A buza meg a csizma a magyar földmüvestársadalom gondolkodásában régtől szoros kapcsolatban állanak egymással. Egy pár csizma ennyi meg ennyi buzába kerül, békeidőkben egy pár csizma egyenlő volt árban és értékben egy mázsa buzával – ez a gazdasági egyenlet volt az alapja és a talpköve a magyar paraszt gazdasági gondolkodásának.

S ebben a népies formulában több az igazság, több a dolgok egymáshoz vonatkozásának ösztönös megérzése, mint számos tudós kézzel megirt közgazdasági értekezésben. Éspedig azért, mert a csizma és a buza árának egymáshoz vonatkoztatása nem egyéb, mint plasztikus kifejezése annak az igazságnak, hogy a jólét és politikai nyugalom nem más, mint függvénye és következménye a gazdasági egyensulynak.

Ha a pénz állandó értéke megrendül, ha a termelési ágak összefüggése, ha a termelésnek, mint egységes egésznek viszonya a fogyasztáshoz eltolódik, ha a régi, beidegzett értékek megváltoznak, röviden, ha a pár csizma ára a magasba lendül s ezzel szemben a mázsa buza ára a mélybe süllyed, akkor zavar és nyugtalanság áll be a társadalom életében, olyan nyugtalanság, amely nagyon gyakran politikai kirobbanásokhoz is vezet.

A háboru második fele óta, az inflációs esztendők torz jelenségeit leszámitva, a magyar parasztnak volt igaza. A csizma ára egyre nagyobb lett, a buza egyre olcsóbb és ki tudja, elérte-e ezen a forró nyáron a mélypontot. Ollónak nevezték az oroszok ezt a gyötrő értékkülönbözetet a mezőgazdasági termények és az ipari cikkek áralakulása között s a válság, amely ma különösen az európai mezőgazdasági országokat gyötri, nem egyéb, mint az olló két szárának ujabb eltávolodása.

Ha ennek az ollónak a két szára olyan közel jut megint, mint volt 1914-ben, a nyugalom és a gazdasági rend talán ujra helyreáll magyar földön is. A gazdasági egyensuly törvényeinek kutatása ma még csak gyermekkorát éli. Milyen föltételektől függ ez a megnyugtató egyensulyi állapot, a fejlődésnek milyen eltolódásai zavarják meg, csak ma kezdik kutatni a tudósok. Egyelőre csak megfigyelésekkel kell megelégednünk és azzal a megállapitással, hogy abnormális az az állapot, amikor a javakban való bőség, az ipari és agrártermékekben való tobzódás, a teli raktárak és szinültig rakott hombárok mellett az emberiség, a müvelt európai és amerikai emberiség tömegei gondokkal és nélkülözésekkel küzdenek.

De lassan derengeni kezd az amerikai és európai köztudatban az a hit, hogy a nagy válság, amely ma már egyetlen országot se kimél meg, még a büszke és boldog Franciaországot sem, mert hiszen a francia paraszt se tudja már eladni a borát és a gyümölcsét, a főzelékét és a szőlőjét, ez a világkrizis mégis csak kiinduló pontja lesz a javulásnak és a gyógyulásnak.

Mert ha a buza ára állandóan alacsony szinvonalon mozog, akkor a csizma ára sem lebeghet toronymagasságban. S el kell következnie annak az időnek, amikor a csizma ára ujból alkalmazkodik a buza árához s vele együtt minden iparcikk ára leszállt arra a vonalra, ahol a nagy tömegek megvásárolhatják. Különben az az ipari válság, az a munkanélküliség, amely Európa és Amerika nagyiparát ma gyökerestül megrázza, amely a Lancashire és a Ruhr-vidék kazánjainak tüzét eloltotta és a cseh ipart arra kényszeriti, hogy a munkaidőt a felére röviditse, szörnyü és minden képzeletet meghaladó összeomlással fog végződni.