A tánckotta nem új találmány. Már az ókorban is kísérletezlek azzal, hogy a testállásokat és a ritmikusan ismétlődő mozdulatokat kottához hasonló jelekkel ábrázolják. A tánckottákra azért van szükség, hogy segítségükkel a tánctanítást megkönnyítsék és az új táncok elterjedését meggyorsítsák. A koreográfia, a tánckotta-írás egyidőben nagyon elterjedt művészet volt, de időközönként ezen a téren visszaesés mutatkozott, mert az egyes rendszerek nemcsak sok követőt találtak, hanem sok ellenzőt is.

A modern táncok tanítását is megnehezíti a tökéletes tánckotta hiánya, tánctanárok csak úgy tudják az egyes táncújdonságokat elsajátítani, ha esztendőnként Párizsban összejöveteleket tartanak és azokon bemutatják egymásnak az új táncokat. Ez amellett, hogy költséges és kényelmetlen, még nehézkes és hosszadalmas is.

Egy híres berlini koreográfus hosszas kísérletezés után a közelmúltban egy új tánckotta-rendszert vezetett be, amely az összes eddigi rendszereket felülmúlja, még pedig azért, mert egyszerű és segítségével az új táncok igen könnyen megtanulhatók. A rendszer alapja az, hogy minden táncmozdulatnak külön jele van, amit a parkettre helyeznek és a tanítványok minden zenekíséret nélkül igen gyorsan és könnyen megtanulják az egyes lépéseket és mozdulatokat.

Az új rendszert már sok helyen bevezettek és valószínűleg el fog terjedni az egész világon.