A rádió csodálatos fejlődése némely dolgokra, amit azelőtt valóban rendkívülinek találtunk, sőt talán hihetetlennek is, máris ráütötte a megszokottság bélyegét. Ma már tényleg egészen újszerű dolgot kell ennek a tudománynak produkálni, hogy az embereket kissé meglepje. S az is, ami ma még frappáns erővel hat, holnap már magától értetődőnek látszhatik s helyet kell adnia az új csodának.

A zengő fény, amiről most szólunk, már 1921 februárban vonult be a rádió történelmébe: ebben az időben kapcsolódott össze a fény és a hang és ettől kezdve foglalkoztak azzal, hogy a beszédet és zenét ne csupán a dróttalan távbeszélő megszokott, t. i. ma már megszokott, de még egy évtizeddel ezelőtt is mesébe illő útján közvetítsék a hallgatókhoz.

A rádió leadási folyamatában ugyanis a stúdióban elhelyezett mikrofon felveszi a hangot és a mikrofon által keltett áramingadozásokat erősítő készülékhez vezetik, onnan az adóállomással továbbítják, ahol átalakítják kisugárzásra alkalmas rezgésekké és azokat újból felerősítve, az antennára bocsátják. Az így kisugárzott rezgéseket az egyes vevőkészülékek antennáikon keresztül felfogják és fejhallgatóban vagy hangszóróban újból átalakítják hangokká.

Ezt a rendszert már jól ismerjük. Az osztrák rádió-állomás azonban rendkívül érdekes újítást a fénytávbeszélőt alkalmazza a leadásoknál, ezáltal az egész adási művelet erősen megváltozott, nem kis meglepetésére az osztrák, sőt az egész művelt rádióvilágnak. A bécsi állomás Studiójában a mikrofont fényszóróval kapcsolták össze, melynek villogó lámpája a mikrofón rezgéseivel ritmikusan erősebben vagy gyengébben fénylik.

A fénysugárt a levegőn keresztül egy szelén-cellára vetítik, melynek az a tulajdonsága, hogy a világosság és sötétség változásaira különbözőképpen reagál, másképp vezeti az áramot erősebben és másképp gyengébben megvilágítva. A megvilágítás ingadozása megfelelő villamos áramrezgéseket létesít, amelyek erősebben vagy gyengébben hatnak az adóállomás kisugárzására. Igy végeredményben a mikrofónba beszélt hang fény közvetítésével jut el az elektromos rezgéseket kibocsátó állomásig.

Ezt az új rendszert Thining tanár a háborúban fejlesztette ki és azt Ruhmer és Simon kísérletezték ki Németországban, ahol már a világháború vége felé használatba vették tábori felszereléseknél, melyek segítségével már ekkor 40-80 km. távolságra tudtak a fénytávbeszélő segítségével beszélgetéseket folytatni.

Ezeknek a kísérleteknek a nyomán haladt a bécsi adótársaság, amelyik ezt a találmányt a technikai tökéletesség igen magas fokára fejlesztve állította be a rádió szolgálatába. Rendkívül érdekes experimentumokat folytattak az új rendszerrel a bécsi studióban. Többek közt a fénysugarat, amely a szelén-cellára esik, újakkal szétzilálták, mire a vevőkészülék hangszórójában kellemetlen és hangos zavar keletkezett.

Gyufa meggyújtásával zörgéseket és morgásokat okoztak, amikor pedig a fénysugarat kis ventillátor forgószárnyai folytonosan megszakították, a vevőkészülék hangszórójában repülőgép motorjához hasonló erős zaj keletkezett.

A fénytávbeszélőnek a rádióba való kapcsolásától a leadás kifinomodását remélik.