Beszélőfilmjárvány tört ki Amerikában, ahol a közönség egymásután buktatja meg a néma filmeket
Teljesen átszerelik az amerikai filmgyárakat, még Chaplin készülő filmjében is minden szereplő beszél, csak Charlie marad néma

Az amerikai közönség már döntött. Példátlan kasszasikerek sulyával tüntet az Ujvilág a beszélő és hangutánzó film mellett – a néma film rovására.

Mi, Európában és mindenekelőtt itt, Magyarországon meglehetős szkepszissel tekintünk e legfrissebb amerikai produkció elé. Pedig, hogy akár bizalmat, akár bizalmatlanságot előlegezzünk ennek a filmtechnikai lépésnek, ahhoz föltétlenül szükséges, hogy megismerjük az egész ügy arányait. Az arányok: gigantikusak, mint minden, ami Amerikát tömeglázba hozza és mint minden, ami egy monstreiparágban forradalmat okoz.

Ott kezdődött a dolog, hogy az amerikai mozgószínházak bevétele, amely 1914-tő tíz éven át állandóan növekedett, 1924-ben stagnált, 1925-ben pedig ijesztően visszafejlődött. A legnépszerűbb filmsztárok is megbuktak, ekkor vetették magukat az amerikai mozisok a drága artistaszámokra és music-hall produkciókra, amelyek kísérőjévé süllyedt maga a film. De ez a kísérlet nem vált be s a válságos órákban született meg a második életmentő kísérlet, a beszélő film.

John Barrymore „Don Juan”-ja volt az első háboruutáni beszélő film, amelyet a Warner Brothers 1926 nyarán mutatott be Newyorkban és annak ellenére, hogy a hangutánzás és beszéd még nagyon tökéletlen volt, a kép szinte döntő sikert aratott. De a többi producer még hitetlen volt. Nem mertek átszerelni.

A Warner ekkor megkockáztatta második beszélő filmjét, a „Jazz Singer”-t a rendkívül népszerű All Jolsonnal (film néma változatát az idén láttak Budapesten „Szombatok szombatja” címmel). Ennek a filmnek, amely nemcsak a beszédet reprodukálta, de a zenét is, olyan amerikai arányu monstresikere volt, amilyen nálunk egyszerűen elképzelhetetlen. Erre valamennyi nagy cég sietve rendezkedett be beszélőfilmgyártásra, nemcsak Hollywoodban, de Newyorkban is, ahol a piac pangása miatt rég bezárták a nagy studiókat.

Az ujjászületett filmkonjunkturához rögtön csatlakozott két kolosszális amerikai vállalat, a Western Electric Company az amerikai telefon és telegráf fiókvállalatai és az amerikai Radio-Corporation, amelyek saját beszélőfilmgyárat alapítottak. A Radio-Corporation már többszáz óriási nézőcsarnokot bérelt saját termelésű képei számára és azt tervezi, hogy ezenkívül az Egyesült Államok valamennyi nagy városban saját filmszínházat épít, ahol meglehetősen magas helyárak mellett eliteképeket mutat be az elitepublikumnak. Javítani akarja a termelés nivóját, ami valljuk be, igazán ráfér… Fox viszont magát a színházat akarja belevonni a mozgalomba és már egész sereg bérlővel állapodott meg. Mindez sietteti a helyzet kialakulását: egyrészt a színpad és a beszélőfilm közvetlen közeledését, - másrészt azt, hogy a beszélő film kiaknázása Amerikában végleg átmegy 3-4 trust kezére. Ilyen lázas folyamatot indított meg az Egyesült Államokban a beszélő film óriási közönségsikere.

A sztárok közül Mary Pickford, Norma Talmadge, Harold Lloyd, mindkét Barrymore, Gloria Seanson, Douglas Fairbanks, Milton Sills, Billie Dove, Colleon Moore, Clive Brook, John Golbert, Ramon Novarro az uj filmeken már beszélnek. Igen érdekes, hogyan viselkedik Chaplin – a beszélőfilm elvi ellenzője az uj divattal szemben.

A most készülő Chaplin-filmben, a „City Lights”-ben minden szereplő beszél, csak Chaplin nem.
Ő néma szerepet játszik. De valószínű, hogy a film végén valami záróbeszédet még neki is el kell mondania!