A probléma, amelynek megoldásával éjt s napot eggyé téve a magyar gazdasági élet két hivatott vezetőjének, a magyar földmüvelésügyi és kereskedelmi miniszter uraknak e pillanatban foglalkozniok kellene s amellyel bizonyos mértékben tényleg foglalkoznak is, sokkal bonyolultabb és sokkal fenyegetőbb következményekkel van szervesen egybekapcsolva, mint ezt általában hisszük.

Egy évvel, másfél évvel ezelőtt még talán joggal beszélhettünk a magyar gazdaságnak s különösen a magyar mezőgazdaságnak magábanálló, izolált kriziséről: nehézségekről, amelyek ellen küzdöttünk, még talán föltehettük, hogy palliativ eszközökkel, kormányrendeletekkel, akciókkal és segélyekkel eltüntethetők.

Ma már másként áll a helyzet, ma már a magyar válság csupán elenyészően kis töredéke a nagy világválságnak, amely a világgazdaságot és elsősorban a mezőgazdasági termelésre és nyersanyagprodukcióra utalt államokat gyökerükben rázza meg.

A közgazdasági tudománynak három nagyságát citáljuk itt annak bizonyitására, hogy a válság még csak most van kibontakozóban, három olyan szaktekintélyt, akiknek a szavát talán a miniszteri bürókban is meghallják. Az első Cassel, a nagy svéd tudós, aki a „Journal of Commerce”-ben a következőket irja: „Nagyon valószinü, hogy a depresszió, amelynek centruma ma az Egyesült Államokban van, Európára is átterjed (már átterjedt!) s Európa ugyanazokkal a nehézségekkel áll hamarosan szemközt, amelyekkel ma Amerika küzd.”

A második nagy tekintély, akinek a szavát idézzük, Keynes, a hires cambridgei tanár: „A nyersanyagok áresése – irja Keynes – már-már világkatasztrófa jellegét öltötte. A vihar centruma egyelőre még nincs is Angliában és az Egyesült Államokban, hanem a nyersanyag- és élelmiszertermelő államokban…” Néhány nappal ezelőtt Keynes még a következőket jelentette ki: „Ha az idei terméskilátások kedvezően alakulnak, nem tartom valószinünek, hogy a mai gabonaárakat tartani lehessen…”

A harmadik szakértő, Mac Kenna, a volt angol kincstári kancellár, a Midland Bank elnöke, aki a következőket mondotta: „Az angol közgazdaság 1929 közepe óta a szakadatlan rosszabbodás vonalán mozog.”

E három véleményhez füzünk egy negyediket, Beckert, az optimista amerikait. Az ő véleménye szerint, ha „1930-ban javulás is áll be, ez a javulás lassu lesz és szaggatott és nem várható korábbra, mint novemberre.”

Ne álltassuk tehát magunkat: nehéz idők előtt állunk!
A válság Európa keleti felét nem sujtja talán annyira, mint a tengerentuli nagy nyersanyag- s gabonatermelő államokat. Kanadában, Amerikában, Argentinában, Ausztráliában, a nádcukortermelő országokban és a gyarmati területeken, amelyek kaucsukot és egyéb nyersanyagot produkálnak, nagy zavar és ijedtség uralkodik már most is, amely Európa felé csupán a nyugati nagytőkének bizalmatlanságában és tartózkodásában nyilvánul meg.

A veszedelem, amely bennünket fenyeget, abban áll, hogy Amerika és Kanada, ha ezidei termése lényegesen jobbnak mutatkozik, mint a tavalyi, dumping árakon zuditja át Európába fölöslegeit s ez esetben a magyar gabonatermelést és vele együtt a másik két dunai agrárállam termelését is elértékteleniti. Az amerikai és a kanadai gazdaság elbirja egy-két esztendő veszteséges árait, de hogy birjuk el mi?