London, március 16.
Egyetlen, szárnyaló beszéddel, diadalmasan zúzta szilánkokra Remsay MacDonald a hónapok óta makacsul sűrűsödő pletykafelhőt, amely a brit munkásvezér fölött elterjeszkedett: „MacDonald beteg, MacDonald nem tudja irányítani a választásokat, MacDonald nem elég erős a baloldali ellenzék vezetésére” – ezt hiresztelték mindenfelén. – Most kiderül, hogy MacDonald friss, egészséges, tele nagyratörő, férfias reményekkel, hónapokon át meglehetősen visszavonult ugyan a mindennapi kis politikától és a nagy erőpróbára gyütötte energiáit, amelynek egy igazi, márciusi, friss tavaszi erővel teli beszédben robbantak ki március 15-én este, a londoni Cityben.

- Nem apró-cseprő vitákat akarunk ezen a most bekövetkező májusi választásokon eldönteni – ez volt MacDonald vezető gondolata - , hanem az angol nemzet legéletbevágóbb, legsulyosabb problémái. Ezeket a problémákat meg kell oldanunk, ha ez a nemzet meg akarja eztán is tartani eddig büszke és tekintélye állását a világban. Mik ezek a problémák?

- Az alapprobléma ez: Minden férfi, aki egy nőt feleségül elvett, ezzel családot alapított, a személyes, társadalmi és emberi felelősséget vállalt magára, olyan helyzetbe kell hogy kerüljön, hogy kötelességeit teljesíthesse is.

- A föladat tehát a család, a családi otthon, a munkaalkalom, a szociális törvényhozás szakszerű kiépítése, az ország erőforrásainak tökéletesebb kihasználása, aminek végső föltétele Anglia modernizálása. Ez nem érzelgős frázis, sem pedig bűvészmutatvány. Gondos építőmunka, hosszu kisérletezés, üzleti módszerek és hosszu türelem kell hozzá! Ami áll az egész országra, az áll különösen a tőke és a munka harcára is. A tőke és munka harcának megítéléséhez és megoldásához nem elégségesek ma már az elmult század eszméi és eszközei. A mult század nagy kérdését a XX. századnak a szellemében kell megoldanunk, folyton arra gondolva, ami ennek az örökségnek kiemelkedő pontja: az anyag ereje nem lehet olyan nagy, hogy emberi lények testét, lelkét és szellemét teljesen lenyűgözze.

A nagy gyülekezet elragadtatva tapsolta meg a szavakat, pedig a nagy teremben csak a kisebbség állott munkásokból és munkásnőkből, a többség kispolgár volt, de volt nagykereskedő, bankár és iparos is bőven közöttük.

Nem munkásvezér beszéde volt ez, bátran elmondhatta volna a mult század bármelyik nagy liberális politikusa.

Csak egyben volt nagyobb, hogy erősen lüktetett benne a ma szelleme, olyan tudományos leképzelése élt benne a politikának, ami az európai kontinensen elképzelhetetlen. Munkásvezére még ezek után MacDonald? A keretek, amelyeket politikai programjának megvont, olyan szélesek, hogy bátran elfogadhatja a nagytőke bármelyik praminens képviselője is.

Végül politikai ellenfeleihez fordult s a gyülekezet mély megilletődéssel hallgatta a történelmi kijelentéseket, amelyhez hasonlók alig hangoztak el európai munkásvezér ajkairól:
- Ne foglalkozzunk apró-cseprő dolgokkal! Ezt a nagy választási harcot emeljük a komoly politikai meggondolások magaslatára és akinek vállaira a jövő felelőssége nehezedni fog, ne pártpolitikusnak, hanem az egész nemzet megbizottjának érezzék magukat.