Ő a főszereplővé lett epizódista, a piedesztálra állott "drôle", az ezerszínű és grandiózus szürke kisember. Apoteozist kap benne a hihetetlenül józan "paraszti" ész, amely keresztüllát a pátoszon és a hazugságon és csalhatatlan ösztönnel meglátja mögötte a trivialitást, a humbugot, az ostobaságot és a rosszhiszeműséget.

Nem akarja megváltoztatni: a saját eszközeivel próbál ellene védekezni és ha ez sikerül neki, utána jót nevet a markába, amikor senkisem látja. Egy Don Quijotevé lett egész kor Sancho Pansája Svejk. Mint ilyen önmagában véve nem etikus lény, de hatásában mégis az, mert az író rajta keresztül destruál tévhiteket és előítéleteket.

Ez a Hasek - aki néhány évvel ezelőtt fiatalon halt meg - a világirodalom egyik legegészségesebb, legrobusztusabb szatírikusa. Mert a legtöbb mély és nagy szatíra mögött súlyos lelki válságok vannak, gyötrődő neurózis, vagy schizoid túlérzékenység. A legtöbb szatíra alapjában véve a művész védekező és keserű lelki reakciója a bántó, ellenséges világgal szemben.

De Hasek szatírája nem ilyen. Ő a túláradóan egészséges, régi latin humoristákhoz áll közel, Cervanteshez, sőt Rabelaishez. Fantasztikusan karikírozott alakjait nem fájdalmasan fanyar mosollyal mutatja be, hanem ellenállhatatlan, harsány, teleszájú röhögéssel. Vaskos, nyers a humora, mindent kimond, mindent leír - de mégsem bántó és durva. Sőt: közvetlenségével, vehemens őszinteségével egyenesen elragadó.

Ezenkívül, Hasek gyilkosan jószemű megfigyelő: ami az emberben csúnya, ostoba és fonák, azt egy gyermek kérlelhetetlen éleslátásával veszi észre és egy gyermek csúfondáros jókedvével túlozza óriásivá és viszi ad absurdum. Talán ez a leglényegesebb és legszuggesztívebb tulajdonsága: ez a gyermeki karakterlátás és primitíven erős torzítás. Nem véletlen, hogy éppen a vele rokonlelkű George Gross készített rajzsorozatot a ŤSvejkť híres katonafiguráiról.

Kár, hogy csak az első kötet jelent meg magyarul a világháború antiéposzából.