Vasárnapi délelőtt tíz óra tájban szokatlanul nagyszámu munkástömegek gyülekeztek a Tattersall tágas udvarán és hatalmas csarnokában, ahová a szociáldemokrata párt nagy népgyülést hívott egybe. A kapuban ez a fölírás fogadta az érkezőket: „Hazatérést az emigrációnak! Szabadságot a politikai elitélteknek!”

A gyülekezők láthatóan ünnepélyes hangulata pedig a hazatérő Garami ünneplését jelentette; a tömeg remélte, hogy Garami Ernő ezen a gyülésen már meg is fog jelenni. Ennek tulajdonítható, hogy a népgyülés egy nagy munkásünnepély képét mutatta; ünneplőruhás munkások tizezrei vonultak föl, csakhamar megtelt a hatalmas csarnok és az udvart is megtöltötték a kintrekedtek. Mintegy tizenöt-huszezer ember jelent meg, amire már évek sora óta nem volt példa.

A rendet a nagy tömegben külön bőrsapkás rendezők tartották fönn. Rendkivüli készültséggel vonult föl a rendőrség is, már a főbb utvonalakon is gyalogos és kerékpáros járőrök cirkálnak, a Baross-téren és a Tattersall udvarán számos rendőrszakasz és lovasrendőrosztag helyezkedett el, a teremben is egy rendőrszakasz és több detektivcsoport foglalt helyet, a VII. és VIII. kerületi kapitányságon, valamint a főkapitányságon teljes készültséggel várták a gyülés lefolyását. A tömeg azonban láthatóan nyugodtan viselkedett. Hamarosan megtudták, hogy Garamiék a gyülésen még nem jelentek meg. Igy a gyülésen még nem jelennek meg. Igy a népgyülés Garami nélkül, de Garami ünneplése jegyében folyt le.

- Mindenekelőtt egy hirről kell megemlékeznem, amely ma jelent meg a sajtóban – kezdte beszédét Farkas István. – Mi követeltük és követeljük továbbra is az emigráció likvidálását. Egy lépés már történt ezen a téren.

- Paktum! – hangzott egy éles közbekiáltás, amire a tömeg fölzugott, a morajlás elnyomta a közbekiáltót.

- És a magyar munkásmozgalomnak három kiváló egyénisége – folytatta Farkas - , Garami, Buckinger és Weltner szabaddá lett. (A gyülés e szavaknál tomboló éljenzésben tört ki.) A többiek ügyében a pertörlést épp ugy követeljük, mint ezekét. Három érdemes elvtársunk teljesen függetlenül, minden paktum nélkül, azzal a meggyőződéssel fog résztvenni a mozgalomban, amellyel évtizedeken át résztvett. Javaslom, hogy a népgyülés üdvözölje őket és reméljük, hogy rövid idő mulva itt lesznek és a magyar munkásmozgalomban elfoglalhatják helyüket, amely megilleti őket.

Szünni nem akaró éljenzés fogadta e szavakat, amire Farkas a javaslatot elfogadottnak jelentette ki. Eközben, s már Farkas beszéde elején is meglehetős idegességet keltett, hogy a csarnok több helyén egyes fölkiáltások hangzottak: „Éljen Károlyi Mihály!” „Éljen a magyarországi köztársaság!” – amire a gyülés közönsége türelmetlenül kiáltozni kezdett, hogy az azsán provokatőröket távolítsák el, dobják ki.

Ezt a fölzudulást ujabb lárma követte, a zsufolt tömegben egyes helyeken taktusra kezdtek kiabálni: „Mun-kát, ke-nye-ret!” s már látszott, hogy nyilván megszervezett kisebb csoportok vegyültek el a munkásság közé s igyekeznek a gyülés rendjét megzavarni. Többeket maga a munkásság távolított el a tömegből, de még később is többször fölhangzottak az uszító közbekiáltások és sípolások, amiket azonban minden alkalommal gyorsan elnyomott a tömeg egyhangu fölzudulása.

Farkas István beszéde további során a politikai helyzettel foglalkozott.
A polgárságnak és a munkásságnak állást kell foglalnia és ezzel figyelmeznie kell az illetékeseket, hogy Magyarországon be kell következnie a kormányváltozásnak, likvidálni kell az ellenforradalom kormányzati rendszerét és föl kell építeni a demokratikus Magyarország berendetkedését.

Peyer Károly beszélt ezután.
- Három nappal ezelőtt – mondotta – résztvett a bécsi szocialista munkásság egyik ülésén, amelyen angol, svéd, francia, német szónokok szerepeltek s mint idegen ország polgárai, szabadon beszélhettek az idegen országban anélkül, hogy ostromállapotba helyezték volna a fél várost. Nálunk minden marad a régiben.
- Egyes polgári politikusok, akik látták a vidék nyomorát, az utóbbi hónapokban már szintén hangoztatták, hogy szükséges a politikai változás.
- Legfelsőbb helyről is elhangzott, hogy a munkásság ne különítse el magát. Mi azt látjuk, hogy bennünket rekesztenek ki. Elhangzott az is megint, hogy sötétbeugrást nem lehet megkockáztatni. De mit ér ezzel szemben az a gazdasági politika, amely semmi eredményt nem tudott fölmutatni? Az ország nyögi a vámokat és az adókat, a helyzetet a zálogházak forgalma mutatja. A fizetésképtelenségek és csődök száma megkétszereződött. 1913-ban 526 lovat vágtak le a vágóhidon, az idén 13.000-et. Tizévi reakciós kormányzásnak ez az eredménye.

- Ma már nemcsak a munkás, hanem a középosztály, a kereskedő, a kisiparos is a nyomor utján van.

- Ilyen körülmények között vetik föl a békerevizió kérdését és a munkásokhoz fordulnak.

- A polgárság tétlenül és szervezetlenül áll most is a válságban, tétlenül nézi az eseményeket, szalad a váltói után, lehuzza a rollót és beugrik a Dunába, csak arra nem gondol, hogy ezt a rendszert megváltoztassa.

- Pedig csak ez a szervezetlenség teszi lehetővé, hogy ezt a mai rendszert még fönt tudják tartani. Mi fölajánlottuk – ugymond – a polgárság vezetőinek, hogy fogjunk össze, segítsünk az országon.
Ha nincs szükség ránk, csináljuk külön, de csináljunk valamit, mert tovább így nem mehet. Mi folytatjuk a harcot, amelynek első föltétele az általános, titkos választójog.

A zugó éljenzéssel fogadott beszéd után Propper Sándor beszélt.
- A belügyminiszter urat is – mondotta – ki kell rázni egy kicsit naivitásából. A rendőrhatóság képviselője, Gáger rendőrtanácsos e szavaknál figyelmeztette a szónokot, hogy tartózkodjék az ilyen kifejezésektől, amire óriási vihar tört ki.

Propper megjegyezte, hogy csak kritikát gyakorolt s erre a tömegből ujból viharosan tiltakozott a rendőri beavatkozás miatt. Majd áttér arra, hogy MacDonaldokat reklamáljanak a magyar munkásságtól, ezzel szemben – mondja – a magyar munkásság is reklamálja az angol politikai tisztességet, a választójogot és az angol parlamentarizmust. Adják ide mindezeket, Magyarország is ki fogja termelni a MacDonaldot. Most arról beszélt hogy a miniszterelnök törvényeivel és rendeleteivel folyton szükiti a jogokat: amire a rendőrtanácsos ismételten figyelmeztetően szólott közbe s erre ujból kitört a vihar.

Ezekre a tényekre való rámutatással – folytatta Propper – az a törekvésünk, hogy az országot megmentsük a katasztrófától. Lezártnak kell tekinteni azt a korszakot s ha nem adnak módot, hogy a dolgozó nép parlamentáris uton jusson jogaihoz, akkor nem lehet elhárítani, jönni fog az utca ereje.

Azok, akik eddig is provokativ közbekiáltásokkal igyekeztek zavarni a gyülést, most röpcéldulákat kezdtek szétszórni és taktusra kiabálták: „Ki az utcára!” A gyülés óriási tömege lehurrogta őket.

Farkas István lépett a pódiumra és energikusan intette a gyülés résztvevőit, hogy nyugodtan távozzanak és ne engedjenek semmiféle provokációnak, amellyel bizonyos elemek diszkreditálni akarják a gyülés méltóságát.

A roppant tömeg erre megmozdult és nyugodtan és rendben özönlött a kijárat felé a rádióhangverseny hangjai mellett, amelyeket az udvaron a Standard-Tungsram óriási hangszóró tölcsérei továbbítottak, mint előzően a gyülésen, elhangzott beszédeket is. Az uttesten a nagyszámu rendőri készültség, gyalogos- és lovasrendőrök számos csoportja irányította az elvonulást. A Baross-térnél a rendőrség szétoszlatásra szólította föl a tömeget és a gyülés huszezernyi résztvevőjének legnagyobb része minden incidens nélkül szét is oszlott, csak egy 50-60 főnyi csoport nyomult be a Rákóczi-utra, folytonos kiáltozással. Ezek fiatal suhancok, Vági-féle ifjumunkások voltak, ugyanazok, akiket a gyülésről a munkások mint agent provokatőröket már kidobáltak.

Ez különben azzal is rögtön nyilvánvalóvá lett, hogy noha a rendőrség csak ugy engedélyezte a népgyülést, hogy utána sem fölvonulni, sem fölirásos táblákat az utcán vinni nem szabad, ezek a suhancok a Baross-téren olyan rudakra illesztett vászonföliratokat bontottak ki, amelyek a gyülésen nem is voltak láthatók, igy egyik fölirásuk ez volt: „Le az emigráció árulóival! Le Garamiékkal!”

Ezzel a fölirással indultak a Rákóczi-utra, amely merőben ellenkezet a gyülés nagy tömegének hangulatával és véleményével s amelyet csak akkor mertek kibontani, amikor a gyülés közönsége már eloszlott. Egy másik vászontáblán ez volt a fölírás: „Építeni akarunk, munkát akarunk, államsegélyt a munkanélkülieknek!” A rendőrség fölszólítására a Baross-téren visszagöngyölték a fölírásokat, de a Rákóczi-uton ujból kibontották.