Az első teremben a közelmultban elhunyt Vágó Pál képei, óriási vásznak: "Szeged szebb lesz mint volt", "Budavár bevétele", huszárrohamok, tájak, portrék. Vágó e képek tanusága szerint önállótlan jellem volt. A divattal haladt, az akadémikus divattal, az akadémikus históriafestéstől az akadémikus impresszionisztikáig. Hol Detaille, hol Defregger, hol Benczur, hol Mészöly, hol Zombory hatása alatt. Képességei a legmagasabb csúcson nagy képeihez készített aprólékos plajbásztanulmányaiban mutatkoznak. Kár volt azokkal a munkákkal tölteni meg a főtermet, melyeket jobb lett volna a feledés homályában hagyni. Vágó Pál emlékének különb szolgálatot tett volna egy kegyeletesen megválogatott kis kollekció.

A második nagyteremben Spányik Kornél képei függnek. Spányik egyike azoknak, akik munkájuk megnyilvánulásában híven megőrizték a mult század hetvenes-nyolcvanas éveinek Gartenlaube-szellemét. Ami azonban már akkor is időszerűtlen volt, ma még mindig kedves kuriózumszámba mehetne (mint a maga területén pl. Csizik Gyula), ha mindezt a sok kis mókát, de a reprezentatív portrékat is, mások sokkal több meggyőző erővel nem csinálták volna meg.

Több teremben az Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének húszéves jubileumi kiállítása, melyet a Műcsarnokban megszokottnál több tárgyilagossággal rendezett meg Baranski E. László. A kollekció érdekessége egyrészt a történelmi anyag, másrészt egy teremnyi vendégmunka. A történelmi anyagból kiválik egy-két fínom Markó- és Brocky-darab, Lotz pár elegáns vázlata, Munkácsy gyönyörűen izmos Parkja, egy pár könnyű Rauscher-lap, Székely Bertalan tört lendületű freskótervei, stb. Az újabb anyagból ki kell emelnünk Kövesdy Géza fínom tájminiaturáit. A modern meghivottak terme jól fest élénk tarkaságában, de kifogásolnunk kell, hogy a rendezőség csak az UME tagjait képviseltette, viszont hiányoznak újabb akvarellistáink közül oly kíváló nevek, mint Márffy, Egry, Kmetty, Bornemisza stb.

Egy-egy termet kapott Gy. Sándor József, Pádly Aladár és Mihálovits Miklós. Pádly intim tájacskái közül a legjobbak azok, ahol a feladatot a lehető legszerényebben tűzi ki. Lelkiismeretes, egyszerű művész. Gy. Sándor lendületesebb ecsettel fest és van érzéke dekoratív meglátások iránt. Jó csak ott, ahol a barna tónus kellőképpen összetartja a színt. Különösen jó egy vasúti képe, mely kellemes impresszionista emlékeket idéz fel. Mihálovits Benczur-növendék. Főleg figurális képeket fest, bajadérokat és keleti bölcseket, barnán, érzékien. Mesterségbeli tudása nem hagy kívánni valót hátra, de művészileg túl nagyigényű feladataiban s túl semmitmondó a kifejezésben.

Hogy Istokovits Kálmánnal a Műcsarnokban találkozunk újra, efelett nem lehet csodálkozni. Ma kétségtelenül ide való. Azok közé tartozik, akik tehetségükkel nem tudnak mit kezdeni és buja éhséggel vetik magukat nagy, igen nagy, óriási feladatokra, melyekhez sem elég tudásuk, sem elég művészerkölcsi erejük és felkészültségük nincsen. Istokovits Kálmán tájszemléletének magva a Szőnyi-féle tájvízió. Ezt a szemléleti keretet feszíti szét a színek túlfokozásával és itt mondja fel a szolgálatot színízlése, mely durvaságra csábítja. Még nagyzolóbbak célkitűzésükben figurális kompozíciói; kivitelükben még árulóbbak, elannyira, hogy a maga teljében leplezik le alkotójuk tanácstalanságát. Ami giccslehetőséget az expresszionizmus nyújt, azt Istokovits kipréseli belőle. Ebből a kátyúból csak a teljes megalázkodás a művészet magassága előtt, vezetheti ki. Vigasztaló mozzanat erős önarcképe és a gazdagon festői "Kalapos lány"-feje.

A Prohászka-emlékpályázat eredménye mélyen lehangoló. Prohászka izzó lelke egyik szobrászban sem gyujtott szikrát. Fülöp Elemér főalakjában felcsillan valami őszinte érzés, és Sztankó terve mint kisplasztika meleg, kellemes munka, de kivitelben elképzelhetetlen. Minden egyéb hamis konvencióba ful.