Nagyon sok elektromos jelenségnél a vezetődrót alakjának is fontos szerepe van. Az elektromos áramnak nevezetes tulajdonsága, hogy tekercsalakú drótban való keringésekor bizonyos tehetetlensége van.

Ez a tehetetlenség abban nyilvánul, hogy az áram megindításakor csak lassan növekszik az áramerősség, mintha a körökben keringő elektromos töltéseknek bizonyos időre volna, szükségük, míg a köralakban való mozgásba belejönnek.

Az áramforrás kikapcsolásakor viszont az áram nem szűnik meg azonnal, mintha az elektromos töltések megszokott keringésüket még tovább akarnák folytatni. Hasonló ez a jelenség egy nagy lendítőkerék megindításakor és megállításakor tapasztalható mechanikai tehetetlenséghez. A tekercsalakú vezetőnek ezt a tulajdonságát, önindukciónak nevezik, a tekercs önindukciója vagy önindukciós együtthatója annál nagyobb, minél több a körmenetek száma és minél nagyobb a körök átmérője.

Az önindukció mértékegysége a henry (rövidítve: H). Az önindukció jelenségének az oka abban rejlik, hogy az egyes menetekben keringő köráramok hatással vannak egymásra és meg akarják akadályozni a többi menetben az áramerősség minden megváltozását. Az önindukciós tekercsben keringő áramnak éppen tehetetlenségénél fogva munkaindukciós tekercsben keringő áramnak éppen tehetetlenségénél fogva munkaképessége, energiája van, melyet elektromágneses energiának szoktak nevezni.

A villamossággal megtöltött kondenzátor kisütése alkalmával az összekötő dróton át az egyik lemezből átáramlik a töltés a másikba mindaddig, míg a két lemez feszültsége egyforma nem lesz (3. ábra).

Fontos jelenség lép fel akkor, ha önindukciós tekercset használunk fel a kondenzátor kisütésére. Az elektromosság a felső lemezből indult és a tekercsen át halad az alsó lemezbe (5. ábra, B), azonban a tekercs önindukciója következtében csak lassan emelkedik az áram erőssége; eközben az elektromosság egyrésze átfolyik az alsó lemezbe és a lemeznek a feszültségkülönbsége már kisebb lesz.

Bizonyos idő mulva a feszültségkülönbség már teljesen kiegyenlítődött (C-nél), az áramerősség azonban ekkor a legnagyobb. Ekkor már tulajdonképen nem volt semmi oka sem az elektromos áramnak, hiszen a tekercs mindkét végén egyenlő a feszültség, vagyis a kondenzátor már kisült. Az önindukciós jelensége azonban nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az áram növekedéséhez bizonyos idő kell, hanem abban is, hogy a már egyszer mozgásban levő áram megállításához is idő kell.

A tekercsben keringő áram különleges tehetetlenségénél fogva továbbra is megtartja spirális alakú mozgását, miáltal még újabb töltést szállít le a felső lemezből az alsóba (D-nél) és ezáltal az alsó lemezt tölti fel magasabb feszültségre. Lassankint azután megáll az áramlás (E-nél), a eredmény azonban az, hogy most az alsó lemeznek van töltése, éppen annyi, mint amennyi kezdetben a felső lemezben volt.

Természetesen a folyamat újra kezdődik, de most már fordítva, alulról felfelé irányuló áramlással; ezt a folyamatot ugyanolyan rajzzal lehetne feltüntetni, mint amilyennel a 3. ábra az előbbi folyamatot mutatta be. Könnyen belátható, hogy ez a folyamat szakadatlanul tovább fog tartani, az elektromosság állandóan ide-oda áramlik a két lemez között. Ennek a jelenségnek a neve elektromos rezgés.