A Természettudományi Közlöny hasábjain nemrégen vázlatos közlemény jelent meg Marikovszky György: A himlőoltás történetéről címmel, 1 amelyre később felel 2 Zilzer László, aki leszögezi azt az orvostörténelmi irodalmunkban már eddig is nagy vitára alkalmat adó tévedést, hogy „mi magyarok (mint annyi sok egyébben) a himlőoltás terén is megelőztük az európai országokat.”

Ezen kijelentésének támogatására közli Demkó Kálmán: A magyar orvosi rend története a XVIII. század végéig, Budapest, 1894. című orvostörténelmi mű 535. lapján olvasható sikertelen összefoglalást, amelyet a szerző forráskritika nélkül közöl a rendelkezésére álló irodalomból.

Már Demkó könyvének megjelenéséig is (1894) szépszámú irodalmi közlemény jelent meg a magyarországi védőhimlőoltás történetére vonatkozólag, hogy csak Lizbauer Codex-ének értékes himlőjárvány történelmi gyűjteményét említsem, valamint az 1857-ben megindult Orvosi Hetilapban és az 1860-ban kezdődő Gyógyászatban megjelent erre vonatkozó közleményeket.

Azóta is szorgalmasan folynak a levéltárakban meghúzódó himlőjárványtani akták feldolgozása, többször találkozunk ezekkel a Népegészségügy hasábjain, valamint orvosi hetilapjainkban. Sok új, értékes adatot közöl Magyary-Kossa sajtó alatt levő Orvostörténelmi Emlékek című munkájában.

Raymann János Ádám (1690-1770) eperjesi fizikusnak a védhimlőoltás gyakorlati alkalmazása körül kifejtett munkálkodásának is szép irodalma van, amelyekben Demkó és Győry csak Jenner előfutárjának tekintik Raymann-t. Pávay-Vajna és most Zilzer szerint pedig már feltalálója, a védőhimlőoltás kezdeményezője az eperjesi fizikus.

Vámossy említett közleményében így ír róla: „Bár távol áll tőlem az idézett szerzők tudásának alaposságát s közleményeiknek jóhiszeműségét kétségbevonni, ki kell jelentenem, hogy tudósaink Raymann-nak a védőhimlőoltás alkalmazása körül szerzett érdemeit illetőleg tévedésben vannak. Tartozunk a történeti igazságnak azzal, hogy e kérdést eredeti forrásokra támaszkodva már azért is tisztázzuk, nehogy a külföld reánk cáfoljon.”

Majd más helyen ezt a szigorú kritikát szegezi le: „Jenner és Raymann csak annyiban említhetők egyszerre, amennyiben mind a ketten orvosok voltak, egyéb közös ügy kettőjük között nincs, legkevésbbé pedig prioritási kérdés.”

Az arany középútra helyezkedve, a rendelkezésre álló irodalmat és Raymann dolgozatait 6 áttanulmányozva megállapíthatjuk, hogy teljesen más irányban dolgozott Jenner is, Raymann is. Míg Raymann az úgynevezett inoculatio vagy variolatio eljárásának magyarországi úttörője, addig Jenner harminc éven át folytatott kísérletei alapján a tehénhimlő humanizált nyirkát ajánlotta a himlő elleni immunizálásra, azaz a vaccinatiót.

Így tehát a más-más irányban folytatott tudományos munkálkodásnak mindketten szorgalmas búvárai, de hozzátehetjük, hogy Jenner, mint még előtte senki, teljesen új alapokra fektette az immunizálás elvét a tehénhimlőnek az emberi himlő ellen való védőképességének megállapításával, addig Raymann a világ több táján már jól ismert eljárást vezetett be gyógyítás végett eperjesi betegei körében.