Madzsar Alice mozdulatművészeti csoportja az Új Szinházban
Ha egyszerűen mint produkcióról beszélek erről az estéről, akkor csak a legmaradéktalanabb elismeréssel hajolhatok meg előtte. Mozdulatok adta művészettel ugyanebből az anyagból többet kihozni nem lehetne egyáltalán. Az a fegyelmezettség, összjáték és biztosság, amivel ezek a fiatal szereplők az utolsó szemrebbenésig tökéleteset adnak és ami mögött tűz és hit és lelkesedés érzik, ez mintául szolgálhatna bármelyik szintházi együttesnek.
Ha akad valami megbírálásra szoruló ebben az előadásban szerénységem számára, az egy fikarcot sem akar levonni ennek az előadásnak mint a mozdulatok művészetének kifogás alá nem eshető tökéletességéből (Ezt alá kell húznom.) A garnirozás, a jelenetek tárgya, kísérő szövege voltakép melleslegesség, ha különben az előadás teljesítménye egészen jó. Egyszóval csak ezen melleslegességek ellen volna néhány megjegyzésem.
Például nem tartom nagyon szerencsésnek azokat a hangulatkeltő recsitativókat, ahogy szavakkal, szöveggel akarnak alátámasztani egyes jeleneteket, amik különben teljes illuziót keltenének magukkal a mozdulatokkal. Nem tudom, egyáltalán perhorreszkálni merném az ilyen kísérő zsolozsmázást. Itt okvetlen. Mert gyönge volt és csinált nagyon.
A mozdulatokban a legvadabb póz is valószerű. De, ha ezt egy pózos reszkedelmű szóáradat kíséri, akkor egészen komikus és értelmetlen rángatózássá teheti a mozdulatok hatását, a támogatásuk helyett.
Kivétel persze volt. Például az előadást berekesztő mesejáték szövege egészen jó aláfestette a hangulatot. Vagy pár exotikus hatású jelenetnél elvétve quadrált a kísérő szöveg a jelenettel. De mondom, sokkal több helyütt nevetni való nyiszergés volt a kísérő szöveg.
Aztán nem nagyon voltam elragadtatva attól a néhány jelenettől, ahol zavarban maradtam felőle, hogy humoros komolyságok ezek, vagy a komoly humort akarják élvezni bennük.
Azt föltétlen konstatálni kell, hogy ötlet, erő, hit túlcsapóan volt ebben a fiatal együttesben. Azt nem szeretem, ahogyan a hatásokban az újszerűre törekedett.
Ez a játékstílus ma diadalmas az egész világon. De hát csak ebbe belekapcsolódni még nem érték, csak egyszerű közvetítés idegen importnál. Nem tudtam fölfedezni valami átgyúrtságot, egyéni, sajátos, budapesti, magyar, vagy mittudom miféle árnyalatot ebben az előadásban. Már pedig ez volna az igazi, a helyes tendenciának, célnak, törekvésnek, ha már tudatos és ennyire kiélezetten tudatos újnak kereséséről van szó.
És erre aztán érdemes rápazarolni minden fiatalos tüzet és hitelt.
Ezt a pár gáncsot el kellett mondanom, kritikusi lelkiismeretem nyugalma miatt, újra hangsúlyozva, hogy ez arranézve mellesleges, ahogy ez az iskola maradéktalan oldotta meg, amit a saját meggyőződése szerint szépnek és jónak meg akart oldani.
Most még talán a csoport kivétel nélkül teljes elismerést érdemlő tagjaiból külön meg lehet említeni a Kövesházi Ágnes nevét, néhány nagyon érdekes magánjelenete miatt.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!