Abban a gazdasági leromlásban, amely körülöttünk folyik, szinte elsikkad olykor egy-egy esemény, amely pedig méreteiben jelentősebb, mint sok más, amelyről heteken keresztül tárgyalnak és ankéteznek.

Jókai Mór egykor igy kezdte el egyik regényét: „Nem történt semmi, csak hét vármegyében elfogyott a krumpli.” Most sem történt egyéb, mint az, hogy a tavalyi szigoru tél miatt kifagyott gabonavetéseket a Nyirség földmíves lakossága burgonyával vetette be, hogy legalább ígykárpótolja magát a fagy okozta károkért.

A krumplitermés olyan bőségesen fizetett, hogy azt az ország szükséglete fölvenni nem tudta, az árak pedig még a termelés költségeit sem érték el. Igy történt aztán, hogy a Nyirség kis városaiban és községeiben, Kisvárdán, Dögén, Anarcson, Papon, Szabolcsvörösmarton és Tuzséren 4-500 vagonos tételek hevernek eladatlanul pincékben és vermekben, várva a beálló tavaszt, amikor a krumpli kicsirázik és elrothad.

Folynak ugyan tárgyalások Görögországgal és Olaszországgal a krumpli exportja érdekében, de ha ezek eredményre vezetnek is, legföljebb 5-6000 vagon kivitelére lehet számitani, ami eltörpül a megmaradt és romlásnak kitett 30.000 vagon burgonyakészlet mellett, ami 10-12 millió pengő értéket jelent.

De jelenti egyuttal a Nyirség nyomorának további elmélyülését és mezőgazdaságának csődjét. Ez a kis eset, amely jelentőségében olyan nagy, érdemes arra, hogy fölfigyeljünk rá.

A nyirségi gazdák állandóan tanácskoznak, hogy mitévők legyenek, memorandumokkal fordulnak a földmivelésügyi és pénzügyminiszterhez, hogy küldjön hozzájuk kormánybiztost, emelje föl a szeszgyárak kontingensét és kötelezze a gyárakat arra, hogy vegyék burgonyájukat, ha másként nem, olyan árban, hogy legalább a költségeiket födözzék.

A Nyirségben nem történt semmi, csak megmaradt a krumpli. Milyen tragédia van emögött!