Jókai versenytársának, P. Szathmáry Károlynak szobrát leplezték le a Vérmező fölött. 1831-ben született, tehát öt évvel fiatalabb volt Jókainál. Huszonötéves korában már nagy sikere volt a Samyl-lal. Ezentul minden két évben kiadott egy-egy nagy történelmi regényt két-három-négy kötetben. Ezek rendkívül népszerűek voltak, a vidéki közkönyvtárak legolvasottabb művei. Az ifjúság is mohón olvasta a Bújdosókat, Az ország sebeit. Még jól emlékszünk mi öregebbek, hogy a kilencvenes években a kollégiumokban nyiltan vetekedtek a diákok, ki tudja jobban a magyar történelmet, Jókai, vagy P. Szathmáry Károly. A hatvanas évek izzó magyar lelkesedését ültette át az ifjúságba.

Most bizonyos melankóliával nézünk vissza tiszteletreméltó írói alakjára s arra gondolunk, hogy: De baj, csak így jár minden az ég alatt... Ilyen népszerűség szinte teljesen elenyészett. Ez sorsunk s végzetünk... Csak kiemelkedő szírtek maradnak az irodalom szorgalmas munkásságából. Jókai ma még egész nagyszerűségében áll a mult köde felett, de mennyi nevet s mennyi munkát borít a feledés köde.

Memento ez a szoborleleplezés, hogy hányan vannak, kik életükben a dicsőség ragyogását is elnyerik s mégis elmerülnek.

Írók, szemléljétek sorsotokat.