A franciák az Angliába vezető tengeralatti ut megépitését egyre közelebb viszik a megoldáshoz, a spanyolok a gibraltári szoros alatt akarnak maguknak utat biztositani Afrika partjaihoz, a németek pedig e hét folyamán olyan tervvel lepték meg a világot, amely szinte regénybe illő volna, ha nem a legkomolyabb gazdasági és müszaki körökből pattant volna ki.

Németország sulyos mezőgazdasági krizise, formáiban azonos ugyan a mienkkel, de lényegében abban különbözik tőle, hogy amig mi kiviteleink csökkenését nyögjük elsősorban, őket a folyton fejlődő népesség eltartásának gondjai gyötrik. Nálunk a termelés minősége a probléma központi kérdése, náluk elsősorban a többtermelés a megoldásra váró föladat.

Német mérnökök azzal a gigászi gondolattal álltak elő, hogy a német termőterületet egyszerüen a tengertől veszik el a szaporodó német nép számára. Az Északi-tengernek tudvalevően még a történelmi időkben is nagy része szárazföld volt és a régi part vonalai Hulltól, az angol kikötőtől egyenesen a Lim-fjordig, a dán északi Zuhlandig terjedtek. Ezen a vonalon a tenger csak itt-ott mélyebb 35 méternél.

Ha ezen a vonalon zárgátat emelnének 500 kilométeres hosszuságban, 120.000 négyzetkilométer területet zárnának be vele és ezáltal olyan földterületet nyernének, amely körülbelül háromszor akkora, mint Hollandia. Ehhez az uj, senki földjéhez százmillió tonna beton kellene, hatmilliárd köbméter földmozgósitás volna szükséges és olyan gőzdaru, amely 30.000 lóerővel tiz év alatt emelné a gáthoz szükséges anyagot.

A költségvetés szerint 1420 márkába kerülne ennek az uj földnek egy hektárja, holott Németországban egyszerü falusi mivelés alatt álló föld hektárjának értéke 2000-4000 márka. A tenger igy szárazzá tett talaján meginduló mezőgazdaság adna kenyeret a jövő század német népességének.

A világgazdaság nagy átalakulásai, amelyekhez fogható regényt még nem élt át az emberiség, ilyen gondolatokra ösztönzik azokat a népeket, amelyek fölismerték a helyzetet és amelyek élni akarnak. Merész álmok, ki tudja, egy évtized alatt nem válnak-e élő valósággá?