Ezzel azonban az élet nem törődik, mert az élet még rettenetesebben más, mint volt húsz év előtt, mert a mai élet tele van feszültségekkel, kétségbeesésekkel, jajszóval, gazdasági összeomlással és mindenekfelett a világszemléletnek véghetetlen és csodálatos átalakulásával.

Vége van annak az időnek, mikor falusi néptanítókkal lehetett irányítani az irodalmi felfogást. A héten egy falusi munkás egylettől kaptunk egy levelet, amelyben bírálják a Nyugat mult évfolyamában megjelent cikkeket. Olyan kultúra van ebben a levélben, amit egy falusi földmíves írt, hogy Négyesy László világszemlélete elhalványodik mellette.

Japánról beszél és Angliáról beszél ez a levél s meglátja a japán költészet bűbája mélyén a rettenetes gazdasági nyomorba sülyesztett népet s ha a montenegrói népballadákat venné szemügyre ez a levélíró, megtalálná ott a Hegedüs Loránt kecskéjét és faji jellegét. Négyesy Lászlóék ilyeneket nem találnak meg, csak verslábakat és verstechnikai kincseket.

Azt mondja Négyesy László: "a népek és nemzetek megannyi egyéniség, egymástól részben eltérő képességekkel. Mindegyik tesz hódításokat, a szellem, a művészet, a szépség birodalmából foglalgat, más más ponton hatol előre, új meg új kincseket tár fel. A vívmányokat aztán kölcsönösen át is veszik egymástól..."

Ahogy ő képzeli a nép-egyéniségeket.

Itt van egy aktuális tény. A magyar területet darabokra vágták s az elmult tíz év alatt a leszabott részek önálló és új életet kezdenek élni. Itt van Szlovenszkó magyarsága és itt van Románia magyarsága. Mindkettő olyan új vonásokat mutat, olyanannyira új arcu magyarokat produkál, hogy e pillanatban legalább három magyarság áll egymás mellett, sőt bizonyos szempontból egymással szemben.

Nem régen voltam Szlovenszkóban s még mindig tele vagyok azokkal a mélységes és megdöbbentő benyomásokkal, amiket ott kaptam. A szlovenszkói magyarságot két főtipusra lehet bontani. Az öregekre és a fiatalokra. Az öregek még a Négyesyék iskolájában nőttek, tele vannak szegények honfibúval és honfitűzzel. Az életet úgy látják, mert nem láthatják máskép, csak ifjúságukban magukba szedett világkép alapján, ahogy a hivatalos népnemzeti iskolák nevelték beléjük. A fiatalok másképen látnak.

A fiatalok már idegen iskolákban nőttek fel, olyan nyelven tanulták a tudományokat, amelyen szüleik ma sem értenek, nekik tehát szükségszerűen egy új magyarságot kellett kitermelniök magukból. Egy szociálisabb és kultúráltabb magyarságot. Európaibb magyarságot. Ők már semmit sem tudnak az extra Hungariam jelszaváról. Ők már nem mondják, hogy Magyarországon kívül nincsen élet s ha van élet, az nem élet. Ők már úgy látják, hogy a magyar világon kívüli élet okosabb és emberségesebb élet. S ha a magyar meg akar állani ebben a rája kényszerített életben, okosabbnak és emberségesebbnek kell lennie, mint a régi volt.

Nos hát cseréljük ki ezeket a javakat, amit ők máris megszereztek.

Mi baja van Négyesy Lászlónak Adyval? Ezek az ifjú magyarok ott a határokon túl Adyból indultak ki, az Ady kultúrmagyarságának a gondolatai gyujtották fel bennük a szent tüzet, hogy lehetnek magyarul is kultúremberek, méltók nemcsak a környező idegen nyelvű népelemekhez, hanem Európa kultúrájához.

Ha Ady kultúrmagyarságának a gondolatai gyujtották fel bennük a szent tüzet, hogy lehetnek magyarul is kultúremberek, méltók nemcsak a környező idegen nyelvű népelemekhez, hanem Európa kultúrájához. Ha Ady el tudta érni abban a fojtott régi levegőben, ők még könnyebben s még muszályabbul kell hogy megszerezzék azt a modern világszemléletet, amely nélkül az egyszerű élet sem lehetséges számukra.

Magyarok ezek, magyarabbak, mint itthon szegény, sötétségben és fel nem világosítottságban tartott gyermekeink. Izzóbb magyarság tombol ott a babiloni fogság érzései mellett, mint itthon, ahol ma is még a régi és sűrű levegőjű mesterséges sötétségben vannak az ifjak.

Faji jelleg. A mi ifjúságunknak sejtelme sincs arról a népszeretetről és néplélek tiszteletről, amelyben azok ott tüzelnek és dolgoznak. De ez a népszeretet nem a borjúszájú ingnek szól, és nem a zsíros hajú kondást imádják, mint a magyarság szimbolumát, hanem a felszabadult gondolkozású földmívest, aki a mai technikai vívmányait alkalmazza gazdaságában, ujságot olvas és tisztán megérti a mai idők szellemét.

Igaz van Hegedüs Lorántnak, ha brutális példakép azt mondja, hogy Montenegróban nem talált mást, csak kecskét és faji jelleget.

De nekem is igazam van, aki azt hirdetem, hogy a mai magyar falu itthon is más, mint volt húsz év előtt. A mai magyar falukon és pusztákon a traktorok tízezrei dolgoznak és a régi kis lovakat a Noniusok fajtái, a régi apró tyúkokat a fajbaromfi váltotta fel s a régi népkörökben a falu sarkában, a nép nem csak köpköd, hanem olyan dolgokról vitatkozik, hogy számtalan esetben magasabb nívón mozog a vitájuk, mint a parlamenté.

És hogy ez így van, ebben nagyobb része van Adynak, mint a Magyar Tudományos Akadémiának, amely nem adott eszméket félszázad óta, vagy régebben a magyar közélet számára, ellenben Ady adott és pedig gyujtó eszméket és építő lángolásokat.

Mi az, amit olyan főpapi ornátusban őriznek a Négyesy Lászlók? Mintha azt prédikálnák, hogy járjatok két lábon és felemelt fővel. Nem járhat másképen az ember. Nem élhet egy nemzetnek a gyermeke máskép, csak nemzetének külső jellegzetességével. Ady volt olyan magyar, mint akár Arany, akár Petőfi s ha Arany velünk élt volna, hozzánk tartozik és nem hozzájuk, mintahogy nem tartozott egy percig sem az előző generációhoz, csak a magáéhoz. S hogy ez így van, a Négyesyek által elhallgatott Elveszett Alkotmány bizonyítja. Hisz azért hallgatták el.

Cobdenre hivatkozik, akinek jobban tetszettek volna a kecskék, Ťmert sanyarú gyermekkorában kecskéket őrzöttť. Hát mért hagyta ott, ha annyira tetszett neki a kecske? És mért tekinti sanyarú gyermekkornak Négyesy azt az édes idillt, mikor egy Cobden kecskét őrizhetett?

Vagy azt akarja mondani, hogy gyerünk vissza a kecskékhez?... Ez valóban nagyon egyszerűsítené a mai állapotokat. Ez az az eszme, amit a szent főpap tanácsol, mint remediumot a mai szörnyű dolgok elintézésére? Gondolom nagy népszerűsége lesz vele mindazoknál a magyar közgazdasági népelemeknél, akik fölemelkedtek a legprimitívebb ősfoglalkozások fölé.

Akik városba özönlöttek, gyárak, üzletek, műhelyek gazdái vagy alkalmazottai lettek. Akik vállalkoznak és tönkremennek. Akik magasabb kultúréletet élnek. Vagy élnének, ha lehetne... Ugyan mit is kínlódnak. Menjenek vissza a kecskékhez és zabáljanak kecsketúrót és nem lesz semmi bajuk.

A nemzeti érzés nem azt jelenti, hogy elmult életek kihalt formáihoz ragaszkodjunk, hanem azt, hogy a mai élet, az egyre fejlődő élet ura legyen az ember. Ha a kecskét meg tudta énekelni, majd megénekli az autót is, ha öröme lesz benne.

Új eszmékre, új célkitűzésekre van szükség; új igékre és új érzésekre.

De nem affélékre, amit Négyesy mond, hogy "el kell jönni annak a költői Messiásnak, akit várunk, akit epedünk, aki el fog jönni és aki mindnyájunknak kedves nagy művészi és tartalmi értéket fog hozni." Nem egy üres és sivár messiánizmusra van itt szükség, hanem életre és igazságra. S munkára. Okos, emberséges és céltudatos munkára. Ez lehet a mai magyar irodalom jelszava.

Az pedig, amit nemzetinek mondunk, az magától értetődően benne lesz mindig az irodalomban.

Móricz Zsigmond