Nappal?... Finom zenét, hogy a sphérák
testvérként mosolyogjanak az élet tetején rád!
Hogy zúgjon, ömöljön a lélek, a klasszikus mámor
s a szív is feszüljön a serleg szárnyas italától!

De este?... A ráncos, a megrogyott élet
csak szakszofon-hangra, ha mozdul, ha éled!
És felneszel, csiklandva, a dobra és az oboára
S a traingulumra, a jazz megőrült szavára!

Hisz őrült vagy magad is! Csak nem tagadod tán!
Ki hazugsághoz menekülsz, mert igazad fogytán!
Ki csupa rikító színre, meg ízre vagy éhes!
Kinek a nyelvén az édes keserű s a keserű édes!

Jazz!... Dübörögve, zúgva, bömbölve, rikoltva
fuss át szivemen, dermedtségemből kioldva!
Szemérmem finom fátyolszövetjét szakítsd át
és súgd a fülembe az útszéli boldogság nyitját!

Hadd reszkessek belé, hadd érezzem arcomnak bőrén
a szégyenem pirját hogy itt vagyok én is úgy: pőrén,
mint a mély hegedű, mely nem néz a tisztátlan kézre,
ha húrjait tépi; csak felbúg s nem is veszi észre...