Ódry Árpád
Színész-tehetségekben elég gazdag korunkban Ódry magábanálló, csaknem egyetlen jelenség, egy nálunk ritka színésztípus legkiválóbb megvalósulása. A par excellence intellektus-színész. Megérző ösztönei tiszták és érintetlenek, de ő nem bízza magát rájuk, a tudat szigorú fegyelme alatt tartja őket. A mi színészeink túlnyomó többsége ennek fordítottját csinálja, az ösztönre támaszkodik és az ész tudatos fegyelme csak homályosan ellenőrzi munkájukat.
A nyers ösztönnek ez az uralma majd minden színészünknél egyenetlenségre vezet; ritka nálunk a logikusan átgondolt és formailag pontosan felépített alakítás. Egy másik típus gondosan épít, tudatosan kidolgoz, de az ösztönt rutinnal pótolja s ezzel lemarad a közvetlenség friss hatásáról. A színészmunka két főtényezője, az ösztön és a mesterségtudás ritkán jelentkezik teljes harmóniában, senkinél olyan teljességben, mint Ódrynál.
Ha azt keressük, hogy ki közelíti meg színészeink közül legjobban a klasszicitás mértékét, akkor Ódryra kell gondolnunk, mert ő jut legközelebb a forma teljességéhez. De viszont ezt a klasszikus formát meg tudja tölteni modern tartalommal: a modern színész érzékenységével és sokszínű alkalmazkodásával.
A szó legjobb értelmében akadémikus: sohasem kísérletezik, sohasem szertelen, semmi sincs benne a forradalmár lázából, játékának mindig állandó a temperatúrája. Nem a részleteredmények, geniális felvillanások embere, hanem az egységes koncepcióé és a következetesen keresztülvitt vonalvezetésé. Ami színvonalat egyszer elért, azon rajta marad mindig, soha nem száll alája, de nem is ugrik rendkívüli módon föléje.
A pályája is ilyen egyenletes. Nincsenek benne nagy meglepetések, váratlan kiugrások. Lépésről lépésre való haladás, a színészi munka eszközeinek fokozatos elsajátítása, a hangkör folytonos kibővülése, lépésről lépésre való haladás a lélektani ábrázolás elmélyülése felé. Kezdte a modern - főleg francia - társalgó színművek és vígjátékok szerelmes, majd raisonneur szerepeiben. Részben Náday Ferenc örökségét vette át s ennek a feledhetetlenül intelligens és elegáns színésznek a hatásából is indult ki.
Már ekkor kitünt azzal, hogy színészkedése alapjává az értelmes, folyamatos és egyszerű beszédet és a mozgás takarékos természetességét tette, de azzal is, hogy munkáját a legnagyobb lelkiismeretességgel, a szerepekbe való teljes elmélyedéssel végezte. Az ő első szereplésének ideje bizonyos tekintetben fordulópont volt a színjátszás stílusában: a régi szavalóstílus helyébe a naturalizmus hatása alatt a leegyszerűsített köznapi beszéd stílusa lépett. Sok jó színésznél ez az átalakulás nehezen ment, egyenetlenségre, sőt sokszor lomposságra is vezetett.
Ódry már ekkor, a kezdetnél is tartotta az egyensúlyt: magából, művészi jelleméből folyóan megtalálta azt a középhangot és modort, amely a modern színjátszás igazi stílusa. A színpad különleges akusztikája okvetlen megkíván bizonyos mértékű szavalást s a probléma tulajdonképpen nem a szavalás teljes kiküszöbölése, ami színészre, színpadon képtelenség s csak stílustalanságra vezethet.
A probléma magva megtalálni a szavalás mértékét, hogy a színpadi akusztikában természetes beszédnek hasson. Ódry Árpád, mint a mérték embere, hamar megtalálta ezt a hangot s lépésről lépésre, saját stílusérzékéből tudatosan fejlesztette. Ezen az alapon dolgozta ki beszédtechnikáját, színészi pályájának talán legértékesebb eredményét, amelynek jelentős hatása lett az egész magyar színművészetre.
A mérték embere önmagával szemben is. A kellő időben ejtette el a lírai szerepkört, a szerelmes szerepeket, melyekhez a színészek váltig ragaszkodni szoktak. Áttért a drámai jellemszerepekre. Ezekben jutott el aztán művészete tetőpontjára. Ha jól emlékszem, Szomory II. Józsefe volt első döntő sikere ebben a szerepkörben, amelyben nagyszerűen érvényesült lényének gentlemanlike előkelősége.
Innét lépésről lépésre haladt tovább; a Tanner Johnban elérte beszédművészetének legfelső fokát s aztán szerepről szerepre eljutott a klasszikus szerepekig, főképen Shakespeare-ig. Prospero, Petrucchio, Hamlet és legújabban Othello Shakespeare-játszásának csúcspontjai. Ő maga szólt a jubileumi napokban Shakespeare nagy alakjainak határtalanságáról.
Ezt a határtalanságot próbálta kivételes intelligenciája és önfegyelme mérlegbevetésével világos formulába hozni, annyit ölelni magába belőle, amennyit színészi lénye elbír. Racionalista eszközökkel nyúlt a nagy szerepekhez s az intelligenciával megkonstruált színészi koncepció keretébe szorította bele a megértés inspirációját. Nagy Shakespeare-alakításai talán túlságosan is logikusak, de izgató vívódásai egy rendkívüli színészegyéniségnek a maradéktalanul kifejezhetetlen költői alkotás maradéktalan kifejezése felé.
Ma, jubileumán, úgy áll a színpadon Ódry Árpád, a szerepek változatos sokaságával a háta mögött, mint aki megvalósította egész művészi programmját. Pályája nagyvonalú és teljes, eddig mindig emelkedő irányban haladt a legnagyobb és legnehezebb feladatok megoldásáig. Van-e még számára tovább? Mi áll előtte még, mikor mögötte olyan hatalmas galéria vonul föl?
Új szerepek, kitünően megoldott feladatok, az eddig elért eredmények megtartása, további színvonalon maradás? Vagy új képességek kitárulása, új gazdagodás neki és a magyar színjátszásnak? Ezekkel a kérdésekkel lépjük át a jubileum határmesgyéjét. Kitartó, kemény munkás, aki folyton építi önmagát tovább, - kérdéseinkre majd megkapjuk tőle a feleletet.
Schöpflin Aladár
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!