Briand szava villan föl francia fénnyel a jegyzékben, amelyet a magyar kormány a francia külügyminiszter föderációs emlékiratára válaszul átadott. Élni és boldogulni! Vivre et prospérer!

Milyen andalitón és mélabúsan hangzik a két szó muzsikája szomoru magyar fülekben, milyen bánatos emlékek csendülnek föl nyomában, milyen halk vágyódással gondolunk a régmult időkre, amikor nemcsak éltünk, mint ma, de boldoegok voltunk és boldogultunk! Messzi nagy térein e tört kedvü európai tájnak hasonló érzelmek fakadnak Briand szava nyomában. Vivre et prospérer!

Ki boldogul ma Európában? Hol van csend és nyugalom, elégedett és bölcs emberek hol tekintenek tiszta szemmel a jövő elébe? Hol nem tombol az irigy fenekedés, hol nem gyötri a silány kenyérgond a munkást, rút uzsorakamat a kereskedőt, hol él meg a tiszviselő fizetéséből, hol nem agyarkodik egymásra a szomszéd? Kis országokban, amelyeket elkerült a háboru apokaliptikus svadronja. Dániában, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában, Svájcban, talán Belgiumban, ahol az utas nem lát koldust, ahol egyenes vonalban száll a tűzhely füstje az esti égnek, ahol az ember önmagának ura s nem felsőbb hatalmak szolgája, az európai félsziget e kis országaiban, amelyek lemondtak a nagypolitika borzalmas álmairól.

Élni és boldogulni ma csak az tud Európában, aki a tűzhely mellé huzódik, aki kemény marokkal müveli földjét és áhitatosan hálát ad a biztos kenyérért, amelyet a jó sors asztalára juttat.

Élni könnyű, de boldogulni nehéz, csak az boldogul, aki lemondani tud könnyű keresetről, sápról, zavarosban halászásról, aki a csillagokra néz, de sohse felejti el, hogy lábai a földet tapossák. Mi is tapossuk ez ősi földet, keserün és elégedetlenül, gyakran a porba rugunk s ugy kiáltjuk: „Itt a világ közepe!” De a világ elhalad mellettünk, ha észre nem térünk, ha a szenvedélyes s meddő magyar politikai játékról le nem mondunk, ha a sértettet játsszuk s a tragikus hőst, mert a világ nem szereti a tragikus országokat.

A világ csak a dolgos országokat szereti, ahol a takarékbetétek évről-évre növekednek, ahol többet keresnek, mint amennyit költenek, a világ csak azt becsüli meg, akinek aktív banktámlája van. Milyen igaz, amit a magyar kormány Briandnak adott válaszában megirt s ami, sajnos, olyan kurtán-furcsán elsikkadt a kommentárokban.

Először próbáljuk meg a gazdasági közeledést az európai népek kötött, ez áll ebben a jegyzékben, csak aztán próbálkozzunk politikai szövetséggel. Előbb igyekezzünk meggyógyítani a gazdasági sebeket s csak aztán a politika vérző nyomait! Milyen okos és józan ez a szó. De Briand, ha ismerné a magyar világot, talán mégis ezt mondaná: Que messieurs les ministres commencent! Talán kezdjék a magyar miniszter urak!