A kartellek rendszabályozását a Tanács határozza el, de a Hivatal jelentése és szakvéleménye alapján. Ezért fontos, hogy a kartellhivatal előtt valóban ne legyen titok. A törvény ugyanis csak a túlzott árakat tilalmazza, de a legkeményebb dió éppen annak megállapítása, hogy mikor túlnagy az ár? Ennek megállapításához tehát az összes kalkulációknak a kartellhivatal előtt kell feküdniök.

A norvég törvény tehát mindenekelőtt ilyen irányban ruházza fel igen széles hatáskörrel a kartellhivatalt, mely szükség esetén lefoglalhatja a rendőrség útján mindazokat a könyveket és okiratokat is, melyek felmutatását az érdekeltek esetleg megtagadják.

A kartellek hatása általánosságban két irányban érezhető és így a törvénynek is e két irányban kellett szabályokat felállítani: a kartelleknek a fogyasztóközönséghez való viszonylatban egyrészt – és a kartellnek a kartellen kívüli vállalatokhoz másrészt.

A norvég törvény először a kartelleknek a fogyasztóhoz való viszonyát szabályozza, kire nézve a legnagyobb veszedelmet az ú. n. árkartell foglalja magában. Ha a norvég kartelltanács úgy találja, hogy ez az ár az összes számításba jövő körülmények gondos mérlegelésével túlságosan nagy és csak az egészséges verseny kizárása által volt ily nagyra megszabható, akkor jogában áll ezt az árat megsemmisíteni.

Előzően azonban módot kell még adni az illető kartellnek, hogy záros határidőn belül árpolitikáját önként megváltoztassa és csak ha ez nem következik be, lépteti életbe a Tanács az igen érzékeny büntető szankciókat, sőt esetleg elrendelheti a kartell feloszlását is.

Ha ugyanis a kartellhivatal a nyert információk alapján úgy találja, hogy egy kartell, hatalmi helyzetét kihasználva, méltánytalan hasznot szed (az ily visszaélések módjait egyenkint és a gyakorlati élet tökéletes ismeretével sorolják fel a törvény vonatkozó szakaszai), úgy jelentést tesz a Tanácsnak és indítványozhatja a kartell feloszlatását. E határozat ellen egyfokú fellebbezésnek van helye.

Ha ellenben a kartellhivatalnak a feloszlatásra vonatkozó indítványát a Tanács elveti, úgy előbbinek a van fellebbezési joga az elvető határozat ellen; ezt mint jogi érdekességet említem meg, mert szokatlan, hogy a quasi alárendeltségi viszonyban lévő szerv fellebbezési joggal rendelkezzék fölöttese határozatával szemben. Ebben a vonatkozásban a kartellhivatal felett a közérdek képviseletében szinte ügyfélszerű jogkört kapott.

A kartellek azonban nemcsak vesztenek, de nyernek is a törvénnyel – hogy úgy mondjam, polgárjogot kapnak. Eddig a legtöbb államban, így nálunk Magyarországon is, a kartellnek óvakodnia kellett jogainak a bíróság előtti érvényesítésétől szerződésszegő tagjaival szemben. Számítaniok kellett ugyanis azzal, hogy a bíróság nem tulajdonít kötelező erőt olyan szerződésnek, mely a kötelezetteket közvetlenül, vagy közvetve eltiltja attól, hogy ez bizonyos árnál olcsóbban áruljon.

Hiába volt tehát erre az esetre magas kötbérkikötés, ha nincs bírói jogsegély, mely annak teljesítését kikényszeríti! A norvég törvény ellenben kimondja, hogy a kartellhivatalnak szabályszerűen bejelentett és a Tanács által jóváhagyott szerződések igenis kötik a tagokat. Tehát e törvény folytán a jogbizonytalanság helyébe jogrend lép, annak minden előnyével.