Erdélyi szinészek

1929 | Június

Janovichék négy napja az Új Színházban

A kolozsvári Magyar Szinház - amelyik négy napon át vendégszerepelt az Új Színházban - elsősorban bizonyára együttesének kvalitásáról kivánt beszámolni. Állapítsuk meg mindjárt, hogy e törekvését teljes siker koronázta: a szinészek játéka igazi művészi öröm volt a szemlélőnek.

Az előadott darabok közül az egyfelvonásosak voltak túlnyomórészt újak - Budapest számára. Négy egyfelvonásos: három mai író műve, egy, amelyiknek a szerzője ismeretlen, valamikor a tizennyolcadik században írta - iskolai drámáit. Tabéry Géza "Kolozsvári bál"-ja alkalmi darab: jó Bolyai Farkas, meg báró Kemény Simonné miként is szövetkeztek egykor, hogy hajlékot szerezzenek Tháliának Kolozsvárott. Fekete álarc a bálozók szemén, de a történet színekben gazdag. Bárd Oszkár halk szavu darabja "Liszt Ferenc első szerelme" címet viseli. A zenetörténelem nagy büszkesége, még mint ifjú zongoratanító megszereti Crig gróf leányát. Caroline viszonozza e szerelmet. S mégis szertefoszlik a rózsaszínű álom.

A grófi apa semmisíti meg. Saulesku Mihai román író "Husvét hete" című, komor hangulatu egyfelvonásosában egy asszonyról beszél, aki a babona rabja. S megöli a nagy bűnös férfit - akit szeret -, hogy az meghaljon husvét hetében: a babona szerint, akik husvét hetében halnak meg, bármily főbenjáró is vétkük, el nem kárhoznak. A két tizennyolcadik századbeli közjáték közül az egyiket, az "Omnia vincit amor" címűt már játszották Budapesten. A "Borka asszony és György diák" című volt számunkra új: szerzőjéről csak annyit tudott, hogy minorita szerzetes volt.

A történet arról szól, hogy tréfálta meg a fürge, ifjú György diák a korosodó Borka asszonyt - vagy leányasszonyt? -, aki mindenképp főkötőre vágyik. Miként szépítgeti: kenve korommal, egyengetve köszörűkővel, ültetve csávába... Régmult idők nagyon naiv s kedvesen vaskos humora. Bizonyára diák játszotta egykor Borka leányasszony szerepét is a kifejezetten iskolai célokra készült játékban, de nemes ötlet volt Janovichtól, hogy megismertetett bennünket e kedves - emlékkel.

Az előadott három egész estére szóló darab közül viszont csak Ossip Dymov darabját nem látta még színpadon Budapest. (Hiszen a Bíró-darab a Belvárosi Színházban már lámpák elé került, s a "Csizmadia mint kisértet" című népszínműnek már atyáink is örültek.) Mint ismeretes, a "Szomorúságának énekese" a vilnaiak parádés műsordarabja. Jóske nagyon szegény, nagyon szerelmes hegedűsnek, itt-ott fanyaran vidám, végül nagyon szomorúba forduló története.

Janovich Jenő szívig ható szavakkal vezette be a négynapos vendégjátékot. Beszélt valakiről, ki apró lángocskát őriz, - véd, de babusgat is? - s ha útra kél, viszi magával, bércen át, völgyön át, tengereken át, a művészet szent lángját... amelyik csak pislog olykor... de soha ki nem alszik. Lángol, mint a máglya, az ön művészi hite, nagy, jó lovag Janovich doktor! s a közjátékok előtt remekbe faragott, bő és nagyon érdekes irodalmi tanulmányt kaptunk Janovich Jenőtől, hogy végül Biró Lajos darabjában egyszeriben legénynek álljon be a társulat mestere. Az "Asszonylelkek"-ben - a "Boszorkánytánc"-nak az erdélyiek szerint való címe - a vizsgálóbírót alakította s a színész nem maradt a költő meg a tudós megett.

Szentgyörgyi István apja a vasárnap volt. Talán szabad ez alkalommal ily módon írni Ťkritikátť: boldog vagyok, hogy láttam Szentgyörgyit, úgyis mint csizmadiát, úgyis mint kisértetet s legfőképp, mint nyolcvannyolc esztendőst... Bámulatos erőben, egészségben, frisseségben: ugy-e a "legfőképpť"- amelyik az emberért rajong - nem feledteti főhajtásomat, mely a művésznek szól. Ugyan mit kezdhetne az aktor, mint népszinműbeli csizmadia, ha az ember háta görnyedt volna, ha lábai reszketnének, ha hápogva ejtené a szót.

Szentgyörgyi István akkor is megbámulni való istencsodája lenne, ha nem volna egyébként nyolcvannyolc esztendős korában is még mindíg aktív szinművész. Így a csoda persze még nagyobb: három órán át nem tévedni meg a szövegben, dalolni teljes tüdővel - "földiekkel játszó égi tünemény..." - s táncolni perceken át csárdást, világcsoda kérem, ha úgy tetszik, ez az életben oly szerény, kitűnő aktor, Pista bácsi.

S ékköve a "gazdag" társulatnak Laczkó Aranka. A négynapos vendégjáték keretében hat szerepben is láttuk: Örzse asszony - Sas István csizmadiamester hites és méltó felesége - volt a népszinműben, de elragadott az Ossip Dymov darabban is, amelynek pedig a játékstílusa homlokegyenest ellenkezik a népszinműével.

Nemes érzésektől finom, tiszta szívű úriasszony, mint Liszt Ferenc anyja. A "Husvét hete" című darabban pedig, egy pókhálós lelkü javasasszony szerepében, szinte megfélemlített: ahogy csendesen pergette a bűvös babszemeket, amelyekből túlvilági hangon olvasta ki a javasasszony hamis igazságait. Drámai volt a Biró-darabban, mint anya, nagyon mulatságos szomszédasszony az "Omnia vincit Amor"-ban: ime egyetlen, de igen nagy művésznő valóban széles skálája. Holott mindez csak "mutató" volt.

A szép beszédű, szép alakú Poór Lili, Erdély hires drámai művésznője, három szerepben lépett fel a vendégjáték alatt. A Biró darabban mint Harriet Rudolf felesége szerepelt, báró Kemény Simonnét alakította Tabéry alkalmi játékában és az asszonyt, a Saulescu darabban. Drámai ereje kétségtelen, de nekem kissé hidegnek tünt.

Mondják Erdély egyik kedvence Miklóssy Margit. Teljes joggal. Egészségesebb homoru komikát alig ismerek, mégis teljességgel finom. Ez különösen a közjátékokban való szerepléséből ütközött ki s hogy azok vaskos tréfái oly kedvesen hatottak, talán éppen az ő érdeme. Tömör tréfák, ősgroteszk helyzetek s Miklóssy Margit termete sem emlékeztet a tündérkékre, mégis csupa - szószerint vett báj volt, ahogy tett, vett, beszélt. A vilnai darabban, mint a "ház úrnője" - gazdag s nem tulságosan finom hölgy - mutatkozott nagyon finom, nagyon előkelő művésznőnek.

A társulat két egészen ifjú tagját - az egyik leányka, a másik fiú - egy kalap alá kell venni. Hisz olyan kedvesek voltak együtt, a "Csizmadia mint kisértet"-ben: Marsi Gizi, meg Hoyko Ferenc. A Zsuzsi leány, meg a Miska csizmadiainas... Csupa élet, messze a népszínműbeli élet felett. Nagyon kellett örülni nekik, ahogy megfeledkeztek a ravatalon fekvő Sas Istvánról - tetszhalott? - s lassan ellopakodtak testben és lélekben is a "halál"-tól. S találkoztak az életben, amit olykor szerelemnek is neveznek, ha jól emlékszem... Nagyon jók voltak a "Szomoruságának énekesé"-ben is, az első, mint Rozale, a második, mint kéményseprő, ki csak percekre száll alá a kéményből: az az ő otthona, természetesen. Finom Alojzia nővér volt az "Asszonylelkek"-ben Marsi Gizi, mint jó dalos lepett meg Haykó Ferenc, Tordai cigányprimás szerepében, a "Kolozsvári bál"-ban. Ketten együtt: a biztató - jövő...

Kiváló színész Mihályfi László, akár molnár a népszínműben, akár házasságközvetítő a vilnai tragikomédiában, vagy Berbence Peti a közjátékban. Kemény László szinte végigjátszotta az egész vendégszereplést, szép sikerrel. Jó volt Izsáky Margit a "Szomoruságának énekesé"-ben, Lantos Béla igen kedves, mint "György deák", az egyik közjátékban.

Balázs Samu többek közt Liszt Ferencet alakította, finom volt Petróczy Alice, mint Caroline, Liszt Ferenc első szerelme. Tóth Elek, Mészáros Béla, Olasz Lajos voltak még érdemes tagjai annak a színjátszó társaságnak, melyet Janovich doktor Budapestre vezetett. De fellépett egy vendégművész is: Forgács Sándor, aki a tragikomédiában a férfi főszerepet alakította. Jóska szerepét, komoly drámai készséggel játszotta meg, vendégeink - vendége.

Kitünő összjáték dicséri az erdélyieket. Ebben bizonyára igen nagy része van a rendezőnek, Imre Sándornak. Teljesítménye annál figyelemre méltóbb, mert a társulat a székhelyén sem adhat többször egy darabot, mint háromszor, négyszer. Tehát örökös próba, mindig más-más darabból. E rendező Janovich társulatához Budapestről került: itt nem tudott megfelelően elhelyezkedni. A társulat - a maga szempontjából - örülhet ennek.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A vendégjáték utolsó estéjét bankett zárta le.

Táblás ház volt.

A bankett alkalmából.

Azért meg kell mondani, hogy például Szentgyörgyi István vasárnapján, a színházban, nem volt táblás ház.

Úgy látszik, a túróscsuszát azért kicsikét még mindig jobban kedveljük, mint a művészetet. Nem sokkal jobban, de valamicskével.

S a nagy, jó lovag hozza-viszi, hordja a lángot tenyerén, agyában, szívében: igaz művészet szent lángját.