A hivatalos bankkamatláb Párisban három százalék, de a magánkamatlábat a francia jegybank nem tudja fölemelni erre a magasságra és a magánkölcsönök egy negyeddel, sőt egy harmaddal mozognak e szinvonal alatt. Ugyanakkor a pénzbőség a hivatalos körök minden igyekezete ellenére egyre dagad s áttöri az eddig politikai okokból fölállitott korlátokat.

Németországot és a keleti államokat is valósággal elöntik a rövidlejáratu francia pénzajánlatok, de ezenfölül Franciaország megkezdte a háboruutáni első években kontrahált, nem politikai jellegü kölcsönök visszavásárlását. Félmilliárd dollárról van itt szó s tulnyomó részben vasutak és ipari vállalatok vették föl annakidején ezeket a kölcsönöket, amelyek segitségével, jóval Németország előtt, a francia ipar ujjáépült és reformálódott s amely átalakulásnak mai nagy teljesitőképességét köszönheti.

Minden jel arra mutat, hogy a nagy készpénzhalmozás s a föltünően jó és változatlanul tartó francia konjunktura előbb-utóbb nagyszabásu pénzexportra fogja a francia tőkét kényszeriteni, annál is inkább, mert a fokozott kinálat folytán a francia frank árfolyama is csökkenőben van.

A kérdés most már az, vajjon a francia diplomácia fönntartani kivánja-e azokat a politikai jellegü korlátokat, amelyeket eddig a hosszulejáratu kölcsönök ellen fölállitott s vajjon lehetséges-e fontos politikai érdekek föláldozása nélkül külpolitikai vonalunkat olyannyira módositani, hogy a francia fönntartások velünk szemben enyhüljenek.

Ez a kérdés ma annál fontosabb, mert hiszen a ránk nézve olyan fontos nagy beruházási kölcsön fölvétele lényegesen megkönnyülne az esetben, ha a francia piac a maga alacsony tételeivel tizenhatévi szünet után ujból megnyilna előttünk.