Régi magyar bibliofilek
Az első magyar könyvkedvelőkről, vagy inkább talán könyvbirtokosokról van szó Hoffmann Edith dr. új könyvében, melyet pazar kiállításban a Magyar Bibliophil Társaság adott ki. Könyvbirtokosokról a szónak olyan értelme szerint is, hogy a könyv a könyvnyomtatás meghonosodásáig (mert Hoffmann Edith dr. könyve addig terjed) földbirtokkal felérő java volt gazdájának s az értéke egy-egy ház, sőt akár kastély értékének megfelelő.
Nem is mulasztották el tulajdonosai, hogy miként házuknak homlokát, címerükkel ne ékesíttessék a címlapját. A későbbi kutatásnak nagy szerencséje ez a birtokosi hivalkodás. Nem egy kódex egykori gazdáját ennek a nyomnak segítségével sikerült megállapítani, s az ismeretlenségben lappangó kéziratos könyvek kinyomozását is ez a jel teszi lehetővé. A jövendő kutatók munkáját fogja azért megkönnyíteni az a táblázat, melyen Hoffmann dr. elsőnek csoportosította a régi magyar könyvbirtokosok címereit.
Évek hosszú sora óta folyó kutatásoknak eredménye ez a méretre is tekintélyes könyv. Kéziratos könyveink történetének terjedelmes irodalma van. A kutatás mindenekelőtt a könyvek tulajdonosát igyekezett kinyomozni: magyar úré volt-e és ha igen, kié? Maga készíttette-é, vagy készen kapta? S akár így, akár úgy: hol készült a könyv, ki volt a művésze? Ezekre a kérdésekre keresi a feleletet Hoffmann Edith dr. is.
Ő azonban megtoldja őket olyannal, amely iránt elődei nem igen érdeklődtek. Művészi értékük szerint veszi szemügyre a festett díszű kódexeket és ornamentumdíszük vagy alakos díszük jellemét vizsgálva, dönti el, hogy melyik ország melyük könyvdíszítő iskolájának lehetett hozzátartozója az ismeretlen művész. Módszere, amely éles szem és minden részletecskére ügyelő alaposság nélkül semmire sem vinne, nem egy érdekes megállapításhoz segíti.
Ilyen az a fölfedezése, hogy az oxfordi Bodleiana-könyvtár egy kéziratos könyve, amely Aristotelesnek egy latinra fordított munkáját tartalmazza, ugyanannak a könyvfestőnek műve, aki a bécsi Képes Krónikát készítette. Mind a két munka Nagy Lajos királyunk számára készült, díszeiben mind a kettő az ő alakját igyekszik megérzékíteni a kor művészeti gyakorlatának kezdetleges és mégis elragadó módján. Nagy Lajos királyunk volt az első magyar bibliofil, nála régibb magyar könyvkedvelőt nem ismer a kutatás. Vele, az ő korával kezdődik Hoffmann Edith dr. könyve.
A tizennegyedik századnak gyermeke volt az az Imrefia János nevű pozsonyi őrkanonok is, ki a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár egy gazdag díszű misekönyvét készíttette. Ezt a művet a kutatás ŤHenrik csukárdi plébánosť művének ismerte. Van ugyanis benne egy régi bejegyzés mely szerint a könyvet Imrefia őrkanonok megrendelésére Henrik csukárdi plébános készítette 1377-ben. Hoffmann Edith dr. gondos vizsgálat és összehasonlítás után arra a megállapításra jutott, hogy a könyv nem lehet egy embernek műve, hanem két olyan miniátoré, akit egymástól legalább száz év távolsága választott el.
A középkorban fölöttébb ritka magyar bibliofilek száma a renaissance századaiban megnövekszik. Vitéz János, Janus Pannonius, de főként Mátyás király mind nagy gyüjtők voltak és példájukat a kor mívelt papjai követték. Ismét megelevenedik előttünk Mátyás király legendás könyvtára. De a kutató józansága és a tudós igazságszeretete kivetkőzteti mindenből, ami legenda volt rajta. Bonfini, Galeotti és más kortársak túlzásai összezsugorodnak a kutatás kritikájában. Alapjában nem sokat tudunk Mátyás könyvtárának méreteiről.
Valószínű, hogy sok darabja elkallódott, talán el is pusztult, sok más pedig fölismeretlenül lappang valahol. (Éppen Hoffmann dr. volt az, ki a párisi Bibliothéque Nationale egy festett díszű ősnyomtatványában Mátyás király könyvére ismert nemrég.) Könyvünk szerzőjét ennél a kérdésnél jobban érdekli a Corvinák művészi megjelenése. A legszebbek bizonyosan olasz miniátorok munkái voltak, északolaszországiaké és firenzeieké.
De amit egykorú írók kijelentésére állva, a Corvinával foglalkozó régibb tanulmányok írói is szerettek hangoztatni: hogy Mátyás király könyvtárának könyveit részben magyar miniátorok festették a király budai műhelyében, azt Hoffmann Edith dr.-nak elsőül sikerül igazolnia a példák tekintélyes során. Módszere a stíluskritika, de amivel ezt a módszert mozgásnak indítja, nem a képzelet, hanem a logika. Vérmesség nélkül, mindentől óvakodva, ami érvekkel meg nem támogatható, állapítja meg Mátyás király kódexeinek több példányán olyan díszítő stílus ismertetőjeleit, amely bizonyos sajátosságaival a kor minden egyéb diszítő stílusától különböző.
Hogy az óvatosságra mekkora a szükség az ilyen természetű kutatásoknál és hogy a vérmesség milyen téves következtetésekre ragadhatja a kutatót, jól illusztrálja a Ťmadocsai apátť esete. II. Ulászló király egyik számadási könyve a Ťkirályi könyvek miniátoráulť a madocsai apátot nevezi meg A vérmesebbek a magyarországi Madocsa apátját tétovázás nélkül magyar művésznek minősítették, amignem legutóbb Balogh Jolán dr. a milánói levéltárban kinyomozott két levelet, melyekből kiderül, hogy a madocsai apát bizony olasz ember volt, névszerint a Milánóból való Zoan Antonio Cattaneo.
II. Ulászlóval körülbelül véget is ér az első magyar bibliofilek korszaka. Akik utánok következtek, már nem kéziratos könyvekből gyüjtötték ismereteiket, hanem nyomtatottakból. Maga II. Ulászló még bibliofil volt, de csak a tétlenség erejénél fogva. A Mátyás életében megrendelt, de már csak halála után elkészült kéziratos könyvek jó ideig táplálták azt az illúziót, hogy a magyar király udvarában még mindig nagy a becsülete a művészi képű könyvnek. Hogy az illúzió teljesebb legyen, Ulászló király az új könyveket díszítő hollós címerre a maga jagellói címerét festtette. Azt tette, amit Mátyás király nem egy esetben Vitéz János címerével. És arra emlékeztetőt, amit az új gazda tesz, mikor az újon szerzett palota homlokáról levereti a régi gazda címerét és a magáét faragtatja a helyére.
Nagy és fáradságos munkából, sok utánajárásból sok külföldi út eredményeiből lett ez a szép könyv. Évtizedekre visszanéző kutatások eredményét foglalja benne össze a tudós szerző s egyrészt kiegészíti őket a maga kutatásának eredményeivel, másrészt helyesbíti, ami téves volt bennük. Kultúrhistóriánknak egyik fontos fejezete lett teljesebbé munkája által.
A Magyar Bibliophil Társaság önmagának szükséges és hasznos voltát igazolta kiadásával. Azzal pedig, hogy olyan előkelő köntöst adott reá, hogy olyan kitünő papiroson és olyan művészi tipográfiával jelenttette meg (tipográfiájának megtervezése Reiter László műve, a betűanyag és a nyomtatás Biró Miklós nyomdájának dícsérete) hálára kötelezte a művészi megjelenésű könyv minden hívét.
Elek Artúr
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!