Dombóvár, december 20.
Őrgróf Pallavicini György vasárnapi beszámolóját országos jelentőségü politikai eseménnyé avatta a 33-as bizottságból kivonult ellenzéki politikusok, Rassay Károly, gróf Sigray Antal és Kállay Tibor megjelenése és az a fölhivás, amelyet a politikai és gazdasági kibontakozás előkészítése érdekében intéztek egyfelől Károlyi miniszterelnökhöz, másfelől a magyar társadalomhoz. A miniszterelnökről őrgróf Pallavicini megállapította, hogy a kormánypárt és a bürokrácia foglya, ezeknek karmaiból kell őt kiszabadítani, ha pedig ez nem sikerül, a közvéleményt kell fölhivni, hogy a rendszerrel végleg leszámoljon. Gróf Signay egyenesen a miniszterelnökhöz fordult azzal a fölszólítással, hogy emelkedjék a pártkeretek fölé és ezeknek lerombolásával a nemzet egyetemére támaszkodják. Kállay Tibor kijelentette, hogy a közös nemzeti célokat fenyegető veszélyek előtérbe állítják az együttmüködés kivánalmát.

Rassay Károly pedig számolva az illetékes tényezők további tétovázásával, ebben jelölte meg az ellenzék legközelebbi célját és föladatát:
„Ha nem tudtuk fölülről megteremteni a nemzeti akarat egységét, megteremtjük alulról, a polgárság segítségével.”

Sigray gróf, Kállay és Rassay vasárnap délelőtt ½ 11 órakor érkeztek meg a fiumei gyorsvonattal Dombóvárra, ahol Pallavicini őrgróf fogadta őket. Nagy Emil, Gaal Gaszton, Lázár Miklós és Kray István báró kimentették magukat.

Déli 12 órára többezer főnyi közönség lepte el a Szent László-teret és csikorgó hidegben hallgatta végig a beszámolóbeszédet, amelyet a Korona-szálló nagytermének ablakából mondott el Pallavicini őrgróf:
A mai sulyos időkben mindnyájunknak össze kell fognunk az ország megmentésére. A mai ellenzék megmozdulással összetartásukat akarjuk megmutatni. Lehet, hogy a politika minden kérdésében nem vagyunk egy véleményen, de abban föltétlenül megegyezünk, hogy kibontakozás csak akkor lehetséges, ha az egész ország összefog.

Gyökeres külpolitikai irányváltoztatásra van szükség. Bethlennek aki a mai helyzetbe döntötte az országot, azt szokták mentségére fölhozni, hogy nagyszerű a külpolitikája. Mindig tagadtam ezt. Nem kereste a kapcsolatokat például Franciaországgal, talán azért, mert erre éppen azt ő személye volt a legalkalmasabb.

Az alkotmányos élet föltétlen helyreállítása érdekében kell dolgoznunk. Amig királyunkat meg nem koronázzuk, a normális állapotok nem térhetnek vissza.
(Helyeslés. Éljen Ottó király!)

A mult kormánynak az igazság földerítése következtében kellett távoznia. Maga az a tény, hogy tiz év szerencsétlen gazdálkodása után becsületes uriember ül a miniszterelnöki székben, hozzájárult ahhoz, hogy Károlyi grófot támogassuk munkájában.  Mint konzervativ ember nem lázítani, biztatni akarok.

Nehéz az ellenzék helyzete. A parlamentben kisebb frakciókra tagozódott és száma nem felel meg annak az aránynak, amelyet a nemzet lelkében képvisel. (Fölkiáltások: „Titkos választójogot!”) Ma már a kormánypártból kilépett volt belügyi államtitkár, aki a nyilt választásokat intézte, szintén a titkos választójog hívének vallja magát. A miniszterelnök, sajnos, a kormánypárt és a bürokrácia foglya, ennek karmaiból kell őt kiszabadítani és ha ez nem sikerül, fölhivjuk a közvéleményt, hogy e rendszerrel végleg leszámoljon.

Személyi ambiciók nem vezetnek minket. A kormánypártban is vannak, akik bevallják a mult büneit. Vannak rosszhiszemüek, de vannak köztük jóhiszemüek is. Ezeknek is be kell látniok, hogy maga a rendszer és részesei éppen olyan bűnösök, mint a rendszer megteremtői és vezetői.
Akik az országot rombadöntötték, a közéletben nincs többé helyük! (Viharos taps és éljenzés.)

1918-ban rombadöntötte az országot Károlyi Mihály szerencsétlen forradalma, ő sem térhet vissza. Bethlen gazdaságilag tette tönkre az országot, neki sincs többé helye a közéletben. Mint közkatonák vagyunk hajlandók a legprimitivebb vezetés mellett is szolgálni, ha komoly célkitüzést és a multtal való őszinte szakítást látunk. Ámde vigyáznunk kell! Ha ők maguk nem akarnak leszámolni a multtal, szakítani a rendszerrel, a közvéleménynek kell elsöpörni őket!

A zajos tapssal fogadott beszámoló után Rassayt kivánta hallani a tömeg, de a gyüléstilalomra való tekintettel Rassay csak a beszámolót követő banketten beszélhetett. Fölszólalását azonban éppen ugy, mint Kállay és gróf Sigray beszédét, megafonon továbbították a Szent László-téren összegyült közönségnek.

A négyszázterítékes bankettnek, amelyen résztvett Pallavicini őrgróf felesége is, első szónoka Kállay Tibor volt:
- Az a negativum – mondotta – hogy nem akarunk inflációt, alig jelent többet, mint hogy az orvos megakadályozza lázas és kínlódó betegét abban, hogy elkeseredésében kiugorjék az ablakon. Ilyesmi aligha vezet gyógyuláshoz, de talán igazuk van azoknak is, akik ennek a hangoztatásán tul is kivánnak programot az orvosuktól. Kétségtelen, hogy az infláció még helytelenebb irányba terelné a nemzeti jövedelemnek a megosztását, de viszont nem szabad ezt egészen a gazdasági erők szabad játékára hagyni.

A termelés eredményéből ma méltánytalanul keveset kap ugy a föld, mint a munka és indokolatlanul többet kap a tőkés, hiszen ugyanolyan összegü kamatért háromszor annyi gabonát vásárolhat, mint amikor a kölcsöneit adta. A transzfermoratórium azt jelenti, hogy az adós változatlanul ugy fizet, mint eddig, csak az a vigasztalása van, hogy a hitelezője nem kapja meg, amit fizetett.

Ezért a kétesértékü örömért azonban ujabb kamatkülönbözet és rizikó fogja terhelni az adóst; holott máris az ő tulterheltsége a közgazdaság legfőbb baja. Inflációs vágyakozások mindaddig lesznek, amig a hitelező és adós viszonya legálisan nem rendeztetett. Amit a kormánynál kifogásolok, az átfogó elgondolásnak hiánya.

A közületek mind tul éltek eddig a polgári családok hátrányára; ideje, hogy visszaszorítsunk minden luxust és minden nélkülözhető kiadást. A tisztviselők és nyugdijasok fizetésleszállítására szükség volt; de helytelenítem az operációnak azt a módját, hogy háromhavonként ujra és ujra vág bele ebbe a kérdésbe.

Erélyes és átgondolt programmal az államháztartás kiadásai 800 millióra igenis leszállíthatók!
Szükséges, hogy megnyilatkozzék a közvélemény ereje annak biztosítására, hogy a legjobb erőink állittasanak minden exponált helyre.

Kállay után gróf Sigray Antal beszélt:
- Azzal kezdem, vajjon mi volt a tizesztendős rendszer alapvető programja? A szanálás volt az egyik jelszó, a kulturfölény a második és a konszolidáció a harmadik. Ámde lehet-e ott konszolidációról beszélni, ahol most rendezték meg a tizenkettedik puccsot azok az elemek, akik e tizéves rendszer támogatói voltak? Lehet-e ott kulturfölényről beszélni, ahol a néhány éve megalapozott egyetemeket, iskolákat és intézményeket vissza kell fejleszteni, vagy meg kell szüntetni? Lehet-e ott eredményes szanálásról beszélni, ahol alig néhány év mulva ujból nagyon is gyökeres és keserves szanálást kell most keresztülvinni?

Ugy rendezkedtek itt be, mintha hatalmas gazdag ország volnánk és ezzel félrevezették a külföldet és a belföldet egyaránt. A mult kormány hibás gazdálkodása nemcsak tönkretette az országot, hanem ezáltal, akaratlanul bár, de elárulta a revizió gondolatát is.

A Bethlen-kormány nem fektetett suly arra, hogy a többi államokkal is jó viszonyban legyünk.
Nem kellett volna a szomszédos államok ajánlkozását ridegen visszautasítani. Bár a revizióról soha nem mondhatunk le, mégis keresnünk kell a modus vivendit szomszédainkkal.

Ha már a multban elmulasztottuk, most kell megtalálni a módját, hogy mezőgazdasági terményeinket az ipari államokban helyezzük el és viszont. Ha demokratikus haladásról beszélünk, ez alatt azt értjük, hogy mindit csak tehetség és a becsületesség érvényesüljön és szünjék meg a protekcionizmus.

Innen üzenjük Károlyi miniszterelnöknek, hogy tekintettel a nehéz helyzetre, szakítson végre a programtalanság programjával és jöjjön igazi átfogó programmal. A régi, elavult és megbukott pártpolitika helyett emelkedjék a pártkeretek fölé és ezeknek lerombolásával a nemzet egyetemére támaszkodjék, akkor mindnyájan odaállunk mögéje.

Végül Rassay Károly emelkedett szólásra:
- Pallavicini őrgróf beszédében hangsulyozta és politikai barátaim is kiemelték, hogy vannak olyan kérdései a magyar közéletnek, amelyekben nem értünk egyet. Az elválasztó kérdés a legitimizmus kérdése. Sohasem vontam kétségbe, hogy az ország lakosságának tekintélyes része a legitimizmus kérdésében velem ellentétes fölfogást vall. Láttam ma itt is, hogy a polgárság mikép reagált erre a kérdésre és hogyan adott kifejezést legitimista fölfogásának. Visszaemlékezem ugyanekkor arra, hogy Sigray grófot, a magyar legitimizmus vezérét Szeged városa mekkora lelkesedéssel fogadta. Csak azt kérdezték tőle, hogy az elmult és az utódaiban tovább élősködő rendszernek hive-e, vagy ellenzéke. Politikai barátaim a magyar politika első vonalu kérdésének tekintik a legitimizmust, én pedig keretnek, amelynek tartalmát annak idején, ha rákerül a sor, a magyar nemzet érdeke és akarata fogja megadni. Nincs jogom föltételezni, hogy a legitimizmus alkotmányos érzésű vezetői akár a nemzet érdekét, akár akaratát, bármikor is negligálják.

A tizéves rendszer protekcionizmusával szemben mindenkor a megsértett közéleti tisztaság védelmében állottunk, de összeköt bennünket a szociális kérdésben vallott azonos fölfogásunk és a demokrácia gondolata is. Végül közösséget teremt közöttünk a népszerüség hajszásának és a demagógiának megvetése is.

E fölfogásbeli közösség lehetővé teszi számunkra a jövőben való együttdolgozást is és esetleg annak kimélyítését. Energikus s következetes állásfoglalásunk eredményezte azt, hogy a Bethlen-kormány, majd később a Károlyi-kormány kénytelen volt az ország igazi helyzetéről őszinte képet adni.

A nemzetet éveken keresztül félrevezették.