A cellulozegyártás feltalálásával minden szakember meg volt arról győződve, hogy az evolució korszaka a papirosgyártásban be van fejezve, mert a fa ugyszólván korlátlan mennyiségekben áll földünkön rendelkezésre. Ez volt a vélemény még két évtizeddel ezelőtt is. 

Mi sem jellemzi jobban a mai rohanó korszakot, minthogy néhány évtizeddel a faköszörület és cellulozegyártás feltalálása után ismét vészes komolysággal fenyeget a papirosgyártás nyersanyaggal való ellátásának kérdése. 

Szakemberek megállapitották, hogyha a papirfogyasztás növekedése továbbra is oly mérveket fog ölteni, mint az utóbbi egy évtized alatt, akkor 30-40 éven belül ott állunk, ahol 80 évvel ezelőtt voltunk, mert a világ fatermelése nem áll arányban a normális erdőgazdaság révén évenként kitermelhető fenyőfamennyiséggel. Tehát már most is, hogy kereskedelmi kifejezést használjak, a vagyonból, nem pedig a kamatokból élünk, ugy, hogy bekövetkezhetik a nyersanyaghiány, ha nem sikerül más, gyorsabbnövésü növények rostanyagját a papirgyártás céljaira a fának részbeni pótlására felhasználni. 

A fenyőfa celluloze pótlására eddig nagyobb mértékben csak a rozsszalmát használták fel, amelyből az u. n. szalmacellulozet nyerjük. A könyvkiadók szempontjából ez az anyag azonban alig jön tekintetbe, mert a sejtszálak rövidek és kemények, ugy, hogy szalma cellulozet tartalmazó papir merev és transzparens.

Ezzel ellentétes tulajdonságokkal rendelkezik az alfa, vagy espurtofü, mely Tunis, Marokkó, tehát Északafrika steppéin óriási mennyiségben vadon tenyészik és melyet Délfranciaországban és Angliában dolgoznak fel mindinkább nagyobb mennyiségekben és melyekből az esparto, vagy alfacelluloze készül. Ebből gyártják a puha, pehelykönnyü, u. n. angol kiadvány papirosokat.

A bambusz, cukornád és néhány kaktuszféle rostjai szintén szolgáltatnak hasznavehető celluloze anyagot, ezeknek nagyobbmérvü felhasználását ezidőszerint azonban még az eljárás tökéletlensége és költséges volta akadályozzák.