A földre hullott hópelyheknek nagyon változatos a sorsuk. Szélcsendes időben hullva egyenletes vastagságú köpönyeggel vonják be felszínt, de ha szeles időben hull, vagy helyesebben csapódik a hó, nagyon változatos formákat tud felrakni a szél áramvonalainak nyomán. Ezek a nálunk és általában is meglehetősen hiányosan tanulmányozott alakulatok, amelyeket közönségesen hófúvásoknak szoktak nevezni, leginkább a futóhomok formáihoz hasonlítanak.

A hasonlóak mellett azonban egyben igen nagy közöltük az ellentét is, amit az anyagok alaptermészetén kívül, nem tekintve a szél által történő szállítás különböző lehetőségeit, a hófelszinek különleges átalakulásformái is előidéznek. A havat a szél korántsem tudja mindig olyan könnyen szállítani, mint ahogyan az első pillanatra hinnők.

Még a frissen hullott hónál is változik a szállítás lehetősége, aszerint, hogy a hó milyen hőmérsékleten hull, tehát mennyire száraz vagy nedves. Mennél szárazabb a hó, természetesen annál hosszabb utat tud megtenni a szél szárnyain. Azután, hogy a hó lehullott, hamarosan változások mennek rajta végbe, gyakran még a legridegebb sarki vidékeken is s ezek nyomán többé-kevésbbé ellen tud állani a szél szállításának.

A bekérgezett vagy átkristályosodással kötött havat leginkább a növényzettel kötött futóhomokterületekkel lehetne összehasonlítani, de míg ennek földrajzi határokat szabott a természet és a sivatagokon mindig mozgathatja a szél a homokot, addig az örökös hósivatagok területén is aránylag gyorsan beállhat bizonyos mértékig a megkötöttség állapota.

A mi vidékeinken, a mérsékelt, hidegtelű égövek alatt, a pelyhes hó hullása, a gyakran fellépő időszakos olvadások és aránylag gyors kérgeződések miatt a klasszikus hóformák nem alakulhatnak ki vagy ha előfordulnak, azok csak korcs másolatai a valódi hóvidékek alakulatainak.

A magasabb szélességeken, Európában már Skandinávia észak hegyvidékein is, a tél folyamán nem áll be olvadás és a havat nem vonhatja be erős, az olvadás nyomán keletkező kemény kérgeződés. Ez a hó, az átkristályosodás ellenére, - amiről később szólunk, - ki van téve az erősebb szelek támadásának és a szél az erősebben támadható helyekről teljesen lefújhatja a havat. Ezek a kopáran álló területek annyira jellemzőek az északi havas vidékekre, hogy a skandináv nyelvekben külön nevet is adtak nekik.