Következetesen, vagy következetlenül, ahogy éppen jólesik neki, vagy ahogy célját jobban eléri, félrevezet, drasztikus jeleneteket ír le, leleplez, kiábrándít s mindezt csak nehezen követhető, gyakran egyáltalában nem érthető, csak sejthető nyelven. Szétbontja az embert az érzetek és képzetek atomjaira, újra összerakja és kedvét leli abban, hogy torz figurákat épít. Azzal nem nagyon törődik, hogy mit szólnak hozzá. "Olvasol két oldalt két könyvből esténkint? Mi? Fiatal voltam. Meghajoltál önmagad előtt a tükörben, előre mentél, komolyan tapsolni, imponáló ábrázat.

Sokáig éljen az istenátkozta idióta! Ha! Senki sem látta: ne mondd el senkinek. Könyveket akartál írni, betűk lettek volna a címek. Olvastad az F-jét? Ó, igen, de a Q jobban tetszik nekem. Igen, de a W gyönyörű. Ó igen! W. Gondolsz még epiphaniádra zöld ovális lapokon, mély, mély, a másolatokat halálod után el kellene küldeni a világ minden nagy könyvtárának Alexandriát bezárólag. Valaki majd elolvassa néhány ezer év mulva, valamilyen Mahamanpantara. Mint Pico della Mirandola. Ah! Helyes! Ha valaki majd olvassa e sajátságos lapokat, aki már rég halott, majd érzi, hogy megérint valakit, aki egyszer..."

De nem lehetséges, hogy valakinek ne legyen apja. Nincsen gyökeresen, lényeges új. Joyce is kiindult valakiből.

Három lényeges és elhatározó hatást világosan észre lehet venni az Ulyssesben. Az első Rabelais, a második Sterne, a harmadik Mallarmé. Amit Rabelaistől tanult, az a határozott ellenkezés mindattól, amit az irodalomban finomságnak neveznek. Durva és drasztikus és kedvvel, nagy kedvvel dobálkozik olyan szavakkal, amelyeknek ma korcsmai ízük van. Nyers és érzi a nyerseség üdítő hatását. Vannak dolgok, amelyek, mint dolgok rosszszagúak, undorítóak és utálatosak.

A művészet azonban nem a dolgokkal foglalkozik, hanem a szavakkal. És az undorító dolgot jelentő szó lehet komoly, egyszerű, nemes és jóleső szó is. De mindenekfölött ezek a szavak kómikus hatást váltanak ki. Erotikusak, groteszkek és nevettetők. Azzal pedig, amit Ťköltői ízlésť-nek neveznek Rabelais nyomán Joyce semmit sem törődik, sőt talán éppen erre az ízlésre számítva, írja meg azokat a részleteket, amelyekkel meg akar botránkoztatni. Példa: az egyik regényalak kiül a tengerpartra, hogy magában bizonyos dolgokat összegezzen.

Elmerült gondolataiba és önmagával intim együttlétben van. Egyszerre csak az orrában zavarok támadnak. Ez a részlet a következő: "Zsebkendőm. Eldobta. Emlékszem. Nem emelte fel. - Keze hiába kereste zsebében. Nem, nem emelte fel. Jobb venni. - A száraz taknyot, amit orrlyukából kipiszkált, a kiálló szikla szélére tette óvatosan. És most hívők figyeljetek. - Hátul, talán ott van valaki. - Arcát válla fölött megforgatta és maga mögé nézett. A levegőn át egy háromárbocos magas tákolmány mozgott..." stb.

Sterne hatása abban nyilvánul, hogy regényének ő sem készít vázat. A szerkezetet mellőzhetőnek tartja, talán nem is tud szerkeszteni. Az Ulysses a homeroszi Odysseia kompoziciójára épült fel, de mértéktelen halmozásokkal, kitérésekkel és megbontva önnön egyensúlyát a kompozícióhoz nem tartozó gondolatokkal.

Megelőzi önmagát, aztán régen elmult és oda nem tartozó dolgokat említ fel, hajánál fogva előrángatva olyan eseményeket ír le, amelyek csak éppen az ő összefüggésében jelentenek valamit. Ez a kompozíciótlanság is szolgálja az alapstílust: a nihilizmust. Nincs szilárd és megállapodott dolog. Minden szétfolyik. Az ember az élet egyetlen pontjába sem kapaszkodhatik meg. Káoszban élünk és mindaz, amit határozottnak gondolunk el, naiv illuzió.

Mallarmé hatása a szimbolizmus. A tények, dolgok, érzések, gondolatok, emberek, cselekmények mind: jelentenek valamit, mélyebb értelmet, eltakarják a valódi jelentőséget. Mallarménál a nyelv szimbólumaival való munka hasonlít az isten teremtéséhez. A természet az isten beszéde. A költészet az emberé. Mallarmé szimbolizmusa vallásos szimbolizmus. Joyce nihilista. Az, hogy nála az események és életfolyamatok szimbólumok, nem azt jelenti, hogy mélyebb értelem hordozói, hanem hogy ezek a szimbólumok teljesen üresek. Csak szimbólumok vannak, de a szimbólumok megfejtése hiábavaló. A szimbólum olyan, mint egy üres dió. Megint a nihil. Semmi.

4. A regénynek nincs meséje. Hétszázharmincöt lap Stephen Dedalus és Leopold Bloom élményeit mondja el 1904 június 16 reggel nyolc órától 1904 június 17 délután három óráig. Mindezt az Odysseia eseményeinek megfelelően. Bloom játssza Odysseus szerepét. A tévelygő ember, aki elment hazulról és különböző átkok tartják vissza attól, hogy visszatérjen. Dedalus veszi fel Telemachos alakját és visszaviszi Bloomot a rá várakozó Penelopehez, Bloomnéhoz. Az egyes énekeknek megfelelnek az egyes részletek, illetve fejezetek.

Odysseus az alvilágban megfelel annak a fejezetnek, amikor Bloom a nyilvános házban tölt el néhány órát. Ez a könyv legkihívóbb, legértelmetlenebb, legérdekesebb és legsajátságosabb része. Az emberi lények itt elvesztik anyagukat és egyéniségüket. Nimfák, ördögök, boszorkányok, körülmetéltek, ismeretlen személyek, királyok szellemei, részegek kara üvölt bele a boszorkányszombatba. A tárgyak megszólalnak, beszél a sapka és a citrom. Megszólal a "bűnös mult", a "Félénk Fülöp" és a "Részeg Fülöp". Elátkozottak és maga Adonai.

De Odysseus visszatér az alvilágból, veszi sétabotját és kimegy az ajtón. Telemachos viszi haza és csakugyan délután meg is érkeznek Penelopehez. Egy egész hosszú fejezet arról szól, hogy a hazaérkezés milyen körülmények között történik. Szóba kerül, hogy milyen párhuzamos vonalban halad Bloom és Dedalus az úton. Miről beszéltek? Elesett-e Bloom? Sértetlenül állt fel újra? Milyen hőmérséklet volt éppen? Miért kellett meleg víz? Milyen előnyöket biztosított az este való borotválkozás? Mi hevert a büffé asztalán? Milyen anagrammokat készített fiatalkorában saját nevére? Milyen vonatkozásban álltak a kort tekintve? Milyen volt a származása? stb. stb. stb. Több mint százhúsz lapon keresztül.

Példa. "Miről beszélt a duumvirátus útközben? - Zenéről, irodalomról, Irországról, Dublinről, Párisról, barátságról, asszonyról, prostitucióról, diétáról, a gázlámpák, ív- és izzólámpák befolyásáról a közelben álló paraheliotropikus fák növekvésére, kiállított városi szemétgyüjtő vödrökről, a római katolikus egyházról, a papok nőtlenségéről, az ir nemzetről, jezsuita nevelésről, karrierekről, az orvostudomány tanulmányozásáról, az elmúlt napról, az ünnepelő kártékony befolyásáról, Stephen kollapszusáról."

"Bloom már régebben is beszélt hasonló tárgyakról éjszakai vándorlások alatt? - 1884-ben Owen Goldberggel és Cecil Turnbullal éjjel, nyilvános utcán Longwood Avenue és Leonards Corner között és Leonards Corner és Synge Street között és Synge Street és Bloomfield Avenue között. 1885-ben este Percy Apjohnnal..." stb. stb.

Bloom megérkezett haza és lefekszik aludni. Felveszi hálóingét. Fáradt. Utazott. "Kivel?"- Szindbád a tengerész és Hindbád a hengerész, Jindbád a jengerész, Vindbád a vengerész és Nindbád a nengerész és Findbád a fengerész és Bindbád a bengerész és Zindbád a zengerész..." stb. (With? - Sindbad the Sailor and Tindbad the Tailor and Jindbad the Jailer and Whindbad the Whaler and Nindbad the Nailer and Findbad the Failer... etc. etc.)

5. Az Ulysses, mint maga a szerző mondja: minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog; felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgató erő vagy központi probléma. Vad képzettársítások tömege. Az ember megy az utcán és hatnak rá a körülötte levő események, de folyton reagál egész élménytömegével is.

Ez a fegyelmezetlen tudatjáték, mint egy komponálatlan film, vagy egy értelmét vesztette filozófiai rendszer egymással össze nem függő részleteit kapkodja elő, hogy egy másodperc mulva ismét elfelejtse és millió másnak adjon helyet. A regény utolsó fejezete például két mondat. Az egyik tizenkilenc és fél lap, a másik huszonegy és fél. Egyetlen vessző, gondolatjel, pontosvessző, felkiáltójel nélkül.

6. James Joyce Ulyssesének érdekessége és jelentősége abban van, amit Joyce munkájának szánt: újszerűségében, meglepő eredetiségében, kifejezésének bátorságában és, ahogy Curtis mondja: az elképzelhetetlen szellemi energiában. Erről csak az szerezhet fogalmat, aki nekifog és belekóstol. A részletek csak arra alkalmasak, hogy visszariasszanak.

Mit jelent ez? "Száját kitóduló lélegzet formálta, kimondatlan: ooeeehah: kataraktikus bolygók üvöltése golyóforma izzó, bömbölő elelelelel - elelel. Papiros." (His mouth moulded issuing breath unspeached: oooeehah: roar of cataractic planets, globed, blazing, roaring awayawayawayawayaway - awayawayaway. Paper.) Semmit sem jelent. A munka minden részlete csak részlet és csak az egésszel való összefüggésben nyer jelentőséget.

7. Joyce legújabb munkája most jelenik meg folytatásokban. Címe: Work in Progress. Egyetlenegy mondat az egész, még az Ulyssesnél is terjedelmesebb és szélesebb. Ebben a művében Giambattista Vico misztikus középkori fílozófus elvei alapján egy teljesen új világot gyárt. Senki sem ért belőle egyetlen szót sem. De azok, akik a munkát ismerik és nem tartoznak Joyce elvi ellenségei közé, azok azt mondják, hogy rendkívül érdekes.