Két év előtt új nevet vetett fel a KUT kiállítása: Mészáros Lászlóét, az akkor huszonkét éves szobrászét. Azok közé tartozik, akiknek a művészet nemcsak pályájuk, de életelemük egyben, determinált életútjuk. Az Iparművészeti Iskolába járt, kihasználva minden lehetőséget, mely technikája fejlesztését szolgálhatta. Megtanulta a véső és kalapács fogásait és - lépcsőfaragáson és diszítőmunkán kezdve - kőben tanult meg gondolkodni. Ez a nagyszerű mesterségbeli alap óriási előnyt biztosít számára főiskolai kollégáival szemben, még ott is, ahol műkőben vagy gipszben készül a szobor. Minden egyebet ősi művésztermészetének köszönhet. Már említettem ehelyütt egyszer benső rokonságát Medgyessy művészetével.

Ez a rokonság azóta, ha lehet, még mélyült. Közös bennük a robusztus erő, melyet inkább szemérmesen takargatnak, semmint fitogtatnak; közös: érzékük a forma hajlása, fanyarédes átmenetei iránt; közös összefoglaló látásuk, az egyszerű, tőmondatszerű monumentalitás; közös végül is kettejükben az archaizmusok szeretete. Művészetük paraszti férfiassága ritka árnyalatlátással és árnyalatgyöngédséggel itatódik át.

Mészáros most kiállított szobrai közül három új alkotás. Egy női fej, melynek görögös archaizálása igen sikerült, de éppen azért kevésbé érdekes. Jóval jelentősebb természetes nagyságú ülő férfialakja, a maga egészséges, póztalan helykeségével, nagyszerű formaegyensúlyával, szilárd tömbös zártságával és részletgazdag összefoglaltságával.

Másik jelentős munkája a kariatidszerű női akt, súlyos, telt idomú, primitív mosolyú, zömök test; viruló formaélet; nyugodalmasan feszült, egészséges plasztikájú szobor - éppenséggel nem más mint szobor. (Csak a lábfő megoldása kifogásolható, mert absztraktabb, idegen stíluséletet visz a plasztikába.)

Derkovits Gyula a magyar expresszionizmus kiváló alakjai közé tartozik. Lázas álomlátónak, nyugtalan, űzött, fojtott léleknek ismertük. Borongó, mélyen ragyogó, köddel tompitott színekben vonta ideges, zilált ecsetvonásait a papiron vagy vásznon; néha fakó színekben lüktetett komor lehangoltsága néha izgatott kedélye torz éjszakai viziókat vetített ki. A heroikus szenvedők csapatába tartozott Derkovits Gyula, tele vággyal harmonikus szépség után, mely néha egy-egy meseszerűen sötétlila aktban tör magának utat.

Most, alig féléve, Derkovits művészete megváltozott. Olyan derű költözött belé, mely szinte megváltó szózatnak tűnik a lázongó szenvedések után. Különösen Berény festészete és Gauguiné az, mely úgylátszik kiutat mutat neki tépettségéből. Nyári képei között akad bodorvonalú hangulatos, tompaszínű erdőtáj, mely még közel áll a régi szemlélethez.

Aztán van egy pár széles szín- s fényvázlata, melyek szellemesek s majdnem könnyedek. Végül vannak aktjai, virágszínű interieurben, síkbavetített perspektivával, nyugodalmas zárt sziluettekkel. Uj szinek vonulnak be: olivabarna, málnapiros, fűzöld - barbár idilli hangulatok. A feszültség engedett s a szépség utáni vágy gátlásait levetve érvényesül.