A történelem tragikus ritmusa dübörög a sürgönyökben, amelyek Belgrádból a világ minden tája felé röpülnek. Hosszu, gyötrelmes tanácskozások játszódtak le drámai izgalmak között a vasárnapra virradó éjjel Sándor király dolgozószobájában és éjfélre a jugoszláv állam ifju uralkodója elvetette a friss pergamentet, amelyen a vidovdani alkotmány betűi feketéltek, hogy magához ragadja az államhatalom teljességét.

Sándor király manifesztuma, az uj miniszterekhez intézett beszéde, az első törvények, amelyeket az egyetlen kézmozdulattal elsöpört alkotmány helyébe állított, világosan elárulják a szenvedélyes akaratot: minden áron, mindenki ellen, minden esetre megvédeni az állam szilárd egységét. Diktatórikus eszközökkel e sulyos föladatot, amely még Mussolini célkitűzésénél is nagyobb, nagyon nehéz lesz megoldani. E döntő pillanatban egy bizonyos csupán és pedig az, hogy ettől a most meginduló küzdelemtől függ a jugoszláv állam jövő sorsa, sulya, hatalma és helyzete ebből az egyensulyából kilendült keleteurópai világban.

Belgrád, január 6.
A vasárnapra virradó éjszaka Jugoszlávia életében döntő, történelmi jelentőségű fordulatot hozott. A király nemcsak uj kormányt nevezett ki, hanem a parlamentáris alkotmányt is fölfüggesztette, föloszlatta a szkupstinát, a megyei és községi képviselőtestületeket és diktatórikus hatalommal maga vette kezébe a törvényhozásnak és az állam igazgatóságának minden teendőjét. A hivatalos lap első oldalán közli Sándor király kiáltványát Jugoszlávia népéhez.

Kedves népemnek, minden szerbnek, horvátnak és szlovénnek!

A nemzet és az állam legnagyobb érdekei, valamint jövőjük arra késztetnek, hogy mint uralkodó és mint ez ország fia, közvetlenül forduljak a nemzethez és nyiltan és őszintén megmondjam neki, mit parancsol nekem e pillanatban lelkiismeretem és hazaszeretetem.

Eljött az óra, amikor a nép és a király között nem lehet közvetítő és nem is kell közvetítőnek lenni. Sok fáradozás folyamán és sok türelem árán, amelynek bizonyságát adtam magas tisztem ellátása során néptömegeink panasza tépte a lelkemet, amely ítélőképességével már régen belátta, hogy nem lehet az eddig követett utat folytatni.

Az a reményem, egyuttal népemé is, hogy belső politikai életünk fejlődése magával hozza a rendet és a konszolidációt az állam helyzetében, nem valósul meg. A parlamenti helyzet és minden politikai nézet egyre inkább negatív jelleget ölt, amelynek a nép és az állam ezidőszerint csupán kárát vallja. Ilyenformán veszedelemben forog az állam minden hasznos intézménye, azok haladása és egész nemzeti életünk fejlődése.

Országunkban ez az egészségtelen politikai helyzet nemcsak arra alkalmas, hogy károsan ítéljék meg belső életünket és haladásunkat, hanem káros államunk külpolitikai viszonyainak rendezésére és kifejlesztésére, valamint külföldi tekintélyünk és hitelünk megerősödésére.

A parlamentarizmus, amely mint politika eszköz fájdalommal gyászolt apámnak hagyatéka, megmaradt az én eszményeimnek is. A politika szenvedélytől elvakultak azonban olyan mértékben kezdtek vele visszaélni, hogy államunkban minden hasznos munka akadályává lett. Sajnálatos viszálykodások és a szkupstinai események megrendítették a nép hitét ez intézmény hasznosságában. A pártok és az egyesek közötti megértés, vagy csak a legközönségesebb összeköttetés is teljesen lehetetlenné vált.

A parlamentarizmus távol állván a nemzet és az állam egységének megerősítéséről és eszméjének kifejlesztésétől, a mai állapotában már a nemzet lelki szétzüllését és egységének megbontását kezdi előidézni.

Szent kötelességem minden eszközzel megvédeni a nemzet és az állam egységét. Eltökéltem, hogy e föladatomat habozás nélkül teljesítem.

Népem egyesülését épségben tartani és megtartani az állam egységét, uralkodásom legfőbb eszménye.

Hasonlóképen ennek kell a legfőbb törvénynek lenni nemcsak számomra, hanem mindenki számára. Ezt parancsolja rám népem és a történelem előtt a felelősség tudata, a hazaszeretet és a kegyeletes hála a számtalan értékes áldozat iránt, akik ezért az eszményért estek el.

Ha ezeken a bajokon az eddigi módszer szerint parlamentáris kormányok kicserélésével, vagy uj törvényhozói választásokkal akarnánk segíteni, ez azt jelentené, hogy értékes időt pazaroltunk el hiu kisérletekre, amelyek már eddig is több évünket fölemésztették.

A munka uj módszereit kell megtalálnunk és uj ösvényeket kell törni.

Meggyőződésem, hogy e komoly pillanatban minden szerb, horvát és szlovén polgár megérti királyának ezt az őszinte szavát és hogy a leghűségesebben segítségemre lesznek további fáradozásaimban. Egyedül arra törekszem, hogy a legrövidebb időn belül elérjem az állami közigazgatás intézményes megvalósulását és az államnak olyan megszervezését, amely a legjobban megfelel a lakosság általános szükségleteinek és az állam érdekeinek. Következésképen elhatároztam és kimondom, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1921 junius 28-iki alkotmánya nincs többé érvényben.

Az ország minden törvénye érvényben marad mindaddig, amig – ha ennek szüksége fölmerül – rendeletemmel meg nem szüntetem érvényességét.

Az uj törvényeket a jövőben hasonló ukázzal fogom kihirdetni. Az 1927 szeptember 11-én megválasztott szkupstinát föloszlatom.

Amikor ezt az elhatározásomat közlöm népemmel, megparancsolom az állam minden hatóságának, hogy ehhez alkalmazkodjék és mindenkinek és minden egyesnek, hogy tartsa tiszteletben és engedelmeskedjék annak.

Kelt Belgrádban, 1929. január 6-án.

Sándor s. k.