Száz évvel ezelőtt nem ilyen volt az élet, mint ma. Egyszerűbben éltek az emberek, berendezkedésük eszközei fejletlenebbek voltak. Lassúbb volt az élet tempója minden tekintetben. Az emberek alig-alig változtattak valamit azon, amit őseiktől örököltek. Nem is igen tudtak változtatni, mert a természettudományok, amelyek nagyszerű erők forrásait tárták fel idővel az emberiség előtt, még csak akkor kezdték bontogatni a szárnyaikat.

Angliában ekkor kezdték építeni az első kezdetleges-vasutakat. Nem volt gőzhajó, automobil, mozi, híre-hamva sem volt a villamosnak, villanyvilágításnak s az elektromossággal és nyersolajokkal hajtott gépek ezerféle sokaságának. Nem voltak felhőkarcolók, nem voltak nagy gyárak, a mezőgazdasági gépek még mind a jövő méhében szunnyadtak.

A francia regényírót. Verne Gyulát, aki a tengeralattjáró hajókról is írt, megmosolyogták. Lehetetlenül csapongónak tartották Jókai képzeletét is, aki egyik regényében megálmodja a repülőgép szerepét a háborúban. Nem volt telegráf, telefon, rádió, az emberek érintkezését egyedül a postakocsi látta el.

Más volt az élet száz évvel ezelőtt minden vonatkozásban. A falvak népe jobbágysorban törte a rögöt, a nemesség pedig, ha elunta magát, egy-egy parázs háborúban verekedte ki magát. Nem volt géppuska, nem volt tank, bombát dobó repülők, szép nyugodtan lehetett verekedni.

Aki száz évvel ezelőtt meghalt s most feltámadna, nagyon sok bámulni valója akadna, nem igen ismerne rá arra a világra, amelyet itthagyott. Bizonyos, hogy a fejlődés nem állt meg velünk. A világ tovább fog fejlődni s száz év múlva egészen más le a világ arculata, mint amilyennek ma ismerjük.

Minden előfeltétele megvan annak, hogy a következő évszázadban még hatalmasabb átalakulásokat érjen meg, mint az elmúlt évszázad. Az ember megtanulta becsülni a gépeket. Az állati és emberi izomerőt mind átviszi a gépekre, amelyek jobban, könnyen és ezerszer tökéletesebben elvégzik az izmok nehéz, munkáját.

Az ember lassan a gépek kezelője lesz és minél tökéletesebb gépek kezelője akar lenni. A gépek tökéletesedése előtt pedig beláthatatlan a tér. A természet új erői várnak még arra, hogy a parányi ember leigázza őket és hasznos munkára kényszerítse óriáskarjaikat.