„Meguntam, hogy én legyek a magyar irodalomban az egyetlen keresztény, aki finomságból mindig odatartja a jobb arcát, amikor a balt már megütötték…”

Ignotus, a Bécsben élő kitűnő író és publicista, aki huszonhárom éven keresztül a „Nyugat” főszerkesztője volt, vasárnap délután Budapestre érkezett. Pár héttel ezelőtt, Osvát halála után,
levették Ignotus nevét a „Nyugat”-ról, helyébe Babits Mihály és Móricz Zsigmond neve került.

Ignotus erről az egész rendszervátozásról egy kőnyomatos körlevélben értesült… Most azért jött Pestre, hogy kedden este nyilvános előadásban elbucsuzzék az Ignotus- Osvát- Ady „Nyugat” közönségétől…

Ősz haj, barnapiros arc, csillogó szem, nyugodt harmónia és az örök, csöppet fölényes mosoly. Egy szava nem szentimentális, egy mozdulata nem fáradt- ilyen egy egészséges filozófus. Szava még mindig halk, mint aki benső beszélgetésekre rendezte be hangjt, egy kis irónia( de önirónia is )gyakran bujkál a szavak mögött.

Függetlenül a „Nyugat”-tól s a „Nyugat”-tal való viszonyomtól- mondja- általában meguntam, hogy én legyek a magyar irodalomban az egyetlen keresztény, aki finomságból és irodalmi megértésből mindig odatartja a jobb ábrázatát, amikor a balt már megütötték.

Én abban a helyzetben vagyok, amiben ma nem minden hazai író. Nekem tudniillik van ma is közönségem, tehát azt is unom, hogy csak azért, mert igazán tisztára véletlenségből nem élek itthon, irótársam, mint az operettekben, folyton elálljanak: a közönség elől: és unom, hogy szorgos igyekvők, akik prózám morzsáiból élnek, ezt azzal akarják feledtetni (távollétemet fölhasználva). Hogy ugy tesznek, mintha sohasem lettem volna a világon…

Eddig tart a „harag”. A kirohanás. Azt hiszem,örül, hogy befejezte.

-Hogy fogadta a hirt, amikor a körlevélben olvasta, hogy megszünt a „Nyugat” főszerkesztője lenni!- kérdezem.
-Nagyon váratlanul történt. Meg voltam lepve, bevallom, nem kellemesen.
-Huszonhárom évvel ezelőtt kinek az ideája volt, hogy a „Nyugat”- ot megalapítsák:
-Az idén ugy tudom. Osváté voltés egészen magától alakult ki a dolog énkörém…

Én voltam az a beérkezett iró, akiben a fiatalok biztak.
-Adyt Ignotus fedezte föl?
- Osváték kis köré, amelyhez Gellért Oszkár is tartozott. 1907-ben már személyesen is ismerte Adyt, aki akkor a Budapesti Napló munkatársa volt. Én valamivel későbben ismerkedtem meg vele. Első találkozásunk így történt: a Budapesti Napló és a Magyar Hírlap,a melynek akkor főmunkatársa voltam,egy bárban rezidáltak. Honvéd-utca 10 alatt. Egy este átmentem a B. N. szerkesztőségbe, ahol sok barátom volt. Kabos szobájának biedemeier-diványán hárman ültek… rögtön föltünt a középső: nagy homlok, égő szem, vibráló száj, kis zakkó kabát és cilinder az ölben, Ady volt. Fölkelt, bemutatkozott… Az a kapcsolat már megvolt akkor közöttünk, hogy én olvastam előzően. „Uj Versek” kötetét és irtam róla a Hétben! Megfogott ugyanis a verselési formája. Az "Uj Versek” egyrésze még heinei és ábrányiemili, bár már zseniálisan, hanem igazán frappáns volt benne a magyar mondatlüktetése és lélekzete. Engem példátlanul érdekelt és lelkesitett, hogy valaki Arany János és Vörösmarty után megtalálta végre a magyar versmértéket, amely nem lehet ugyanolyan, mint a nyugati nyelveké…
Ez bolonditott meg engem teljesen.

Én ezért nemcsak szeretettel, de tisztelettel is fogadtam Adyt…
Komolyan mondja Ignotus az utolsó mondatokat. Fiatalos hévvel- önkéntelenül is. Észreveszi, hogy ezt észrevettem és most már jön a könyörtelen önirónia:
Bizony, tisztelettel fogadtam Adyt… akkori szokásomhoz hiven.

Cigarettára gyujtunk.

-Igen, mindenrről, ami a „Nyugat”-tal kapcsolatos, beszélni fogok kedden a „Nyugat” régi régi közönségének. Az elapokról, a szándékokról… Osvát volt a felelős szerkesztő. Kettőnk között a közös szerkesztői viszont ugy kezdődött, hogy írtam egy cikket, amire ő azt mondta: erre a célra nem jó ez a cikk. Erre összetéptem és mást írtam helyébe. Mert nem az érzékenység volt a fontos, hanem az hogy a célra mi kell… És ez a kezdet végig jellemzi viszonyukat.

- Még csak azt mondja meg, Ignotus maga, aki bölcs és emberismerő, csodálkozott azon, ami most a végén történt magával?
- Csodálkoztam- bóllint fejével- amennyiben az ember valamin csodálkozhatik, amit nem vár…
De az arca, lénye ellentmond annak, amit most mondott. Ő az az ember, aki nem csodálkozik.