Minden ember gyermekkorában átesik néhány kisebb-nagyobb fertőző betegségen. Hiszen éppen azért hívják a fertőző betegségek egyik csoportját gyermekbetegségeknek, mert kórokozó csiráik annyira el vannak terjedve, hogy már az élet első éveiben beléjük ütközünk.

Megbetegszünk tőlük, de ezzel a megbetegedéssel rendszerint „immunitást”, mentességet nyerünk a jövőre nézve. Kanyaró, bárányhimlő, vörheny stb. tartoznak ebbe a csoportba. Kevésbé ismeretes, hogy vannak olyan gyermekbetegségek is, amelyeket nem kórokozó csirák, vagyis baktériumok - ezek a szabad szemmel nem is látható élőlények - okoznak, tehát nem is ragályosak, hanem a gyermek helytelen táplálásának és rossz higiénikus környezetének a következményei.

A legnevezetesebb köztük egy nagyon veszedelmessé válható csontbetegség, a rachitis vagy angolkór, amelyet azért neveznek így, mert a XVII. században angol orvosok foglalkoztak vele először behatóbban. Ez a betegség a kisgyermek csontrendszerét támadja meg és pedig nem csupán egyetlen csontot, hanem a csontvázat a maga egészében.

Igen korán lopózik az angolkór a szervezetbe, nem hirtelen tör ki, hanem lassan-lassan, eleinte alig észrevehető módon férkőzik be a testbe és amikor a hozzátartózok is megállapítják a jelenlétét, akkor rendszerint már késő. Ne feledjük el ugyanis, hogy miként a gyermeknek minden szerve, úgy a csontjai is még a fejlődés stádiumában vannak, már pedig fejlődést hiba eredményét rendszerint nem lehet többé eltüntetni.

Ha összehasonlítjuk egy újszülöttnek és egy felnőttnek a combcsontját egymással, akkor azt látjuk, hogy az előbbi ujjnyi vastagságú, törékeny pálcika, míg az utóbbi jól megtermett súlyos bunkó, amellyel akár a fejét s be lehetne verni valakinek. A csont tehát hosszában is, vastagságában is hatalmasan megnőtt, miközben a gyermekből felnőtt lett.

A csontot borító csonthártya állandóan újabb és újabb rétegeket rak a csontra, amelyek eleinte lágyak és rugalmasak, de később mészsók rakodnak le bennük s ezek szilárdságot, keménységet kölcsönöznek neki. Így lehetővé válik, hogy a csont hordozhassa testsúlyát anélkül, hogy alatta összeroppanjon vagy elhajoljon.

Az angolkórnak már most az a lényege, hogy a csontok nem képesek a kifejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges meszet felvenni magukba. Ennek természetesen lehet egyszerűen az az oka, hogy a gyermek tápláléka túlságosan kevés meszet tartalmaz, ez azonban a ritkább eset.

Többnyire úgy áll a dolog, hogy a felvett táplálékból bőségesen elegendő meszet tud a vér kioldani. Van tehát elég mész a csontokat tápláló vérben is és a fiatal csontrendszer könnyen hozzájuthatna az ő mészporciójához. A baj ott van, hogy a csontokban nincs meg az a képesség, hogy a mészsókat elszippantsák és a drága építőanyag felhasználatlanul távozik a szervezetből.

Mielőtt azonban tisztáznók, hogy a csontok eme gyengeségének mi az oka s hogyan lehet segíteni rajta, vegyük szemügyre, hogy milyen módon lehet felismerni ezt a kóros állapotot, vagyis melyek a betegség tünetei.

Említettük már, hogy a rachitis nem hirtelen lép fel és az első tünetek legfeljebb gyanut kelthetnek, de némi jellegzetesek és nem kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a kisgyermek angolkóros. Már csak azért sem, mert a betegség olyan fiatal korban támad a szervezetre, amikor az amúgyis kisebb-nagyobb fejlődési rendellenességek veszélyei között hányódik, hogy úgy mondjuk: még nem szokott hozzá az élethez.

A rachitis ugyanis már csecsemőkorban fészkeli be magát a szervezetbe.  Az első két életév a kritikus, és ha vannak is egyes esetek, amikor a gyermek hat-nyolcéves korában válik angolkórossá, ezek ritkaságok közé tartoznak.