A küldöttségek fogadása miatt Grandi egy teljes órát késett a budapesti fasció ünnepéről, amelyhez mér délelőtt tizkor összegyült az egész olasz kolónia. Kis iskoláslányok és fiuk – piccola italiának és balillák – izgatott tömege szorongott a fascio termében, de nem kisebb izgalommal várták a felnőtt feketeingesek fascisták és a színes toalettekbe öltözött olasz hölgyek az államtitkár megérkezését. Amikor a hosszu várakozás jutamául az olasz követ és a követség tagjainak kíséretében mégis csak megérkezett Grandi, kitörő „Ejja! Ejja! Allala!" viharosan fölcsattanó taps és ég felé meresztett karok sorfala fogadta. Az államtitkárt a fascista milicia egyenruháját viselő Pignatelli herceg üdvözölte.

- Il Fascismo é Luce, il Fascismi é Civiltá, il Fascismo é Vita! A fascizmus a világosság, a polgárosodás és az élet! – mondotta beszédében, mire Grandi és nyomában a lelkes publikum tapsolni kezdett.

A déli temperamentum egész forróságával ünnepelték Mussolinit, amikor Pignatelli herceg nevét kiejtette és minél fojtóbb lett a szük terem levegője, annál magasabbra fokozódott a lelkesedés a Duce ünneplésében. A kis Roberta Durini di Monza grófnő nagyon kedves beszéddel a gyermekek nevében üdvözölte Grandi államtitkárt, aki az emelvényre lépve, a diplomaták szenvedélytelen hangján, kissé monoton stilusban kezdte beszédét. Azután parlamenti szónokká alakult át Grandi, akinek széles gesztusaiból, mosolygós arcáról látni lehetett, hogy a rutinié biztonságával kezeli hallgatóságát.

- A mag, amelyet Mussolini vetett – mondotta – nemes gyümölcsöt termett. Ezt ti is érzitek, akik távol éltek a hazától. Szeressétek és kövessétek Durini di Monza grófot, aki lelkes fascista és itt fölöttese minden olasznak. Pignatelli hercegnek azt mondom, hogy mint eddig, ugy ezután is tartsa össze az olaszokat a fascióban. Az olasz polgárnak, aki külföldön él, kötelessége van azzal az országgal szemben, amely kenyeret ad neki: dolgozzék tisztességgel, szerezzen becsületet nemzetének és ne avatkozzék az idegen ország politikájába.

Viharos taps és „Ejja! Ejja! Allala!” tör ki az államtitkár egy-egy mondata nyomán. Most már a beszéd heve ragadja magával Grandit, nem mosolygó parlamenti szónok többé, hanem népszónok, a kabátujja visszacsuszik, az inge kilátszik, homlokán kiüt a verejték, az arca piros, a gesztusai az egész testét mozgatják.

- Boldog lehet minden olasz, aki Magyarországon él. Szeressétek a magyarokat, mert ők is szeretnek benneteket! Ez a két nép sokban hasonlít egymáshoz, sokat küzdött a szabadságért és függetlenségért. Örömmel mondhatom, a politikában és diplomáciai téren is nagy egyetértés van a két ország között! Ha hazamegyek, jelenteni fogom: Duce! Budapesten a fascisták összetartanak és ebben az országban az olasz-magyar barátság nagyon erős, mert a szívekben él!

A fasció ünnepe után Grandi még egy félóra hosszat elbeszélgetett honfitársaival, mindenki olyan kedvesen, mintha régi-régi barátját üdvözölné. Autogrammokat is adott egypár hölgynek, azután kiséretével együtt kiment az utcára, ahol az egész pesti fascióval lefényképeztette magát. Innen a Szabadságtérre hajtottak a követség autói és Grandi államtitkár az olasz követtel együtt néhány percig a Nagymagyarországot szimbolizáló országzászlónál időzött.

Egy órakor Grandi és Durini di Monza gróf Bethlen miniszterelnököt keresték föl. Az olasz külügyi államtitkár ez alkalommal ismét politikai tanácskozásokat folytatott a miniszterelnökkel. Az olasz követ bucsuebédje után Grandi kihajtatott a lóversenyre, ahol elbucsuzott Horthy kormányzótól, a miniszterelnöktől és Bethlen grófnétól.

Délután 6 órakor a Délivasut a magyar és olasz zászlók díszében várta az államtitkárt, aki feleségével feketeinges sasok sorfala között vonult a szalonkocsihoz. Ezután elbucsuzott Walkó külügyminisztertől és Bárczy államtitkártól, akik hatalmas virágcsokrokkal kedveskedtek Grandinénak és kezet fogott a tiszteletére megjelent hivatalos urakkal.

Félhétkor az olasz himnusz hangjai mellett Grandi államtitkár elutazott Budapestről.