Focillon festészet-története
Kétségtelen, hogy a nyugateurópai művészet centrális területei a meghosszabbított Rajna-vonal köré csoportosulnak. Ha Basel köré a Basel-Firenze-rádiusszal kört vonunk, egészen nagyjában megkapjuk azt a területet, ahol a nyugateurópai művészet döntő tényei lejátszódtak.
Anglia, Spanyolország, Olaszország többi része, de Skandinávia, Irország, Kelet-Poroszország, Lengyelország, Csehország, Magyarország is megannyi fontos művészettörténeti terület, de jelentősége a fejlődés fővonalainak szempontjából eltörpül a Firenze - Provence - Rouen - Gent - Rajna-torkollat - Halle - Passau - Velence-körrel szemben. E körön belül pedig Páris ismételten volt a döntő tényező. Különösképen az a 19. század művészetében.
Indokolt tehát a modern művészet fejlődését Páris szemszögéből tekinteni, Németországot a második helyre állítani, Spanyolország és Anglia művészetének mozgalomindító mozzanatait Goyára, illetve a tájfestőkre korlátozni és minden egyéb terület művészetét többé-kevésbé periferikus jelenségnek látni.
Henri Focillon hatalmas anyagot felölelő kétkötetes és több mint 1000 oldalas munkája terjedelmének nagyobb részét a francia festészetnek szenteli, s ezen nem is akadunk meg. Ami ebben az oly jelentős erényekkel ékeskedő munkában a kifogásolható, az inkább abban a nemzeti elfogultságban rejlik, melyet a kiváló egyéniségű Focillon minden liberalizmusa ellenére sem tud levetni. Különösen a németek ellen elfogult, és bár több helyütt ragyogóan írja körül a német lélek jellegzetességét, mindenütt átérezni, hogy számára a teutonizmus engesztelhetetlenül idegen marad. Össze kell például hasonlítani, hogyan méltányolja a belga Stevenst és hogyan a német Leiblt.
Mily magas elragadtatással kíséri a belga művész fölületesebb gesztusait és mily értetlenül zárkózik el a germán óriás legértékesebb küzdelmei elől. Vagy hogy mily himnikus hangnemben dicsőíti a mégis csak másodrendű francia Denis alkotásait. Ha Feuerbachhal, Böcklinnel, Hodlerrel szemben elzárkózik, ez érthető, hisz itt valóban úgyszólván német magánüggyel állunk szemben. De ha például a német romantika legjellegzetesebb teljesítményét Richter gyermek-illusztrációiban látja, akkor megint csak nacionalista elfogultságát kell megállapítanunk. A legértetlenebbül áll a német modernekkel szemben, és olyan nevek hiányoznak könyvéből, mint Kandinsky, Marc, Klee, Kokoschka stb.
Velünk, magyarokkal, az első kötetben csínján bánik. Szinyey-Merse és Paál László elismerésére meleg, szép szavakat talál. Ha Szinyeiről azt mondja, hogy "nem messze áll az 1863-as csoporttól" (Manet-kör) és körülbelül Bazille-al helyezi egy fokra, úgy ennél elismerőbb megállapításra nem is kell igényt tartanunk. Megdöbbentő azonban tájékozatlansága jelen művészetünkkel szemben, amikor az egyetlen név, melyet az összes élők között említ: Benedek Péteré!
Ezzel szemben a kisántánt országai, de különösen Románia művészetének méltatására hosszú oldalakat szentel. Bevallom, a román művészetet egy-két Párisba szakadt képviselőjén kívül nem ismerem. De az a két-három reprodukció, mellyel Focillon a román művészet nagyszerű teljesítményeit kívánja igazolni, oly vidékies és jelentéktelen, hogy ismét csak csodálkoznunk kell a politikai elfogultság ily mértékén. Magyarázatul, de nem mentségül szolgál, hogy Focillon az egyetlen idegennyelvű könyvet, melynek tárgya a modern magyar művészet, Kállai Ernőét, nem ismeri.
Abból, ami a könyv szerkezeti részében még ezen felül kifogásolható, csak egy valamire utalok. Míg a francia festészet tárgyalásánál bizonyos fejlődéstörténeti főszempontokat érvényesít, úgy az idegen művészeteknél a faji jelleget domborítja ki vagy keresi. Innen a munka ideológikus stílusának bizonyos egyenetlensége.
Nem is a szerkesztés Focillon főerőssége, sem a fogalmak definiciója, hanem az analízis, az egyéni teljesítmények méltánylása. Ezerszínű, csobogó, amellett pregnáns stílusa, rajongóan odaadó elmélyedése, a művészi jelenségek brilliáns és sokoldalú megvilágítása olyan maradéktalanul gyönyörködtető, élvezetes olvasmánnyá avatja a két vaskos kötet közül az elsőt és a második első felét, amilyen kevés akad a művészettörténelemben. A legmodernebb művészettel szemben tanácstalanabb; már Cézanne-analízise is elárulja, hogy e nagy korszakhatároló művész Jánus-fejének csak hátrafelé forduló arcát szereti látni.
Mindent egybevetve: Focillon hatalmas munkája, mely sok ezer nevet felölel, elsősorban nem tankönyv és nem kézikönyv, hanem olvasmány. Eszmerendező és eszmealkotó jelentősége csekély, ellenben mint esztétikai teljesítmény kimeríthetetlen szépségű.
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!