Keller az egyiptomiak hajlékonytestű, hosszúkásfejű, fürgelábú vadászkutyáját agárnak nézi. Szerinte az abesszíniai róka vagy vörös farkas, Canis Simensis leszármazottja ez. Vele ellentétben Hilzheimer az agarat a Canis lupaster néven ismert és a felsőegyiptomi Kynopolis városában Anubisz szent állatának tartott sakálfajtól származtatja. Egy másik jellegzetes rokonát, a karcsú sakált, Canis anthus, „upuat”  „utak megnyitója” néven Lycopolisnak, „a farkas-városnak” lakói tisztelték.

A régi egyiptomiak a holtakat bebalzsamozó és a túlvilág ismeretlen utain bolyongó istenség szimbóluma gyanánt nem is választhattak volna jellegzetesebb állatfajt a sakál-farkasnál, mely a sivatag ezer halált lehelő birodalmából előbukkanva, félénk óvatossággal férkőzik a halottak lakásainak közelébe, hogy a gyászoló halandók távozása után az éjszaka kísérteties csöndjét panaszos üvöltésével megszakítva megkezdhesse „eltakarító munkáját”.

A sakálfejű Anubisz isten ábrázolása sohasem hiányozhatott a múmiák burkolatain, a koporsófedeleken és a sírok belsejében, ahol a „halottak őrét” pihenő sakál-szobor ábrázolta, csodálatraméltó élethűséggel és elevenséggel, fejjel a sírkijárat felé fordulva.
Az egyiptomi kutya ősének alakját

és tulajdonságait azonban nemcsak művészek lesték el, hanem a toll mesterei, az írástudók is, akik feltűnő sajátságait pl. a következő hasonlatokban alkalmazták: „gyors, mint egy sakál, hegyesfülű, karcsúderekú, mint egy sakál”,stb. Egy berlini orvosi papirusz az alattomosan jelentkező és hirtelen fellépő betegséget „felsőegyiptomi sakál” néven említi.

A kutya okosságáról Ani írástudó bölcs mondásainak gyűjteményében olvashatjuk, hogy „a kutya felfigyel a hívó szóra és követi gazdáját”. Vallási szövegek szerint Ozirisz isten holttestét jelképező Egyiptom fölött a „kutyacsillagnak” az „égi őrzőnek” kell megjelenni, hogy Ozirisz „feltámadása”, illetőleg a földeket megtermékenyítő Nílus áradása eredményes legyen.

A feliratok az inséges éveket a farkas éhségéhez hasonlítva „farkas-Nílus éveknek” nevezik, míg a védelemnélküli embert az „utca kóbor kutyájához”, a bűnöző, fal mellett lopódzkodó embert pedig a „kivert, gazdátlan” kutyához hasonlítják.