(Jean Cocteau regénye - Grasset)

Úgylátszik, hogy legújabb regényével végre Cocteau is eljutott ahhoz a nagyobb közönséghez, amely, hírneve ellenére, eddig csak messziről vett róla tudomást.

Két, több mint árva testvérnek, egy iskolásfiúnak és egy leánynak, különös, világtól elvont életéről s kegyetlen, majdnem vérfertőző szerelméről szól e könyv, - a háttérben két egykorú pajtás, egy iskolatárs és egy leány ragaszkodásával a testvérpárhoz, egy jóságos orvossal és egy elnéző nagybácsival. S fölöttük, a valóság fölött, ott lebeg a két testvér halott anyjának viziója s egy harmadik iskolatársnak szinte heroikus árnyéka.

Már az első estétől kezdve, amikor Pault, egy iskolai hócsata után, barátja hazaszállítja a lakásba, elénktárul Paul és Elisabeth otthonának az a titkos és tündéri, hol való, hol álomszerű légköre, amely a könyv legmélyebb szépsége és amelynek varázsát Cocteau egyetlen pillanatra sem töri meg.

Talán egyetlen regényről, a mai gyermekregényeknek utolérhetlen mintaképéről, Alain-Fournier ŤGrand-Meaulnesť-járól mondhatnók csak ugyanezt: de míg Fournier vidéki paraszthőse valóságos kalandot él át egy valóságos tündértanyán, Cocteau párisi gyermekei mesterkélt és darabonkint felépített tündérvilágban élnek, amelyre, mint a poétáknak és a fiataloknak, szükségük és képességük is van egyben.

Ez a tündérvilág egy szoba, amelyet két szenvedélyes gyermeklélek bámulatos álmokkal és káprázatokkal telít. Ennek a géniusza őrzi őket, mint valami antik fátum, egészen addig a pillanatig, amikor Elisabeth öngyilkos lesz, öccsének, e fojtó légkör második áldozatának ágyánál.

A veszélyes kamaszkor aggasztó légköre ez itten, saját külön éghajlatával, törvényeivel és nyelvével, úgy amint Gide is leírja a Faux-Monnaveurs hasonló fejezeteiben. S Cocteau, a tökéletes bűvész, szinte holdkóros biztonsággal mozog e magateremtette atmoszférában, mindaddig, míg a drámának valóságos megoldást kell keresnie, amikor úgy érezzük, hogy nem elégít ki bennünket teljességgel, talán túlságos ügyessége, nagyon is tudatos művész-volta miatt.

Talán épp ez a váltságdíja Cocteau sajátos költészetének, amely a francia tisztaságot az árnyékok titokzatosságával egyesíti. Így, amint van, ez a könyv olyan, mint Cocteau aratása, az ugarolás hálátlan évei után.