„Ember meddig terjed még a hatalmad?” kiálthatunk fel őszinte csodálkozással, amikor a modern technika egy-egy mester-műve előtt megállunk. Az ember, a világmindenség e parányi hangyája, saját erejét milliószor felülmúló és sokáig megfékezhetetlennek hitt természeti erőket hajt egymásután rabigájába.

Alig száz esztendeje, a gőzgép eltalálása óta folyik ez a heroikus küzdelem; amelynek tagadhatatlan áldozatai is voltak, de mégis, amióta sikerült a gőzt, majd a villamosságot, újabban a robbanó olajak erejét megfékezni, illetőleg hasznos munkára szorítani, azóta az emberiség óriási lépésekkel halad a kultúra országútján előre.

Leomlottak a távolság által emelt válaszfalak. Az expressvonat, a turbinás hajók, kormányozható léghajók és repülőgépek napok, sőt órák alatt tesznek meg olyan hosszú utakat, amelyek befutásához azelőtt hónapok kellettek. A távíró, telefon és rádió szárnyakat kölcsönöz az emberi gondolatnak és szónak, mert a másodperc törtrésze alatt hatol az óceánokon keresztül, sőt már a képtáviratozás és a drótnélküli mozi is a megvalósulás stádiumába lépett.

A vasszerkezeteket tervező mérnöki tudomány megezerszerezi a gyenge ember erejét. Hamburg kikötőjében olyan forgó emelődarut állítottak fel, amelynek segítségével egyszerre 250 tonnát, azaz huszonöt teljesen megrakott vasúti vagón rakományát lehet felemelni.

Fenn a százméteres magasságban egy kicsiny szobácskában áll egy ember, megnyom egy csengőt, egy villamos kapcsoló megindítja a hatalmas gépezetet és a nagy tengerjáró hajók mélyéből szinte zajtalanul, látszólag minden erőfeszítés nélkül egész mozdonyokat emel ki és helyez a rakpartra a gépkolosszus.