseink szinte azonosak voltak erdélyi és csehszlovákiai testvéreinkével.

És a Vajdasági Írás nemcsak terveket rajzolt, hanem valóban hidakat vert a különböző világnézetek, a szerb és magyar irodalom, a kisebbségi magyar szellemi és művészi törekvések közé. Ezek a hidak nem voltak bámult bravurok, de egyszerü és becsületes pontonok, melyeken mindig át lehetett jutni a túlsó partra.

Az elindulás ígéretes volt, a lomha, merev alföldi közöny, a mélyen horkoló magyar lelkiismeret szinte megmozdulni látszott. Talán nem is olyan halálszagú ez a róna, talán nem is igaz az a sok jaj, pányva, sikoly és átok, amit eddig a porról jajongtak. 1928 novemberében a jugoszláviai magyar írók összejöttek a becsei népkör jubileuma alkalmával, hogy közös problémáikat megvitassák. Hosszú, fáradt, kicsinyes viták húzták be az estét a hűvösödő éjszakába, anélkül, hogy az írók valamit is határoztak volna.