Az oroszlánt már az egyiptomiak is mint az „állatok királyát” ismerték. Már az óbirodalom fáraói és főemberei is rendeztek nagyszabású oroszlánvadászatokat és a rettegett állatok legyőzését, vagy elevenen való elfogását a legnagyobb hőstetteknek tekintették. Ptahotep egyiptomi főúr (Kr. e. 3000 körül) sírjának gyönyörű domborművei ketrecekbe zárt, majd tehenekre és antilópokra vadászó oroszlánokat ábrázolnak.

A dühöngő fenevadak a rémületükben megdermedt állatokat tarkón ragadva hurcolják magukkal és az elejtett állatok élethalál harca olyannyira megkapó és élethű, hogy bátran sorozhatok az ókor művészetének legkimagaslóbb alkotásai közé.

Az újbirodalomban a különben békés természetű III. Amenhotep fáraó volt híres nagyszabású oroszlánvadászatairól. Több emlékszkarabeuszán olvasható, hogy a bátor fejedelem uralkodásának első tíz évében 102 oroszlánt ejtett el biztos kézzel irányított nyilaival. Tutanchamon legutóbb felfedezett sírjában nagyértékű ékszer- és ruhaládákat találtak, ezeknek művésziesen kidolgozott, stukkódíszítésű oldalfalai a fáraót szintén oroszlánvadászat közben ábrázolják.

III. Thotmeszt „vadtekintetű oroszlánnak”, a világverő II. Ramszeszt pedig „az oroszlánfejű Sechmet istennő fiának” nevezik a feliratok és hogy ez a két rettenthetetlen uralkodó tetteiben valóban hasonlatos volt a sivatag királyához, azt az emlékművek történeti följegyzéséi igazolják. II. Ramszesz-nek különben volt egy szelídített oroszlánja is.

Még hadjárataiba is elkisérte és ura pihenésének ideje alatt sátra előtt vigyázott gazdája életére. Az egyiptomiak az oroszlánszelidítőket varázshatalommal bíró egyéneknek tartották, az ú. n. papirusz Westcar fel is említ bizonyos Dedi nevű varázslót, akit „minden bántódás nélkül vad oroszlánok követtek”.

Az oroszlánok a régi Egyiptomban l a hatalom jelképei voltak. A fáraó királyi viseletében a hátulról lecsüngő oroszlánfarok viselőjének „isteni erejét” jelképezte. Az egyiptomiak vallásában a „hatalmas égi óceánt” megszemélyesítő Su istent, továbbá Tefnut istennőt, a „szelek úrnőjét” oroszlánfővel ábrázolták. Egy újbirodalomból származó ima a napot az „éjszaka oroszlánjának” nevezi.

A Halottak könyvében a „tegnap”-ot és a „holnap”-ot két, egymásnak hátatfordító oroszlán szimbolizálja. Miután pedig a Nílus áradása a régi állatkör beosztása szerint az „oroszlán jegyében” kezdődött, az egyiptomiak a víz jótékonyságának jelképezésére kútjaikat is oroszlánfejekkel díszítették.

Félelmetes erejű állat hírében állott a Nílus-lakók előtt az afrikai elefánt is, melynek értékes agyarait már ősidők óta Egyiptom déli határán fekvő Elefantine szigetén gyűjtötték. A fáraók földjén többezeréves elefántcsontfaragványok és dísztárgyak kerültek felszínre. Legérdekesebbek a kígyók és skorpiók harapása ellen használt elefántcsontamulettek.

Az elefánttal kapcsolatban történeti feljegyzésekre is akadunk. Amidőn III. Thotmesz fáraó (Kr. e. 1503-1449) egyik ázsiai hadjárata közben Naharinának, a termékeny Eufrátes vidéknek a legfelső részébe is behatolt, s Ni-i várának bevétele után seregével egy elhagyatott, vad vidékre került, itt véletlenül egy 120 főből álló elefántcsordára bukkant.

A ritka állatoknak és a kincseket érő agyaraknak megpillantása felébresztette a fáraónak és kipróbált katonáinak vadászszenvedélyét, de a vadászat alkalmával a fáraó csaknem életével fizetett vakmerőségéért. Az előretörő dárdások a megriadt és békés legelészésük közben megzavart állatokat üldözni kezdték.

Erre a felbőszült vezérelefánt egyenesen a fáraónak rohant, aki szerencsés megmenekülését csak Amenemhab nevű bátor vezérének köszönhette. Ez az Amenemhab az utolsó pillanatban kardjával a támadó elefántbika ormányát átvágva maga ellen ingerelte a vadállatot. Az elefánt, a vezér eredeti önéletírása szerint, erős sebesülése ellenére utána iramodott, úgyhogy kénytelen volt előle végül is egy közeli folyó sziklái közé menekülni.

Hőstettéért a fáraó gazdag jutalomban részesítette és a királyi életmentés kőbe vésett emléke hosszú évezredeken át megőrizte azt az érdekes híradást, hogy Előázsia egyes részeiben még Kr. e. 15 évszázaddal vadon élő elefántcsordák tanyáztak.