Mindig veszedelmes dolog, akár színdarabban, akár regényben, ha a főszereplő nincs érdekesen kidolgozva, ha nem látható világosan, kicsoda és mi a sorsa, ha a közönség minduntalan zavarba jön, hogy ki tulajdonképpen a főszereplő. Mikszáth regényében e körül nincs semmi baj: a Beszterce ostromára induló gróf Pongrácz mindig tisztán látható: egy nagyszabású alak, a maga tragikomikus mániájában szinte grandiózus, valódi nagyúr, aki nem csak léhütő környezetére sugároz ki hatalmas presztizst, hanem az olvasóra is. Hóbortjaiban is jelentékeny ember, nemes és tiszteletreméltó, akinek tekintélye nem csorbul azáltal, hogy mosolygunk rajta.

Mikszáth tehetségének leggazdagabb és legmélyebb alkotása, legnagyobbra jutott eredménye annak a speciálisan magyar stílusnak, mely egy anekdotából épít ki fontos és jellemző életjelenségeket vagy alakokat. Abban a galériában, melyet Mikszáth állított tettre a régi magyar világban bőven tenyésző különös, bogaras alakokból, gróf Pongrácz foglalja el a leginkább szembetűnő helyet.

Harsányi éppen ezt az alakot ejtette el, vagy talán meg se fogta. Kihagyta belőle a tragikomikum tragikus vonásait, amelyek az alaknak a reliefjét és persepektíváját adják s már ezzel is kiüresítette az alakot. Nem ad neki állandó, cselekvő szerepet, a cselekményből átemeli a staffázsba s nem hozza szoros kapcsolatba a színpadon történő dolgok legfontosabb részével. Nem tudott határozottan választani: az Apolka története-e a főcselekmény, vagy a grófé.

Hol az egyik látszik annak, hol a másik, úgy, hogy a darabnak nincs igazi koncentrációs vonala. Az Apolka története, ha a nagy apparátushoz képest kissé soványka is, mégis csak mozgó, fejlődő valami, ha egészen rá volna építve a darab, a staffázs és benne a gróf is hatásosabban jönne ki. A grófnak azonban nincs semmi mozgása, a végén ugyanazon a ponton áll, mint az elején s minden jelenetben, amelyben ő szerepel: áll a darab. Drámailag és színpadilag sohasem ő a fontos s ezért az ő jelenetei egyáltalán nem látszanak fontosaknak.

A lényeges baj ezek után az, hogy a szerzőnek vagy jobban mondva dramatizálónak sohasem az egész lebegett a szeme előtt, hanem mindig a részletek. Nem volt a cselekményről és a Pongrácz gróf alakjáról határozott koncepciója. Visszavitte az egész dolgot oda, ahonnan Mikszáth merítette, - az egymással nem egészen szorosan összefüggő anekdoták sorozatára bontotta fel. Minden alakja egy-egy különálló anekdota, minden jelenete egy-egy színpadra alkalmazott anekdota, egy kicsi történet vékony fonalára felfüggesztve.