Nem egészen négy nap alatt intézte el a költségvetést a magyar képviselőház olyan időben, amikor minden garast a fogunkhoz kellene verni. Politikusok a parlament kimerülésével és a kormánynak azzal a merev magatartásával magyarázzák, amellyel az ellenzék minden kritikáját, magyarán mondva, semmibe se veszi.

Közgazdasági körökben azonban egyenesen megdöbbentően hatott a költségvetési vitának ez a hirtelen leszakadása, annál is inkább, mert azt várták, hogy a kormány végre kénytelen lesz számos alapvető gazdasági kérdésben nyilatkozni, vagy a közüzemek kérdésében, a mezőgazdaság sulyos problémáinak ügyében és főleg azoknak a vámtárgyalásoknak a kérdésében, amelyek a legnagyobb mértékben izgatják nem annyira a mezőgazdasági érdekképviseletet, mint inkább a mezőgazdasági érdekelteket.

Az a nagy titokzatosság, amely az Ausztriával folyó tárgyalásokat beburkolja, mindenféle mendemondára ad alkalmat és gazdasági körökben azt várták, hogy a költségvetési vitában a miniszterelnök tájékoztatni fogja a közvéleményt ugy ezekről a kérdésekről, mint a gabonakivitel ügyében tervezett szándékairól.

Semmi kétség, hogy a részletes vitában lesz még alkalom arra, hogy ezeket a kérdéseket tisztázzák, de mindenki azt érzi, hogy ha valaha, most lett volna szükség olyan költségvetési vitára, amelynek során az egész magyar gazdaságpolitika eddig alapelvei birálat és revizió alá kerültek volna.

Mert most már nem is egyes konkrét kérdésekről van szó, hanem arról, folytassuk-e a háboruból ittfelejtett államszocialisztikus gazdálkodást s tovább járjunk-e a védővámmal agyontámogatott iparfejlesztés utján. Ezt várták a gazdasági körök ettől a vitától, amely máskor kiáradt szótengerhez hasonlitott, most kiszáradt patakhoz.