A jégkorszak Sixtini kápolnája. Húszezer esztendő! Csak a rideg, szürke számokkal dolgozó tudományos gondolkodás, amely a teremtés eredetét kutatja, tud kézlegyintéssel napirendre térni a húszezer esztendő hallatára. Ám a laikus gondolkodás, multba visszanyúló perspektívájából mint fantasztikum, mint érzékelhetetlen valami mered felénk ijesztően ez az évszám ...

Pedig e húszezer esztendő az életnek, sok tekintetben a ma élő emberéletével azonos valóságát hozza elénk. Egy korszak, egy csodálatosan érdekes korszak tárul elénk a húszezer év mögül, amely talán az emberiség történetének legrégibb fennmaradt emléke. Egy véletlen ösmertette meg az emberi kultúrát ezekkel a húszezer év előtti emlékekkel, amelyek a történelem előtti emberről mondanak el csodás történeteket.

De mond egyebet is: elmondja, hogy a húszezer év előtt élő ember a művészet kifejező nyelvén olyan csodásan tudta művészi érzékét megszólaltatni, amely előtt néma ámulattal kell megállanunk s amilyet a ma művészei is büszkén vallhat magának!

Spanyolország legészakibb területén fekszik a prehisztorikus időknek ez a csodás emléke a híres Altanura-i barlang. Egy vadászkutya, amely eltévedt, a sziklás vidék egy hasadékába esett bele s amikor a hasadékba utána ereszkedtek, egy hatalmas barlangra bukkantak.

Csodálatos látvány tárult a vadászok elé. A barlang sziklafalai tele voltak festve mindenféle állat képével s amidőn a tudósok hozzáfogtak az eddig teljesen ismeretlen barlang képeinek tanulmányozásához, megállapították, hogy az alfanurai csodabarlang állatképei mintegy húszezer esztendősek…

Hihetetlennek látszó „képe” volt akkor a mai Európának. A mai-északsarki jégvidék egészen délig terjedt; az Alpesek és Pireneusok vidékét hatalmas jégrétegek borították s Észak-Spanyolország mai forró zónáját is bizony a jégkorszak jege és hórétege borította. Csupán a mai partvidék egy kis rétegén nem terjeszkedett a hó és jég birodalma.

Természetes, hogy e vidék állat- és növényvilága is egészen más volt, mint a mai. Két hatalmas állat volt itt az állatok királya: mammut és az orrszarvú. Az északibb jégzónákról ide menekült a szarvas, a zerge is és egyéb más állatok is, amelyeket a lefelé terjeszkedő gleccserek űzték délebbre.

Itt legelészett csapatokban a vádló, a bölény; az óriásszarvas, de itt bújt még az ellenségük is: a barlangi oroszlán és a medve. Ám itt tartózkodott az ember is, amely az idő viszontagságai és vadállatok elől a barlangban húzta meg magát.

A barlang bejárata előtt magas tűz lobogott s vastag állati bőrbe burkolt ember, a húszezer év előtt jött-ment a barlang előtt. Ez az ősember még nem értett a föld megmiveléséhez, sem a vadállat megszeliditéséhez s egyetlen foglalkozása a vadászat volt: az elejtett állat húsa tápláléka.