Boldogtalan ország lett az egykor boldog Ausztria! Burgenland elorzása az alélt Magyarországatól nem bizonyult jó kabalának. Az igazságtalanságot. - mohó falankságot, a történelmi emlékek és vérrel szentelt kötelékek cinikus megtagadást olykor megbosszulja az idő. Ausztria-Bécs! A régi Magyarország miatta volt áldozati bárány a halál tébolyult istenének oltárán.

A magyarság szine és virága érette pusztult a szennyes Galicia vörös hegyoldalain és zsíros csatamezőin, a Karszt szikláiba temetkezve, a Krn jégmezőin, az ultramarinkék Isonzó mentén, az Adriáig. Triesztet, a birodalom kulcsát, alföldi magyar bakák védték másfél évig, akik jéghegyet, tengert soha életükben nem láttak.

Ausztria hü maradt önmagához: históriai hálátlanságát Nyugatmagyarország ujjongva pecsételte meg. Most az a szörnyű láz rázza, amelyen mi tiz év előtt átestünk: a polgárháboru rémülete.

Élet- és vagyonbiztonságát, létet fenyegetik az oktalanul fölidézett revolució ördögei. Fölfegyverzett politikai pártok néznek egymással farkasszemet. A derűs nyugalomnak, mintha befellegzett volna. Nincs bennünk a kárörömnek egy szikrája sem, látva a vérbeborult, dülledt szemű csapotok fölvonulását és összecsapását. Nem idézzük a halhatatlan költőt: „Miként elpusztult Jeruzsálem….”

A régi szomszédot, annyi szenvedés, keserűség, gonosztett után is szánjuk, féltjük, inkább aggodalom az, amellyel az oly közeli határok fölé tekintünk. És más ország sorsán világosodik az elménk, amikor elgondolkozva megállapítjuk: nincs bűnösebb, ártalmasabb, könyörtelenebb indulat a vak, elfogult, általánosító politikánál.

Egyazon ország ebek harmincadjára került népe íme ugy készülődik egymás ellen, mint vérszomjas ősi ellenségek. És amig majd egymást tapossák, amig a főldmives a munkás, a tartományok Bécs ellen vonulnak, koldusbotra jut az ipar, a kereskedelem, a földmivelés, a város és a falu, a polgár és a proletár. Az idegen, aki a pénzét Bécsben. Stájerben és Tirolban hagyta, riadtan menekül, a forgalom ritmusa elcsuklik, az egész ország elvágódik, mint a szívenlőtt katona.

A tavalyi júliusi zendülés már az erjedés, bomlás és szétesés félreismerhetetlen jeleit mutatta. Azóta a folyamat meg nem szűnt egy pillanatra sem. A két ellenséges tábor mozgósítása most belefejezéséhez közeleg. Lehet, holnap már összecsapnak, lehet néhány józan miniszter és derék bécsi rendőrfőnök prolongálják a rombolást és a vérontást.

A polgárháboru Damokles-kardja azonban ott lóg Ausztria feje fölött. És ha ez a kard lehull Ausztira nyakára, mi közönyösen, ölbetett kézzel nézzük majd a nyugatmagyarországi elkapcsolt magyarok sorsát?