Tiz év mult el az országduló őrület konjunkurája óta, mikor egy-egy felelőtlen hazug frázist az utca éji csöndjében leadott revolverlövések döreje és békés polgárok társaságába dobott bombák robbanása követett. Az emberi borzalomnak, a nemzeti szégyennek e gyászflóron évadja óta tíz esztendő vándorolt el a magyarok élete fölött: tiz világosító, tanító esztendő után, mikor egy agyalágyult rémalak lövöldözni kezd a templomban ájtatoskodó hivők közé, ez a szörnyű merénylet együtt falai társadalmat, osztályokat és felekezeteket: az egész ország ugyanazzal a borzalommal és utálattal fordul el az őrület véres gaztettétől.

Ha ilyen jósan az ország, ha ilyen józan a világ tíz esztendő előtt, mint ma ha gyorsabban világosodnak a vörös ködöktől elboritot elmék és hamarabb tisztulnak a mérges gázakkal megtámadott lelkek, hány erőszakos közéleti hősről, hány félnótás politikusról állapíthatta volna meg a közvélemény a beszámíthatatlanságot és csavarhatta volna ki a kezükből a lángoló csóvát, amellyel az országuk ereszeit gyujtogatták, tapaszthatta volna habzó szájukra az ordító frázist, mielőtt azoknak a vezényszavára ártatlan életet és drága, nemzetérdeket pusztító lövések és robbanások elhangzanak.

Kitakarodott ez a korszak, kisérteties hőseivel és ocsmány hőseivel. Tiz esztendő után elérkeztünk a történelmi időnek ahhoz a fordulójához, mikor a nemzetek életében a lelkiismeretes, müvelt, munkás, felelős férfiak is szóhoz és cselekedethez juthatnak. A beteg és gonosz frázisok mint a szinükhagyott rongyok sodródnak a porban, a szél elszaggatja őket s a gazdáik nevét is betemeti az idő pora, s emlékezni se tud rájuk, akik itt országok életét izgathatták, sőt igazgathatták.

A kor rohamlépésben halad és a végzetes maniákusok után elhagyja s legázolja a politika kis profijait is, az üreseket, önzőket, nagyszájuakat, reklámfiskálisokat, kalandorokat. Ausztriában letűnt a politika horizontján fölcsillant acélsisak, a Starhemberg névnek, amely tömegek ajkán sugott, a visszhangja is elenyészett. És lefutóban a Hitler-hullám a németség életében. És elmulik minden olyan politika, amely gyüjtőneve mindannak, ami tanulatlan, talajtalan, semmit, csak az ország nyugalmát és jövendőjét kockáztató felelőtlenség. Emlékezzünk! Tiz év előtt Zatlokák öltek meg Németországban egy katolikus néptanítót, akinek Erzberger volt a neve. Azt mondták rá, hogy hazaáruló. Az volt a hazaárulása, hogy a háború végének másnapján azt ajánlotta, hogy indittassék meg Németország és Franciaország közt az árucsere és fölvetette az európai gazdasági életközösségnek azt az eszményét, amit most Briand kovácsol. Akik Rathenaut lelőtték, azok az ifjak megérték, hogy a Ratheau terve szerint orientálódik Nyugat és Kelet felé Németország ipara és kereskedelme.

Köröskörül kijózanodtak országok és társadalmak. A magyar közvélemény is tul van már azon, hogy elnézze, hogy bármerről is megértetni vagy megszépíteni próbáljanak egy förtelmes vérontást. Tisztában vagyunk vele, hogy akárki is legyen az, aki itt még egyszer életre, nyugalomra, országrendre merne törni, az örültek házában a helye a börtönben.