Második anekdóta

Ady Endre nem hagyott békén. Az ő furcsa cigányosan alázkodó, önkínzó modorával folyton gyötört, hogy ő röstelli azokat a pénzeket, amiket havonta Párisba küldözgetek neki. Hiába írtam neki vissza, hogy azokat a pénzeket nem ingyen küldöm, bőségesen megszolgál érte, hiszen az új verseit magam szoktam esténként fölolvasni a kabaréban és nagy sikerem van vele. Csak nem akart belenyugodni. Folyton azzal fenyegetett, hogy ő majd megmutatja. Majd megmutatja ő, hogy tud ő olyan kuplékat írni, mint a Zerkovitz.

Komolyan megijedtem ettől a fenyegetésétől. Elég bajom volt nekem magammal is azon a süppedős talajon; még csak az kell, hogy Ady, ez a gránit-tuskó ránehezedjék! És időtlen időkre megbélyegezzenek, hogy én csábítottam oda! Komolyan megintettem, hogy nekem bizony kuplét ne írjon; maradjon csak az, ami volt; a magyar kabarénak örök dicsősége lesz, hogy ő változatlan lelki öltözékével jelent meg ott néhanapján.

Nem használt az intésem. Néhány nap mulva levelet kaptam tőle Párisból és büszkén közölte, hogy sikerült két kuplét írnia, legközelebb be is küldi és azt hiszi, hogy ezuttal még a Zerkovitzot is lepipálta.

Aztán megjött a két "kuplé". Az egyik volt: "Kató a misén", a másik: "A párisi lány", - két kis remekmű, a legszebb, a legmélyebbre markolóbb versei közül való. És még kacér dicsekvéssel odaírta hozzá:

- No mit szólsz hozzá? Úgy-e hogy lepipáltam a Zerkovitzot?

Hát istenem, - tényleg lepipálta.

Harmadik anekdóta

Márk Lajosnak, aki akkor még Párisból hozott lendületével föstött, lakótársa voltam. Mindketten fiatalok voltunk és amint illik, hol volt pénzünk, hol nem volt.

Egyszer ép nagyon nem volt, amikor repeső örömhírrel jött haza. Sok pénz áll a házhoz; egy nagy szappangyár megbízta őt, hogy fössön egy plakátot. A plakátra egy szép nőt fössön, de olyan szép legyen az a nő, hogy aki meglátja, rögtön megéhezzék arra a szappanra.

A dús vacsorák és a szép pezsgős éjszakák sarkaló reménységével fogott a festésbe és csakhamar el is készült a plakát: szép vöröshajú, kígyózóan karcsú nő, aki bajadér-mozdulattal kínálta oda a nézőnek a glóriásan sugárzó szappant. Gyönyörű volt. Nekem nagyon tetszett.

Elvitte a gyárba, de hosszú orral jött vissza. Nem fogadták el a plakátját. Azt mondták, hogy a nő nem elég szép rajta. Azaz szép, de nem olyan, amilyen nekik kell. Nekik olyan nő kell, akit mindenki szépnek lásson, a szobalány is, a vidéki postáskisasszony is. Nekik banális szépség kell.

Hát isten neki, - azonnal fölmarkolta az ecsetjeit, hogy átfösse a képet kívánság szerint. Aranyszőke hajat föstött neki, amely gyűrűsen göndörödik, pici csücsörített cseresznyeszájat, nagy tágrakerekített szemet, küllős fekete szempillákkal. Olyan szép volt, hogy rögtön gyufaskatulyákra lehetett volna ragasztani. Márk Lajos rezignáltan sóhajtotta:

- Hiába... ilyen az élet!

Erős bizakodással vitte be a plakátot, de megint savanyu arccal jött vissza. Azt mondták, hogy az ecsetkezelése nagyonis merész. Nekik szép sima kép kell, amelyen a színek és tónusok símán, észrevétlenül olvadnak egymásba. Olyan kép kell nekik, amit ha górcsővel néznek is, akkor se látnak rücsköt rajta. Márk Lajos elkeseredve fakadt ki:

- Az ördög vigye el! Giccs kell nekik! Símára nyalt giccs!

De hát a tőkével alkudni nem lehet. Előszedte a "spachtli"-t, a szóróecsetet és úgy kisímította a festményét, hogy olyan lett, mint a kínai lakk. De a gyáros megint visszaadta a plakátot; megmondta őszintén, hogy a nő még mindig nem elég szép rajta. Nem elég szappanszerű. Márk Lajos magába roskadva nyögte:

- Nem megy... nem tudom!... Ilyet csak Innocent tud fösteni.

És mivel a pénzre szükségünk volt, szégyenszemre elvitte a plakátját Innocenthez, aki szívességből néhány perc alatt átföstötte a nő arcát.

- Ez az! - mondta boldogan a gyáros, amikor meglátta és kifizette az árát.

Morál

Isten kijelölte teremtett lényeinek az elemét: békának a posványt, sasnak a levegő-eget. Isten nyujtotta meg a kócsag lábszárát, hogy az iszapban gázolva be ne szennyezze patyolat-tollát. Hogy Isten valakit kiválasztottjának magához emel, az nem könnyű ajándék, hanem nehéz martíromság. Akik lázadozás nélkül hordozni tudják dicsőséges terhét, - azok boldogakká avattatnak.

És nagy öröm, gyönyörű igazságszolgáltatás, vígasztaló morál, hogy Móricz Zsigmond több pénzt keresett a "Légy jó mindhalálig"-gal, mint a "Szépasszony kocsisá"-val.

Nagy Endre