Vass József kezd beszélni:
- Az utóbbi időkben tartott beszámolók – mondta -, jelentőségben tulnőttek kereteiken. A különböző pártokhoz tartozó képviselők nagy politikai kérdéseket fejtegetnek az ország polgársága előtt, elismerem, becsületes szándékkal, de meg kell állapítanom, hogy egyik-másik esetben áthasonulnak a sövényen átkiabálás rendszeréhez. Ha az egyik oldalon politikai vagy gazdasági gondolat vetődik föl, a másik oldalról kritika felel, ami nem volna baj, de gyakran átcsap a szenvedelem a tárgyilagos birálat és igazságkeresés mesgyéjéről a viszálykodás és pártpolitika utvesztőjébe. A politika furcsa mesterség. Sok az olyan törekvés benne, amely inkább settenkedés, rejtekben tartása az igazi szándéknak. Pedig a politika lényege az őszinteség!

Őszinteség a hatalmasok felé, a nemzet felé és férfias őszinteség a törvényhozás házában. Az országot érdeklő nagy gazdasági célok tekintetében kifejezem néha a kormány, néha a magam véleményét, mert ha miniszter vagyok is, azért egyéniség akarok lenni, van nekem olyan véleményem is, amely az én külön nézetem.

Nem féltem annyira a miniszteri bársonyszéket alattam, mint amennyire megkövetelem a magam részére a jogot, hogy kimondjam lelkem meggyőződését…

Az éljenzés megszakította a miniszter szavait.

- Legutóbb Debrecenben volt beszámolóbeszéd, az ellenzék tartotta. Én soha senkit lebecsülni nem akarok, azt gondolom: a földön a birónak kötelessége, a földön fölül egyedül Istennek joga ítéletet mondani. Senki másnak nincs joga ahhoz, emberről különösen elvető ítéletet mondjon. Ellenfeleimben is becsülni kivánom a magyar embert, a jó szándékot, megbecsülöm politikai ellenfeleim jó szándékát mindaddig, amig ők maguk nem bizonyítják az ellenkezőjét.
Sajnos, a debreceni beszámolóbeszédben néhány sövényenátkiabálás, sőt személyeskedés hangzott el.

Én nem akarok átkiabálni Cegléd piacáról Debrecen piacára, de felelnem kell néhány megjegyzésre. Elhangzott az a Veszprémben mondott kijelentésem, hogy én, mint kormányférfiu, nem vagyok hajlandó defenzivába szoríttatni magam. Debrecenből az a válasz jött erre, hogy defenzivába kell mennem, mert az 1848. III. tc. kimondja a kormány felelősségét. Hát én sokkal többre becsülöm e válasz adóját, mintsem elhigyjem, hogy nem értette volna meg, amit mondtam. Én nem azt értettem akkor, mintha tagadnám, hogy a kormánynak tényleg megvan a felelőssége a nemzet felé, mert ez igenis megvan.

Én arról beszéltem, hogy ha a kormány cselekedeteit mérlegre tesszük, akkor őszinte meggyőződésem szerint jogom van azt mondani: ez a kormány cselekedett annyit az ország érdekében, ami jogot ad arra, hogy ne kelljen defenzivába szorulniok. Mi nem henyéltünk a tétlenség parlagán és nekem, aki legidősebb minisztere vagyok a kormánynak, jogom van azt mondani, hogy igenis dolgoztunk ugy, mint a nemzet bármely becsületes dolgozó tagja. E cimen tehát nem engedem magam defenzivába szorítani. Más kérdés, hogy eredményes volt-e a munka? Én végre is csak magamról beszélhetek!

Elvégződött-e minden munka, meg vagyunk-e elégedve? Nem vagyok megelégedve. Sokkal többet szerettem volna végezni, de ezt a munkát becsületesen nem lehet lebecsülni. Ezért nem vagyok hajlandó defenzivába szorulni!

Igaz, nem megyek át támadásba se. Én az ellenzék vezérének nem küldök üzenetet Cegléd piacáról, mint ahogy ő küldött nekem személyeskedő üzenetet. Egyben azonban helyre kell igazítanom az üzenetet:
Azt mondta énrólam, Vass Józsefről, hogy 1918-ban siettem üdvözölni a demokráciába öltözött forradalmat, amelynek fölesküdtem és most megtagadom a demokráciát, mert ugy látszik, a demokráciának azzal az egy eredményével meg vagyok elégedve, hogy alacsony sorból fölemelkedtem a miniszteri székbe.

Ezzel az utolsó résszel nagyon könnyen lehet végezni. Hát talán mégsem szégyen egy miniszterre Magyarországon, hogy nem biborban született és nem cédrusfából faragott bölcsőben ringatták. Igenis, szegény ember volt az én apám, kapát vett a kezébe, amikor iparának jövedelméből nem tudta öt gyermekét kenyérrel eltartani. És nem sajnálta az én apám, hogy amikor sorsa rosszra fordult, elmenjen napszámosmunkába. Áldja meg az Isten a haló porában és áldja meg a többieket is, a százezreket, valamennyiüket, akik minket kineveltek. Üzenem az ellenzék vezérének, hogy ezt nem tartom szégyennek, én erre büszke vagyok, boldog volnék, ha az én rongyos köntösű apám élhetne még és a kezeit fogva megmutathatnám őt, a maga szegénységében a ceglédi polgároknak.

Az én demokráciámról beszéltek Debrecenben, én a demokráciát előbb hirdettem, mint a debreceni szónok, urak, valamennyit számítva. De a demokráciának azt a fajtáját sohasem hirdettem, amely ebben az országban csak fölfordulást, csak rombolást tudott előidézni, de soha építeni nem tudott, akkor sem, amikor az államhatalom a kezébe került.

Én köszöntöttem 1918-ban Magyarországnak az osztrák igából való fölszabadulását, ezért irtam cikket, amelyre most is büszke vagyok, amelyet hajlandó vagyok most is nevemmel jegyezni.
Azt a demokráciát, amely teleköpte a maga szennyével, szabadság- és jograblásásval ezt a szerencsétlen országot, azt én megtagadtam és hogy ez így történt, arról én tanulságot tettem a parlamentben és nem jóhiszemű az, aki engem ezzel vádolni merészel.

De egyébként, még ha üdvözöltem volna is ezt a szennyes demokráciát, amely ellen támadni 1919 januárjában, tehát a terror legnagyobb idejében talán egyedül nekem volt bátorságom, akkor is azt mondom, én hamarabb kigyógyultam ennek a demokráciának az elismeréséből, mint egyik-másik debreceni szónok abból az antiszemitizmusból, amelyet hirdetett és amelyből való kigyógyulásához sokkal hosszabb idő kellett.

A rekkenő hőségben közel egy órája beszélt már a miniszter, amikor delet kondított a ceglédi nagytemplom órája. Fölemelte a hangját Vass József:
- Talán nincs ember, aki azt mondhatná magáról, hogy sohasem hibázott. Én sem mondom ezt.
Vannak dolgok, amiket ma én is másképpen csinálnék. De egyet mondok: emberek, a kezük tiszta. Ha van bünös ebben az országban, mert van éhező, rongyos, gondozatlan beteg, mert folynak a könnyek, ezért én nem egymagam vagyok felelős. De felelős az egész nemzet és felelős a történelem, amely megnyomorított bennünket. Sümegen voltam, amikor 1919-ben hirdetni kezdték a nagy fene népszabadságot. Akkor fogadalmat tettem: ha mégegyszer keresztény nemzeti kézben lesz a hatalom, nem fogom tűrni, hogy a kommunisták és a szociáldemokraták egyike is csak pisszenni merjen.

De mi a szabadságot többre becsüljük. Beeresztettük őket a parlamentbe is. A kormánypárt szabad kritikai jogot ád.