„Most már azt kell hinnem, hogy talán én kértem kölcsön Watzdorfftól s nem ő manipulált a gyanus váltóval, hanem én” – mondja Esterházy Tamás gróf, aki perfidiának minősíti Watzdorff báró nyilatkozatháborúját és a leghatározottabban kijelenti, hogy egyezkedésre senkinek semmiféle megbizást nem adott.

Watzdorff Konrád báró kiszabadulása után a báró és környezete a nyilatkozatok Niagara- zuhatagával árasztották el a lapot, amelyek nem csak azt igyekeznek bizonyitani, hogy a százezerpengős váltó valódi, de azt is, hogy ezt a váltót a bárónak minden körülmények között jogában állott és áll értékesíteni. A báró egy szombat esti nyilatkozatában a százezerpengős váltó minden föltétel nélkül való beváltásán kívül most már nagyösszegű erkölcsi kártérítés megfizetését is követeli és a legkülönbözőbb természetű retorziókat helyezi kilátásba Esterházy Tamással szemben, mint aki őt ártatlanul meghurcolta.

- Most már azt kell hinnem, -- kezdte nyilatkozatát Esterházy Tamás, -- hogy talán én kértem kölcsön Watzdorfftól s nem ő manipulált a gyanus váltóval, ha nem én.

A legnagyobb meglepetéssel veszem tudomásul azt is, hogy itt az én nevemben a szombati nap folyamán egyezkedési tárgyalások folytak. A leghatározottabban kijelenthetem, hogy én senkinek semmiféle megbízást egyezkedési tárgyalások folytatására nem adtam.

Ennek az ügynek vitelével megbíztam ugyan dr. Melezer István ügyvédet, aki azonban az ügy ismeretében semmi esetre sem folytathatott és nem is folytatott olyan természetű tárgyalásokat, amelyekben én, illetve az én képviseletemben ő, mint egyezkedő, alkudozó vagy bármilyen megegyezést iniciáló fél szerepel.

Tiltakoznom kell ez ellen a beállítás ellen, amelyet most már csak komikusnak tarthatok, elvégre mégis csak, furcsa, hogy egy barátom, akit hosszu éveken keresztül abban a határozott tudatban segélyeztem, hogy a neki nyujtott kölcsönök egy tetemes részét sohasem fogom viszontlátni, most kártérítési és egyéb követeléseket támaszt velem szemben azért, mert én egy váltót a rengeteg kifizetett és elismert váltók után nem ismerhetek el, nem akceptálhatok és nem fizethetek ki. Összegezzük tehát röviden a tényállást: Watzdorff Konrád bárónak az évek folyamán váltókat adtam át, hogy nekem elpanaszolt igen sulyos anyagi helyzetén segitsek. Rémülten hallottam, hogy az én váltóim obskutus kezekben cirkulálnak. Kávéházakban, nyilvános helyeken üzérkednek velük! ilyen váltók ugy uszkáljanak a piacon, mint a pisztráng a Balatonban.
Ennélfogva fölkértem Watzdorff barátomat, hogy még egyszer, de mindenkorra végleg rendezzen az ugynevezett Watzdorff barátom becsületszavára kijelentette, hogy több váltóról nincsen tudomása. Ehhez hozzáfűzhetem azt is, hogy
én viszont mindenféle fajta és minden összegről kiállított Watzdorff- váltóra emlékezem, olyan váltóról azonban, amely százezer pengőről lett volna kiállítva, noha nemtudtam, ma sem tudok, ilyenre ma sem emlékezem.

Watzdorff báró nem ad választ arra a kérdésre, hogy ezt a gyanus váltót ki számította ki? Egy Korányi nevű embernek a neve kering, mint aki a váltót állítólag leszámította volna, ezt a Korányit azonban senki sem ismeri, ez a Korányi nálam soha nem jelentkezett, nekem soha arról semmiféle értesítést nem küldött. Értesülésem van azonban arról, hogy ez a 100.000 pengős váltó ennél a misztikus Korányinál csupán csak egy másik nála levő váltó födözeteként feküdt el.
hamis-e a váltó, vagy nem?

Esterházy gróf erre szószerint következőket felelte:
Mindenesetre nagyon gyanus! Két emberem, akik a legjobban ismerik az aláírásomat, az igazgatóm, báró Neuenstein és főerdőmesterem Kozlovszky, akik előbb látták a váltót, mint én, azonnal hamisnak nyilvánítottak az aláirásomat. Amikor én kezembe vettem a váltót, föltünt nekem, hogy a vonások hasonlitanak ugyan az enyémhez, de egyáltalán nem volt az az impresszióm, hogy ez tényleg az én aláirásom lett volna. Mielőtt a mult vasárnap Devecserről Budapestre elindultam volna, az iróasztalom fiókjából előkerestem olyan beváltott, tehát megsemmisitett Watzdorff- váltókat, amelyeket valóban én irtam alá és az azon szereplő aláirásaimat összehasonlítottam ennek a váltónak az aláirásával, amely vizsgálódás alapján is határoztam el magamat arra, hogy a hatóságokhoz fordulok a váltón szereplő aláirás valódiságának tisztázása érdekében. Csak annyit óhajtok még ehhez a kérdéshez hozzáfűzni, hogy az a Geszti nevezetű egyéniség, a ki ennek a váltónak a bemutatása körül szerepet vállalt, váltóhamisitás miatt már szerepelt az ügyészségen, de foglalkozott a váltó értékesítésével egy olyan obskurus ügynök is , aki egy minap kipattant és egy báróné nevére hamisitott váltó elhelyezése körül is tevékenykedett.

Ezek a körülmények semmiesetre sem abban az irányban erősitenek meg engemet, hogy ez a váltó egy olyan váltó volna, amelyet nekem első látásra fel kellett volna ismernem.

Megkérdeztük Esterházy Tamár grófot, hogy mi a válasza Watzdorff báró nyilatkozataira?

- Enyhén szólva, keserű kiábrándultsággal nézem azt a perfidiát, amellyel ezek a nyilatkozatok most a bot másik végét szeretnék marokra szoritani. De minthogy nem tudhatom, hogy Watzdorff nem feküdt-e morfiummámorban, amikor e nyilatkozatokat tette, vagy nem morfiumért magáért tette e nyilatkozatok és miután ennélfogva azt nem tudhatom, hogy ezeket a nyilatkozatokat magáévá is teszi-e, semmiféle más válaszom erre nincsen, mint hogy én most már végérvényesen a hatóságokra bizom a váltó tisztázásának ügyét és ahogy eddig eszem ágában sem volt semmiféle egyezkedési tárgyalást folytatni, ugy ezentul sem állok kötélnek semmiféle ballon d’essainek.

Föltesszük a kérdést Esterházy Tamás grófnak, hogy az ügyből szerzett tapasztalatai alapján nincs-e azon a véleményen,hogy a „Watzdorff bárónak nyujtott pénzeket hasznosabb lett volna  közcélokra felhasználni?

Ő, a ki Magyarország egyik legnagyobb fölbirtokának ura, akitől tizezernyi lélek jóléte, boldogulása függ, nem cselekedett volna-e méltóbban, ha ezen a rengeteg pénzen földmívesiskolát, nemes gyümölcstermelési, háziipari közmunkát vagy éppen jóléti intézményeket szervezett volna. A fiatal gróf ezt felelte:
- Sőt!
Nagyon, nagyon bánom, hogy nem így cselekedtem. A Watzdorffnak időnként adott váltókkal egy játszópajásomon akartam segiteni, akivel gyermekkori emlékeim füztek össze. És most kiderült, hogy dacára a nagy áldozatoknak amelyeket érte hoztam, mégsem értem el a kívánt célt. Sajnálom, hogy ezeket az összegeket nem forditottam olyan közhasznú intézményekre, amelyekben bizonyára több örömöm tellett volna nekem is.

- A fiatal magyar arisztokráciának semmi esetre sem szabad ugy élnie, mint a magyar arisztokrácia Watzdorff nevezetü tagjának. Akinek nincs vagyona és a titulusából él, egy kicsit hasonlo ahhoz, mint aki hamis néven jelenti be magát egy hotelben! Senki nem élhet kizárólag a nevéből.