Ady Endre síremléke - Csorba Géza műve
Tavasz első vasárnapján, március 23-án, leplezték le a kerepesi temetőben Csorba Géza Ady-síremlékét, amelynek fényképmásolatát a Nyugat legutóbbi száma külön műmellékleten közölte.
A fotográfia - természete szerint - egyoldalú képet ad a szoborról s a jelen esetben némileg torzít is, amennyiben a hatalmas ülőfigura maga alá húzott jobblábát skurcban mutatva, azt az impressziót kelti, mintha a felsőtest szabadon érvényesülő formái elnyomnák az alsótest arányait. Holott a valóságban erről szó sincs. A harmadfélméter magas, haraszti kőből faragott férfialak proporcionális tagozása hibátlan és természetes, a művészi összhang zavartalan egységét érezteti.
Talán fölösleges lenne erről megemlékezni, ha a napisajtó egy részében nem jelentek volna meg a szoborról olyan lesujtó "birálatok", amelyek a fénykép elrajzolásánál is torzítóbb dilettantizmussal, andalitó értetlenséggel és némi rosszakarattal igyekeztek a köztudatba becsempészni azt a felfogást, hogy Csorba műve nemcsak a költő emlékéhez méltatlan, hanem általában elhibázott, elemi dolgokban tévedő, művészietlen alkotás.
Így azonban annyit mégis érdemes megjegyezni, hogy egy jó szoborról nálunk legalább olyan nehéz jó fotográfiát kapni, mint hozzáértő kritikát. Igaz viszont, hogy Budapest nyilvános szobrainak túlnyomó többségén már sem az egyik, sem a másik nem sokat segítene. Éppen azért önmagában véve az sem jelent különösebb elismerést, ha azt mondjuk, hogy az Ady-síremlék kifejező erő, művészi eredetiség, de főkép monumentalitás és plasztikai előadás tekintetében a legsikerültebb pesti szobrok közé tartozik.
Megoldása szerencsésen egyesíti magában a szimbolikus és a portrészerű felfogás ellentétét, anélkül, hogy egyik a másikat gyengítené, vagy zavarná. A kétszeres méretek a test formáinak bizonyos összefoglalását, redukálását és kiemelését tették szükségessé s ugyanez a stilizáló elv érvényesül az arcon is, amely a karakter hangsúlyozásával csak emlékeztetni kíván a költőre, vonásról-vonásra való pontos ábrázolás helyett. Góg és Magóg harcos-csüggedt fia ez, de a szimbólum mögül a költő éppúgy kiütközik, mint híres verséből. Csorba helyes ösztönnel tapintott rá Ady költői lényének legmélyebb és legjellemzőbb sajátságára, az öntudatra ébredt európai magyar tragikus érzelmi konfliktusára, végzetes lelki széthasadottságára és ezt a kettősséget a contrapostóval írta át kőbe, plasztikába.
Nem illusztrálta, hanem lefordította Ady költészetét szobrászi formanyelvre. Irodalmi elgondolás helyett tisztán szobrászilag oldotta meg nehéz feladatát, ami, kivált régebbi művészeinknél, a legnagyobb ritkaságszámba megy. S épp ezzel maradt egyszerre hű Ady költészetéhez és saját művészetéhez. A contraposto ellenére sem "barokkos" Csorba szobra. Nincs rajta semmi festői mozgalmasság. Inkább nyugodt, mint nyugtalan, - ahogy temetői emlékműhöz az illik is, - bár korántsem mozdulatlanságba merevedett.
Igazi modern plasztika, amelynek kiegyensúlyozott nyugalmában ellentétes erők feszülnek. A felhúzott balvállhoz símuló, meghajtott fej egyszerre fejez ki dacot és szenvedést. Az ölbe ejtett balkéz, amely a sors nyitott könyvén pihen, csupa melancholia és megadás, amíg a jobbkéz sziklátmorzsoló markolása - a duzzadó izmokkal - csupa kemény elszánás, lázadón felhorgadó akarat. Ugyanez a kontraszt mutatkozik az előrenyujtott balláb pihenő attitüdje s a drámai mozdulatban összeránduló jobbláb lendülete között.
Az egész figurán keresztezik egymást az ellentétes érzelmek, amelyek csupán plasztikailag vannak feloldva és harmóniába kötve. Az elcsavart felsőtest kerek, lágyan hullámzó formái meggyőző hangsúlyt kapnak az alsótest komplementer forma- és vonaljátékában, amelyet a helyenkint elvesző, másutt előbúvó és összekötő, könnyü lepel redői szinte zenei ritmussal kísérnek. Tömör erő és artisztikus finomság egyesül ebben a komplikált s mégis egyszerű, nagyvonalú megoldásban. Végre egy igazi szobor, - a festői és novellisztikus elemekhez szokott laikus szemének talán épp ezért szokatlan.
A kiváló tehetségű művész java kvalitásai egyéni stílusban, eredeti felfogásban nyilatkoznak meg Ady Endre síremlékén, amelynek nem utolsó érdeme az attitűd ujsága, sablontól eltérő merészsége. Hiszen Ady szabad és független, forradalmian újító lényéhez minden inkább illenék, mint a konvenciókhoz való tapadás. S aki tudja, hogy a szobrász számára egy magányos figura plasztikai beállítása milyen kevés új lehetőséget kínál, ebben a trouvaille-ban külön értékét becsüli meg Csorba alkotó fantáziájának.
De ami tán mindennél többet ér: hit, lélek, eleven művészi vallomás van ebben az anyagszerű zártsággal komponált, monumentális hatású szoborban. A magabízó lelkesedésnek és alázatos odaadásnak az a törhetetlen hite, amelytől életre kel a halott kő és beszédes lesz a néma forma.
Kárpáti Aurél
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!