Magas, szikár alakja, keskeny, élesmetszésű arca komoran válik el a német politika viharos hátterétől. Csöndes modora váratlanul támadóvá merevült, halk beszéde harciassá lendült, egész lehiggadt, kimért, papos egyénisége kicsapott szük kereteiből; ez a mérsékelt, tudós, magába mélyedő, szemlélődő. Istenben elmerülő, kolostornak, paplaknak, katedrának szánt személyiség hallatlan belső feszültségtől fütve átlépte a mély szakadékot, amely a gondolatot a cselekvéstől elválasztja. Mi a titka e váratlan lendületnek és szenvedélyes akarásnak!

„Ce qui donne du courage, ve soni les idées!” mondotta egy beszélgetésben Clémenceau. Csak a gondolatok, az eszmék démonfája robbantja ki a titokzatos szellemi erőket, amik emberek, népek, osztályok lelkében lappanganak, csak a misztikus daimon, amely mélyen a sziv s agyvelő legtitkosabb kamaráiban rejtőzik, csak ez a heroikus szellemi motor taszíthat el bennünket a polgári egyhanguság s a kicsinyes érdekek sima sineiről.

Brüning politikájának egy érdeme van. Lehet, hogy kisérlete kudarcba fullad, lehet, hogy februárban, márciusban rettenetes káosz zudul a szerencsétlen német birodalomra. Brüningé, az anyaszentegyház hű fiamé az érdem, hogy durva ökölcsapással fölébresztette szunnyadásából a német polgár daimonját, amelyet a kamatok és bérek, szelvények és osztalékok penésze teljesen elboritott.

A szükségrendelet, amely a brüningi politika betetőzése s talán befejezése is, azt jelenti, hogy a veszedelem, amely a polgári életet és a polgári vagyont fenyegeti, sokkal nagyobb, mintsem ezt a német kisvárosban és a nagyvállalatok büróiban sejtik: jelenti azt is, hogy a katolikus egyház, amelynek hagyományos politikája Brüning művén lépten-nyomon kiütközik, nem áll oly messze a kollektivitás gondolatától, mint ezt általában fölteszik s jelenti végül, azt, hogy a német diktaturát nem föltétlenül a nemzeti szocialistáknak kell megvalósítaniok. Ha a német kispolgár nagyon vágyódik a császári káplárok fütyköse után, megkaphatja ezt a diktaturát okosabb, civilizáltabb s emberibb formában is.

Brüning nem kivülről hódítja meg Berlint, mint Mussolini Rómát, hanem belülről s hogy az erejének hirtelen tudatára ébredt német kancellár huszonnégy óra alatt milyen tekintélyt szerzett magának s milyen erővel érvényesíti akaratát és politikáját, arra nincs meggyőzőbb bizonyíték, mint az a döbbent dadogás és aggódó nyugtalanság, amely a német polgári sajtó minden cikkéből olvasható.

Kiss Dezső